Április 16. – A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

Dr Bálint György, a nemzet egykori főkertésze nemcsak a növényekhez értett kivételesen, hanem az élethez is.

Első 18 évét tartotta élete legboldogabb időszakának – amikor még együtt lehetett családjával, és édesapja mellett tanulta a föld szeretetét. Egy olyan gazdaságban nőtt fel, ahol a munka, a tudás és a kitartás természetes volt. Ez az alap határozta meg egész életét.

Aztán jött a vészkorszak.

A zsidótörvények miatt családjától elvették a földet, amibe édesapja szószerint belebetegedett, majd bele is halt. Őt magát munkaszolgálatra hurcolták, majd táborok következtek. A család nagy részét elveszítette. Ő azonban – csodával határos módon – megszökött, és túlélte a borzalmakat.

És ami talán még fontosabb: újrakezdett.

Hazatérve nem maradt más, csak a föld és a munka lehetősége. Két lóval, szinte a nulláról indult újra. Amikor már kezdett egyenesbe jönni az élete, újabb csapás érte: kuláknak nyilvánították, menekülnie kellett, éveken át bizonytalanságban élt.

Mégsem tört meg.

Dolgozott, tanult, alkalmazkodott. Amikor lehetőséget kapott, újra bizonyított: agronómusként, majd vezetőként, később a KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET című magazin főszerkesztőjeként és tanárként. Generációk tanultak tőle – nemcsak kertészkedést, hanem szemléletet is.

Sokan a televízióból ismerték, az Ablak című műsorból, ahol évtizedeken át adott tanácsokat. Könyveket írt, előadásokat tartott, és még idős korában is naponta osztotta meg gondolatait.

Egy dolgot mindig hangsúlyozott: a földdel való kapcsolat nem luxus, hanem alap.

Hitt abban, hogy egyszer újra felértékelődik a saját termelés, a kétkezi munka, és az a tudás, amit korábban természetes módon adtak tovább a generációk.

Az ő élete nemcsak egy kertész pályája volt, hanem egy erős üzenet is egyben: bármekkora veszteség ér, bármennyire kifordul körülöttünk a világ, mindig van út tovább.

Legyen áldott Bálint Gazda emléke.

Grósz István