Dr Bálint György

Mindig van út tovább

Április 16. – A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

 

Dr Bálint György, a nemzet egykori főkertésze nemcsak a növényekhez értett kivételesen, hanem az élethez is.

 

Első 18 évét tartotta élete legboldogabb időszakának – amikor még együtt lehetett családjával, és édesapja mellett tanulta a föld szeretetét. Egy olyan gazdaságban nőtt fel, ahol a munka, a tudás és a kitartás természetes volt. Ez az alap határozta meg egész életét.

 

Aztán jött a vészkorszak.

 

A zsidótörvények miatt családjától elvették a földet, amibe édesapja szószerint belebetegedett, majd bele is halt. Őt magát munkaszolgálatra hurcolták, majd táborok következtek. A család nagy részét elveszítette. Ő azonban – csodával határos módon – megszökött, és túlélte a borzalmakat.

 

És ami talán még fontosabb: újrakezdett.

 

Hazatérve nem maradt más, csak a föld és a munka lehetősége. Két lóval, szinte a nulláról indult újra. Amikor már kezdett egyenesbe jönni az élete, újabb csapás érte: kuláknak nyilvánították, menekülnie kellett, éveken át bizonytalanságban élt.

 

Mégsem tört meg.

 

Dolgozott, tanult, alkalmazkodott. Amikor lehetőséget kapott, újra bizonyított: agronómusként, majd vezetőként, később a KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET című magazin főszerkesztőjeként és tanárként. Generációk tanultak tőle – nemcsak kertészkedést, hanem szemléletet is.

 

Sokan a televízióból ismerték, az Ablak című műsorból, ahol évtizedeken át adott tanácsokat. Könyveket írt, előadásokat tartott, és még idős korában is naponta osztotta meg gondolatait.

 

Egy dolgot mindig hangsúlyozott: a földdel való kapcsolat nem luxus, hanem alap.

 

Hitt abban, hogy egyszer újra felértékelődik a saját termelés, a kétkezi munka, és az a tudás, amit korábban természetes módon adtak tovább a generációk.

 

Az ő élete nemcsak egy kertész pályája volt, hanem egy erős üzenet is egyben: bármekkora veszteség ér, bármennyire kifordul körülöttünk a világ, mindig van út tovább.

 

Legyen áldott Bálint Gazda emléke.

 

Grósz István

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!