„Nem jó az embernek egyedül lenni…” – Menyegző a tanúhegyek gyűrűjében

„Nem jó az embernek egyedül lenni…” – Menyegző a tanúhegyek gyűrűjében

A Balaton-felvidék egyik különleges szépségű helyén, a tanúhegyek ölelésében fogadott örök hűséget egymásnak az ajkai származású Lukonics András Benedek és a tatabányai Tóth Eszter. A Szent György-hegy keleti lábánál fekvő Agrosz Rendezvényközpont adott otthont a két hitvalló keresztény fiatal egyházi esküvőjének és az azt követő ünnepi vacsorának.

Egy különleges hely, és közös emlékek

A Hit Gyülekezete tulajdonában álló, közel 30 hektáros területen fekvő rendezvényközpont évről évre ifjúsági táboroknak, gyülekezeti képzéseknek és imaösszejöveteleknek ad otthont. Emellett lehetőséget biztosít családoknak is arra, hogy a világ zajától távol, természetes környezetben pihenjenek.

A területen egy akácerdő is található, amely egészen a szomszédos kis falu, Kisapáti széléig húzódik. A rendezvényközpont kertjének egyik büszkesége a 109 fából álló gyümölcsöskert, amelyet a Hit Gyülekezete önkéntesei ültettek 2021 novemberében, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ támogatásával. Az Agrosz ezzel egy olyan országos együttműködés részese, amelynek célja a Kárpát-medencében őshonos, régóta termesztett gyümölcsfák megőrzése.

Szívet melengető látvány, ahogyan az alma-, barack-, körte-, szilva-, cseresznye- és meggyfák rendezett sorokban állnak a gyümölcsösben, miközben tyúkok kapirgálnak körülöttük. A mintegy harminc tyúk mellett szürkemarhák, bárányok és egy csacsi is otthonra talált a majorban.

András és Eszter számára ez a hely nem csupán egy szép rendezvényközpont. Korábban többször is végeztek itt önkéntes munkát, részt vettek a kert kialakításában, a kerítésépítésben és a tevékeny gazdatáborok munkájában is. Az itt szerzett közös élmények, az imahétvégék és az ifjúsági táborok szellemi élményei egyre közelebb hozták hozzájuk ezt a helyet.

András Győrben tanult járműmérnöknek, és az egyetem befejezése után is a városban maradt, ahol jelenleg is él és dolgozik. Eszter gazdálkodás és menedzsment szakon szerzett felsőfokú végzettséget.

„Nem jó az embernek egyedül lenni…” – Menyegző a tanúhegyek gyűrűjében

„Nem jó az embernek egyedül lenni…”

Az esküvői szertartásnak az épületek által körülölelt belső udvar zöld pázsitja adott otthont. A fehér székek, az aranybarna szalagdíszítések, az őszi virágkompozíciók és a vén diófa ágai között lágyan leomló fehér anyag romantikus, bensőséges hangulatot teremtettek.

Itt várta boldogságtól sugárzó arccal szerelmét a vőlegény, hogy a jelenlévők előtt is kifejezhessék egymás iránti elköteleződésüket.

A szertartást vezető lelkész, Grósz István ezúttal nem szokványos képpel, hanem a kertészkedésből merített gondolatokkal szólt a fiatalokhoz és a násznéphez.

A bibliai alapigét Mózes első könyvének 2. fejezetéből választotta: „Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1Mózes 2:18).

Isten kertbe helyezte az első emberpárt, és megbízta őket, hogy műveljék és őrizzék azt – együtt.

Az Úr nem egyszerűen egy kertet adott Ádámnak és Évának, amelyben jól érezhették magukat. Feladatot is bízott rájuk: művelniük és őrizniük kellett azt.

Aki valaha gondozott kertet, jól tudja, hogy a kert nem marad magától szép. Amit ma elültetünk, azzal holnap már foglalkozni kell. A növényeket meg kell öntözni, a gyomot ki kell húzni, a vesszőket időnként meg kell metszeni, a talajt ápolni kell. A kártevőket pedig jobb akkor észrevenni, amikor még csak egy-két levél fonákján jelennek meg.

A házasság is ilyen. Nem elég egyszer azt mondani: „Szeretlek.” A szeretetet mindvégig gondozni kell. Nem elég egyszer kimondani: „Veled akarom leélni az életem.” Újra és újra egymást kell választani a hétköznapokban is, hiszen a házasságban sem minden nap egyforma.

Vannak tavaszok, amikor minden könnyű, friss és reményteli. Vannak nyarak, amikor sok a munka, nagy a felelősség, és néha a hőség is próbára teszi az embert. Vannak őszi hónapok, amikor megláthatjuk egész éves munkánk gyümölcsét. És vannak telek is, amikor úgy érezzük, mintha megállt volna az élet.

De a kertész tudja: a téli kert sem halott kert. A föld alatt tovább folyik az élet.

Talán egy hosszú, boldog házasság egyik nagy titka éppen az, hogy megtanuljuk: nem minden időszakban kell ugyanazt várnunk.

Van, amikor virágzik az élet. Van, amikor gyümölcs terem. És van, amikor csak hinnünk kell abban, hogy a gyökerek még élnek. A kertet azonban ilyenkor is őrizni kell.

Legyünk hálásak azért, hogy az élet kertjében nem egyedül kell dolgoznunk! Isten a házasságban nem egyszerűen egy embert ad mellénk, hanem társat.

Valakit, akivel együtt lehet örülni és sírni, együtt lehet tervezni és dolgozni, akivel együtt öregedhetünk meg. Valakit, akivel közösen őrizhetjük azt a kertet – a házasságunkat és a családunkat –, amelyet Isten ránk bízott.

„Nem jó az embernek egyedül lenni…” – Menyegző a tanúhegyek gyűrűjében

Közös munka, közös örömök

Az együtt munkálkodás öröme már a jegyesség idején is megmutatkozott András és Eszter életében. Mindketten szívesen sütnek-főznek, így hamar közös alkotótevékenységgé vált a családi eseményekre készített torták sütése és díszítése.

Az így megszerzett tapasztalat bátorságot adott nekik ahhoz, hogy a saját esküvői tortájukat is maguk készítsék el.

A nem kis vállalást az esküvői készülődés hajrájában is nagy gonddal végezték, az eredmény pedig magáért beszélt. A torta nemcsak látványos és dekoratív lett, hanem rendkívül finom is. Az egyes emeletek különböző ízeket rejtettek, a felhasznált alapanyagok között pedig valódi gyümölcsök és természetes hozzávalók – eper, málna, dió, mák és citrom – is szerepeltek.

A gratulációk után az ünneplés a rendezvényközpont barátságos eleganciával kialakított kistermében folytatódott.

„Nem jó az embernek egyedül lenni…” – Menyegző a tanúhegyek gyűrűjében

Őszi színek, személyes részletek

Az esküvő egész hangulatát az ősz meleg színvilága határozta meg. A vacsoraasztalokat terrakotta színű futók díszítették, rajtuk kisebb csoportokban elhelyezett zöld és fehér vázákkal, amelyekben őszi árnyalatokban pompázó virágok kaptak helyet. Külön öröm volt, hogy a dekoráció egyes virágai, köztük a rézvirágok és a dáliák, a vőlegény édesanyjának kertjéből érkeztek.

Az asztaljelölő táblák is egyedi alkotások voltak: préselt és szárított virágokból összeállított apró kompozíciók köszöntötték a vendégeket.

A sok meleg szín, a virágok és a rusztikus elemek egységes, otthonos légkört teremtettek. A fiatalok saját kezűleg készített, raklapból kialakított üdvözlőfelirata, a hatalmas fonott kaspókban elhelyezett szárított bugás hortenziák, valamint a jókívánságoknak és a süteményeknek helyet adó asztalokat díszítő búzakalászcsokrok mind ezt a természetközeli hangulatot erősítették.

Az ifjú pár arcáról egész nap őszinte öröm és boldogság sugárzott, ahogyan az örömapák és az örömanyák arcáról is. A meghívottak pedig kiváltságosnak érezhették magukat, hogy részesei lehettek ennek a különleges napnak.

A sok humorral fűszerezett kvízjáték, majd a fergeteges hangulatú körtánc méltó lezárása volt az ünneplésnek.

Sok boldogságot, András és Eszter!

Szívből kívánjuk, hogy közös életetekben mindig legyen helye a szeretetnek, a hitnek, az örömnek és az egymás iránti türelemnek!

Kívánjuk, hogy házasságotok kertje sokáig zöldelljen, virágozzon és bőséges gyümölcsöt teremjen – a könnyebb és a nehezebb időszakokban egyaránt!

Grósz István

Fotók: Tóth Tibor

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!