Évek óta népszerű támogatási módja a Veszprémi Állatkertnek az állatok örökbefogadása.
A Magyar parlagi szamár (Equus asinus asinus) a lónál kisebb termetű, háziasított páratlanujjú patás.
Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállat.
Háziasítása körülbelül 5000 évvel ezelőtt történt. Sokoldalú, számos jó tulajdonsággal rendelkezik.

Nyugodt vérmérsékletű, intelligens, nagyon tanulékony és engedelmes.
Rendkívül békés természetű, nagy ellenálló képességű fajta.
Színük változatos, lehetnek egérszürkék, barnák és feketék is.
Jellegzetességük a gerincélen végigfutó szíjaltság és a vállkereszt, a lábakon pedig zebroid csíkok is megjelenhetnek.
A mének jellegzetes „i-á, i-á” ordítással fejezik ki, hogyha a kancák elnyerték tetszésüket.

A szamár az egész ókori Keleten, így Izráelben is igen nagy becsben tartott háziállat volt.
Hozzátartozott a tehetős emberek jószágállományához, nagy számuk a gazdagság kifejezése.
Igen sokoldalúan hasznosították, így személyszállításra , teherhordásra (hadviselés esetén is), földművelő munkára.

A Szentírásban a legáltalánosabban használt hátasállat.
Főleg hegyvidéken volt nélkülözhetetlen, mert csökönyös ugyan, de nagyon óvatos.
A legrégibb időkben csak a jómódú, előkelő embereknek volt szamaruk, később az egyszerű embereknek is.
Minthogy harci állatként  a ló háttérbe szorította, a szamárháton érkező Messiás a béke fejedelmeként jelenhet meg.
Az Újszövetségben Jézus szamárháton vonult be szenvedése előtt Jeruzsálembe.

A szamár az erő és szívósság jelképe. Közismert igénytelensége miatt az önmegtartóztatás megtestesítője is.

Grósz István