Homoktövis, naspolya, csipkebogyó

Homoktövis, naspolya, csipkebogyó

Hála Istennek, egyre többen vannak, akik időt szánnak egészségük megőrzésére! Sokan mennek ki például a szabadba ilyenkor télen is, hogy tiszta, friss levegővel töltsék fel tüdejüket, sétálnak, kocognak, hogy így segítsék szívük folyamatos, kitartó, hűséges munkáját. A természet csodás látványa, a mozgás öröme mellett a téli hónapokban van lehetőség arra is, hogy finomabbnál-finomabb gyümölcsöket fogyasszunk, melyek szintén sokat segíthetnek abban, hogy megőrizzük egészségünket. Séta közben még januárban is találkozhatunk olyan csipke,kökény vagy homoktövis bokrokkal melyeken bőségesen van termés, sőt mivel a dér már alaposan megcsípte őket, igen ízletesek is.

A HOMOKTÖVIS AZ EGYIK LEGÉRTÉKESEBB GYÓGYNÖVÉNY, MELYBŐL ÉRDEMES RENDSZERESEN FOGYASZTANI!

Magyarországon leginkább a Duna mentén, a Balaton partján vagy a Csepel-szigeten találkozhatunk vele.

Gyógyászati célra a homoktövis termését, levelét és magolaját használják fel. Erősíti és védi az immunrendszert, elősegíti az általános jó közérzetet. Narancssárga, bogyós termése, mely augusztus végétől terem, egészen az első fagyokig begyűjthető. Kifejezetten jót tesz neki, ha megcsípi a dér, mert akkor kellemesebb, édesebb íze lesz. Magas C-vitamin tartalma miatt, remek ellenszere a megfázásos megbetegedéseknek.

Az általában 3-5 méteresre növő, sűrű bozótot alkotó tövises cserjét mi magunk is nevelhetünk a kertünkben. Arra kell csupán figyelni, hogy mivel kétlaki, így telepítéskor nő és hímivarú egyedeket is kell ültetni. Termést csak a harmadik évtől hoz majd ugyan, viszont akár 30-50 évig is elél.

A NASPOLYÁT FŐKÉNT A SZÁJÜREG ÉS A GARAT GYULLADÁSAINAK CSÖKKENTÉSÉRE HASZNÁLHATJUK, DE BÉLBETEGSÉGEK KEZELÉSÉBEN IS TERET ADHATUNK NEKI!

Kis termetű fája a meleget kedveli, ám ennek ellenére nagyon jól tűri a telet is. A naspolyafát vagy bokrot mutatós lombkoronája miatt gyakran ültetik parkokba, kertekbe dísznek. Egyik legszebb formájú fa, mely ráadásul rendkívül finom és különleges gyümölcsöt is terem. Májusban kezd virágozni, a gyümölcs ősz végére érik be. A szedésével azonban érdemes megvárni az első fagyokat, hogy megcsípje a dér, úgy mint a csipkebogyónál, a somnál vagy a kökénynél. A Vidám Szüret munkatársai egyébként nem szokták leszedni a fáról a naspolyát, emiatt egész decemberben, ahogyan folyamatosan érik, a fáról csemegézhetnek belőle. Óriási élményt jelent a hóesésben együtt lakmározni a madarakkal!

EGY IGAZI C-VITAMIN BOMBA A PIROS CSIPKEBOGYÓ!

Az élénkpiros színű bogyó hazánk egyik leggazdagabb C-vitamin forrása, tízszer több C-vitamint tartalmaz, mint a meghűlések esetén gyakran használatos citrom. A C-vitamin köztudottan növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességünket. A C-vitaminon túl cukrot, pektint, gyümölcssavakat, magnéziumot, vasat, kalciumot is tartalmaz. A csipkebogyó fogyasztása fokozza a szervezet ellenálló képességét, a benne található flavonoidok gyulladásgátló, immunerősítő hatást fejtenek ki, a pektinek pedig segítik az emésztést. Elsősorban a magas magnéziumtartalmának köszönhetően fontos szerepe van a szív- és érrendszeri betegségek, keringési zavarok gyógyításában. Ismeretes a gyógyhatása bélhurut és hörghurut esetén, de jótékony hatása van a vesekő, homokkő kezelésében, serkenti a mellékvesék és a máj működését, vérzéscsillapító és emésztésjavító. Enyhíti a láz tüneteit, és plusz energiát biztosít.

Grósz I.