"A természet a Teremtő létezésének bizonyítéka!" - interjú Dr. Ruff Tiborral

“A természet a Teremtő létezésének bizonyítéka!” – interjú Dr. Ruff Tiborral

Kedves követőink! Újabb interjú részletét adjuk közre ifjabb Pálfy Gyula “A TERMÉSZETI KÖRNYEZET SZEREPE A KERESZTÉNY ÉLETBEN ÉS SZOLGÁLATBAN” című szakdolgozatának. Ezúttal Dr. Ruff Tibor filozófus, teológus, a Szent Pál Akadémia docense válaszol a szerző kérdéseire. A szakdolgozat készítője 2018-ban diplomázott a Szent Pál Akadémián. A Vidám Szüret blog oldalon olvasható rövidített és egyben szerkesztett változatot a szerző és az interjúalany hozzájárulásával Grósz István készítette.

Milyen módon és milyen gyakran szoktál a természettel kapcsolatba kerülni?

Amilyen gyakran csak tudok, igen változó módon. Legjobb esetben három-négy napot is kint tudok tölteni az erdei házikómban egy héten, de ez havonta csak egyszer sikerül általában. Egy-egy napra vagy félnapra viszont rendszeresen kiugrom oda egy héten.

Mióta jársz rendszeresen természeti környezetbe, és miért teszed ezt?

Gyerekkoromra nyúlik vissza. Attól kezdve, hogy kiengedtek egyedül a lakás ajtaján, vagy a játszótérre, vagy az erdőbe lehetett menni, és én általában az erdőbe mentem néhány barátommal, akik szintén ezt kedvelték. Emellett a nagypapám, akit a családban a legjobban szerettem, mert ő volt a legkedvesebb velem, természetkedvelő ember volt, ezért amikor vele voltam, mindig kint barangoltunk. Mindig mutatta az állatnyomokat, és még csúzlit is csinált nekem. Ezeknek nagy szerepe volt abban, hogy megszerettem a természetet. Aztán mindezek után éltem tízéves koromban egy évig Nigériában. Ott ráadásul az erdő mellett volt a házunk – ez az a rész, ami a szavanna és az esőerdő között van. Sokkal sűrűbb, mint a szavanna, de nem olyan nedves és buja, mint az esőerdő. Ide mentem ki minden délután az iskola után – ott nagyon nagy gyíkok voltak, amelyekre csúzlival vadásztam (öt méterről le tudtam lőni a gyíkot csúzlival).

Megfigyelésed szerint milyen hatása van a lelki állapotodra a természetben eltöltött időnek, és ennek mi az oka?

Mindig megnyugszom, kimegy a városi stressz, felvidulok. A természetben minden időjárás szép, az is, ami a városban nagyon csúnya – például a ködös, esős idő is gyönyörű ott. Mindez kisimítja az ember idegrendszerét. Ezen kívül vigasztaló is, mert sok vidám eleme van. Ennek az az oka, hogy Isten teremtését hirdeti, azt, hogy ezt az egészet valaki alkotta, és aki alkotta, annak rendkívüli szépérzéke, fantáziája, kreativitása, gazdagsága, életszeretete, életöröme, mélysége, magassága van.

Mivel a Logosz, a Teremtő Ige hozta létre, ezért minden elemében a Logosz ujjlenyomatát viseli magán, így minden részlete tanít. Ezt Pál apostol a Róma 1-ben fogalmazza meg: „minden, ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló ereje és isteni természete, a teremtett dolgokból megértve meglátható”. Hogyha valaki az öt érzékszervét (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás) használja – a „meglátható” erre vonatkozik, a tapasztalatot, az empíriát jelenti –, és ezt megértéssel teszi – tehát amit érzékel az öt érzékszervével, azon el is gondolkodik –, akkor filozófiai nyelvezettel szólva a Teremtő létezésének bizonyítékára kell jutnia.

Emellett nemcsak Isten létének üzenetét, hanem a tulajdonságait is egészen apró részletekig hordozza a természet, mert úgy mondja az Ige, hogy „minden, ami Istenben láthatatlan, az a teremtett dolgokból megértve meglátható”. Ezek szerint minden eleméből tanítást lehet venni. Jézus tulajdonképpen erről beszél, amikor azt mondja, hogy „nézzétek meg az ég madarait”, illetve „nézzétek meg a mező liliomait”, mert ezekből következtetéseket lehet levonni. A rabbinikus zsidó írásmagyarázatban is ismert, hogy a természet képekben tanít. Mondhatnánk úgy is – számítógépes nyelven szólva –, hogy a természet a láthatatlannak a vizuális, öt érzékszervre ható multimédiás prezentációja. Ezért az érzelmeket is például közvetlenül tanítja. Nem úgy, hogy az értelemnek elmondja, hogy mit kell érezni, mert az úgy nem működik. A fogalmi gondolkodás, az elvont, európai, nyugati, racionális gondolkodásnak pontosan a képtelenítés a lényege: az asztal fogalma akkor tiszta, ha már egyetlenegy asztal képzetét sem látod bele. Az absztrakció az általános miatt a konkrét elemeket vonja el, ezért nem lát képeket, hanem fogalmakkal dolgozik. Így viszont az érzelmeket nem tudja mozgósítani. A képes beszéd viszont egyszerre és közvetlenül szól az értelemhez és az érzelemhez is. Az egész személyiséget tudja tanítani! Például amikor valaki azt mondja, hogy „jaj, de szép ott az a fa!”, akkor az érzelem is gyógyul, az eredeti, teremtett állapota felé közelít. Ez azért lényeges, mert az európaiak mindig mindent meg akarnak érteni. A tanulás nem csak ennyit jelent.

Az Igében található példabeszédek szinte mindig természeti képeken alapulnak, és ezekből rengeteg részletet kint, a természetben ért meg az ember, amelyeket a városi élet során nem tud megérteni. Jól mutatja ezt, hogy ma már nagyon sok városi embernek például fogalma sincsen arról, hogy amit betesz a szájába, az milyen az eredeti valóságában: hogy nőtt ki a földből, vagy milyen állat volt az, hogy viselkedett, mit csinált… A természet egyébként a maga bukottságára is tanít minket, azaz nemcsak a bűnbeesés előtti állapotában volt képes erre, hanem a negatív elemeivel a bukottságot most is folyamatosan mutatja – erre példa a ragadozók vagy a kullancsok léte, valamint a pusztulás és a rothadás jelenléte. Vagy például a vihar is, ami szintén gyönyörű a természetben, szellemi üzenetet hordoz – emlékeztet Isten haragjára, és így abból is rengeteget tanulhat az ember. Bizonyos szituációkban egyébként a veszélyt és ezen keresztül az istenfélelmet is jobban megérti az ember, nemcsak a pozitív dolgokat.
Megtérésem előtt egy vagy két hónappal majdnem belefulladtam a tengerbe, mert idióta fejjel a viharban beúsztam a tengerbe túl mélyen – úgy mentettek ki…

Milyen módon hat a szellemi állapotodra és szellemi életedre a természeti környezet, és ennek mi az oka?

A Szentlélek gyümölcseit például sokkal könnyebb átélni a természetben. Az öröm és a béke sugárzik a madárcsicsergéstől kezdve a napsütésen át a fűszálak hajladozásáig jóformán bármiből. Mivel a szeretethez már másik ember is kell, ezért gyakran a családdal, vagy barátokkal megyek ki a szabadba. A természetben, jobban felszabadulnak az emberek, és sokkal közelebb kerülnek egymáshoz. Őszintébbek lesznek, jobban kinyílnak, gyorsabban feloldódnak. Mindig hallani a beszélgetések között ilyen mondatokat, hogy „Jaj, de jó itt!”, „De szép ott az a fa!”, ebből lehet tudni, hogy az embereket felvidítja, megnyugtatja a természet… A természet sokkal lassúbb, mint a városi élet – így a türelmet is jobban át lehet élni. A jóságra is nevel, mert egy mérges gombától meghalsz, viszont egy ahhoz nagyon hasonló másik gomba nagyon finom. Nagyon fejleszti a megkülönböztető képességet is: például a turbolya egy rendkívül finom fűszernövény, míg a bürök a földön található öt leghalálosabb méreg közé tartozik, és közben alig különböznek egymástól. A hűségre is tanít: például a holló egész életében monogám, mindenhova együtt megy a párjával, csak ketten, és eközben beszélgetnek. 70 évig él és olyan intelligens, mint egy hétéves gyerek. Illésnek sem véletlenül a hollók hozták a húst – az Úr is tudja használni őket. Egy másik példa: a fülemüle nem akkor énekel minden éjszaka és nappal (talán kétszer félórát pihen 24 órán belül), amikor udvarol, hanem amikor a tojója kotlik a tojásokon, vagyis gyakorlatilag szórakoztatja őt. Vagyis ő is egy hűséges típus. Amúgy mindössze verébnagyságú madár, mégis minden télen elrepül Afrikába, de ott nem párzik, hanem külön van a hím és a tojó. Utána pedig visszarepülnek Európába, és a következő évben ugyanazon a helyen találkoznak, a fészküknél, és újra gyerekeket nevelnek együtt. Nagyszerű példákat látunk tehát a hűségre is. Aztán látjuk, hogy ugyan van a természetnek vad oldala is bőven, de van benne nagyfokú szelídség is. A természet állandóan ad – ebből pedig a szívességet lehet még jobban megtapasztalni. Például mész az erdőben, és egyszer csak szederbokrokat találsz, és akkor szederérés idejében tele eheted magadat iszonyú finom szederrel. Tehát sok dolgot ad. A természetnek talán egyedül csak önuralma nincsen, így azt Isten adja közvetlenül. Összességében ezek miatt látjuk, hogy az ember könnyebben megtermi a Szentlélek gyümölcseit a természetben.

Szoktál szellemi tevékenységet folytatni a szabadban (például ima, dicséret, igeolvasás)? Milyen gyakran és miért éppen abban a környezetben teszed?

A keresztény életem eleje óta szokásom – amikor csak tehettem, elmentem nagyokat kirándulni, régen sokszor az imahely hiánya miatt is. Valamiképpen máshogy kerül ott az ember kapcsolatba Istennel. Ez a viszony is nyugodtabbá és közelibbé tud válni. És ezt is segíti az, hogy a természet tanít. Inspirálja a szellemi életet, állandóan Isten felé tereli a gondolatokat – ez néha hangos hálaadásban is meg tud nyilvánulni. Lehet kint Bibliát is olvasni, és a természetben a dicséret is más. Nem mondanám, hogy kimondottan rendszeresen vagy tudatosan végzek szellemi tevékenységet odakint, hanem inkább ahogy ez adja magát. Sokszor “sabbatolni” megyek ki, azaz pihenni. Mivel én szellemi tevékenységet folytatok akkor is, amikor dolgozom, számomra a pihenés akkor is nagyon szellemi, ha például favágással töltöm el – de nyilvánvalóan jut idő az Úrral is beszélgetni. De ott ezt sem kell erőltetni.

Van jelentős különbség megfigyelésed szerint a természetben és a lakott környezetben folytatott szellemi tevékenységed között? Ha igen, milyen különbségeket vettél észre, és szerinted ennek mi az oka?

Az a jó, hogy az emberi kommunikáció is lelassul a természetben, nincs annyira felpörögve, mint a városban. A teremtett emberi természettől ugyanis idegen az a pörgés, amit a városi élet okoz. Túl gyors, ezért nem egészséges. És ez a különbség tehát a kommunikációban is megnyilvánul. Főleg, ha emberek több napig is együtt vannak a természetben, sokkal nyugodtabbá és lassabbá, kellemesebbé válik a kommunikáció – elveszíti az űzöttségét. Az imára is ugyanígy igaz ez: a városi ember a felgyorsultsága miatt űzöttségben imádkozik néha, és így nehéz Isten jelenlétébe bekerülni. Mi egyébként a barátaimmal időnként megtartottunk néhány teljesen rendes “sabbatot” is kint, úgy, hogy ők kijöttek péntek délután, és nem dolgoztunk semmit, semmi kötelezőt, semmi terhet nem vettünk fel. Igazából ez egy nagyon szent állapot, aminek nagyon szoros köze van az imádáshoz. Például ez sokkal könnyebb a természetben, mint a városban.

Szolgálatodra vonatkozóan volt, illetve van jelenleg hatása a természeti környezetben eltöltött időnek és szellemi tevékenységnek? Ha igen, tudnál konkrét példát említeni?

Néha másnapi szolgálatra is a természetben készülök fel. Emellett a tanításokban néha el szoktam mondani azt, amit a természeten keresztül értek meg Isten bölcsességéből, ha úgy érzem, hogy viszonylag kiérlelt és áldást jelenthet. Maga a felkészülés – az, hogy a nyugalomból érkezik az ember, az is nagyon fontos. Főleg olyan embereknél, akik tényleg szellemi tevékenységet akarnak végezni, azoknak az ilyen típusú visszavonultság nélkülözhetetlen, mivel ezek az inspiráció forrásai. Egy konkrét példa, amelyet már elmondtam két vagy három helyen is: a kullancs, amely az elkárhozásra méltó ember szimbóluma lehet. A kullancsot ugyanis minden részével együtt elégetjük, hogy a benne levő halálos baktériumokat is elpusztítsuk, mivel Lyme-kórt és agyvelőgyulladást is terjeszthet. Az ember vérét szívja, ami a táplálkozás leggonoszabb módja, mert a teljesen kész, már előállított, értékes anyagokat tartalmazó vért szívja ki – és egyébként azt is tudjuk, hogy a vér a lélek. Milyen állat az, kérdezem, amelyik miután dagadtra szívja magát az ember vérével, ráadásul még beinjekcióz egy olyan baktériumot is, amelytől az ember meghalhat vagy egész életére nyomorék lesz? Ez milyen lény? Ezt nem Isten teremtette így, az teljesen biztos! Meg van írva, hogy minden élőlénynek „a mező füvét adja eledelül”. Ez tehát azt jelenti, hogy volt valamikor egy „őskullancs” az Édenben, amelyik a füvek nedveit szívogatta, és nagyon aranyos kis állat volt. De ez lett belőle – vagyis ez is tanít a természet bukottságra. Azt, hogy miért nem fogjuk sajnálni az elkárhozó embereket, onnan értettem meg, hogy minden sajnálat és részvét nélkül elégetem ezeket a kullancsokat. És Isten az ilyen jellegű emberekhez valahogy így viszonyulhat. Ebből még azt is megértettem, hogy milyennek kell lennie egy embernek ahhoz, hogy elkárhozzon: mások lelkét szívó és közben halálos kórt terjesztő emberek méltók arra, hogy ez történjen velük. Mindez akkor tudatosult bennem, amikor lehasaltam a földre, hogy az ibolyát megnézzem közelről, hogy milyen is az. Ez egy gyönyörű virág, Isten dicsőségét hirdeti és fantasztikus érzelmi gazdagságát, kreativitását, fantáziáját is, de mindeközben rád mászik a kullancs, és tiszta szerencse, ha észreveszed.

Kaptál személyes kijelentést a természet megfigyelése, vizsgálata során Isten személyéről, Igéjével vagy bármi egyébbel kapcsolatosan? Ha igen, ez gyakran megtörtént vagy inkább esetleges? Tudnál konkrét példát is említeni?

Isten jósága, vidámsága, ereje, kedvessége, életszeretete, bölcsessége, alkotóereje, humora mind megvan a természetben. Rengeteg olyasmire emlékezteti az embert, amelyek sajnálatos módon a bibliafordításokból nem tudnak átjönni, de az eredeti héber szövegben benne van. A héberben például annyi szójáték, belső rím, nyelvi humor (rapperszerű szöveg) van! A szavak formája is ihleti a tartalmat, költői játék van benne. Ez a játékosság az, amiről a Példabeszédek 8 mondja, hogy a Teremtő Bölcsesség egy fiúgyermek volt, aki játszott a Föld kerekségén, gyönyörűségét lelve az emberek fiaiban. Az Atya pedig Őbenne gyönyörködött. Ez a teremtésben levő játékosság a héber szövegen keresztül átjön, de a fordítások ezt nem tudják átadni, mert azok más nyelvek, és azokra az ilyen szójátékok nem fordíthatók le. A héber nyelv iszonyú gazdag ezekben: onnantól kezdve, hogy a magánhangzókat nem is jelöli – ezért gyakorlatilag minden szó többféleképpen olvasható, és többféle jelentése is lehet adott esetben. Sokkal több, mint a magyarban. A magánhangzók hiánya miatt a mondatok sokszor többértelműek, de közben mindegyik értelmük tanít valamit. Ez a játékosság a teremtett világgal nagyon összecseng, csak éppen a fordításokból ritkán jön át, pedig az eredeti Ige (és nem a fordítás!) teljes összhangban van a természettel – mondanám, még érzelmileg is. A szöveg dallama is, a költői hangjátékok is ezt a humort és játékosságot jelenítik meg!

Az interjút készítette: ifjabb Pálfy Gyula
Szerkesztette, rövidítette a szerző és az interjúalany hozzájárulásával: Grósz István
Fotó: Grósz István
Grafika: Kéringer Tamás