Az általában sűrű csoportokat alkotó, akár egy méter magasra is megnövő borzas szuhar,- régebbi magyar nevén bodorrózsa- szőrös, ragadós leveleivel és rózsaszínű, vagy fehér illatnélküli virágaival meghatározó eleme a mediterrán lejtők törpecserjéseinek. Gyökerén egy sárgásbarna pikkelylevelű, bogyótermésű óriásvirágféle, a szuharbogyó élősködik, melynek savanykás, fanyar nedvét főként gyermekeknél használták a népi gyógyászatban. A mediterrán szuharok levelén és ágain pedig erős balzsamillatú, keserű ízű, könnyen tapadó gyanta képződik, melyet nyugtatóként használtak az ókorban. Kecskeszőrrel, bőrökkel gyűjtötték be, vagy vízben való főzéssel választották le a növény leveleiről és ágairól. Gileádban szamarak húzták a kecskeszőrt. A pásztorok olyan sokra tartották, hogy még a bokrok között legelésző kecskék szakállába ragadt szemcséket is kifésülték. A nyers mézgából aranysárga olaj készült, mely a bélhurut és a vérhas gyógyszere volt. Gileád és környékének legfontosabb termékét a midiáni kereskedők szállították rendszeresen Egyiptomba, ahol mindig jó pénzért értékesítették. Jákob fiai többek között szintén ezzel ajándékozták meg Józsefet.