A magvető példázata

A magvető példázata

“Íme, a magvető kiment vetni.

Vetés közben egyes magok az út mellé hullottak, a madarak pedig odarepültek, és felcsipegették. Voltak olyan magok, amelyek köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük, és azonnal kikeltek, mivelhogy a földjük nem volt mély; de amikor felkelt a nap, megperzselődtek, s miután nem volt gyökerük, kiszáradtak.

Más magok a tövisek közé hullottak, a felnövekedett tövisek pedig megfojtották őket.

A többi mag viszont a jó földbe hullott, és termést is hozott: volt, amelyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.

Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!

 

A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték: – Miért példázatokban beszélsz hozzájuk? Jézus így válaszolt nekik: – Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek királyságának titkait, nekik azonban nem adatott meg!

Mert akinek van, annak még adatik, hogy fölöslege is lesz; de akinek nincs, még amije van, azt is elveszik tőle. Ezért szólok hozzájuk példázatokban: mert néznek, de nem látnak, és hallgatnak, de nem hallanak, és nem is értenek semmit; és beteljesedik rajtuk Ézsaiás próféciája, amely így szól:

„Hallván hallani fogtok, de ne értsetek, nézvén nézni fogtok, de ne lássatok!

Mert elhájasodott a szíve ennek a népnek, és nehéz hallásúakká lettek; szemüket lehunyták, hogy soha ne lássanak szemükkel, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket!”

A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall!

Úgy van, ahogy mondom nektek: sok próféta és igaz vágyott arra, hogy lássa, amit ti láttok, de nem látták; hogy hallja, amit ti hallotok, de nem hallották!

 

Halljátok hát meg a magvető példázatát!

Mindenkihez, aki hallja a királyságról szóló Igét, de nem érti meg, eljön a Gonosz, és kikapja, ami a szívébe vettetett: ez az út mellé hullott mag.

A köves talajba vetett mag: ez az, aki hallgatja az Igét, és rögtön örömmel be is fogadja, de nem ereszt benne gyökeret, hanem csak rövid ideig tart ki, s mihelyt szorongattatás vagy üldözés támad az Ige miatt, azonnal csapdába esik.

A tövis közé vetett mag: ez az, aki hallja ugyan az Igét, de e világkorszak gondja, és a gazdagság csalárdsága megfojtja az Igét, és az terméketlen marad.

A jó földbe vetett mag pedig: ez az, aki hallja az Igét, meg is érti, és már termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig harmincszorosat.”

 

Máté Evangéliuma 13, 3-23

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!