Egyik legszebb gyermekkori emlékem az erdei eperhez kötődik.

Május végén, június elején a szüleim gyakran elküldtek az erdőbe, a napsütötte tisztásokra egy kis kétliteres tejeskannával, hogy szedjek epret. Ma már nehéz elképzelni, hogy egy 8–9 éves gyereket egyedül útnak engedjenek vadregényes helyekre, de akkoriban más világ volt.

Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor lehajoltam a pirosan rám mosolygó eperért, és egy bokor alatt megpillantottam egy ott pihenő pöttyös kis őzgidát. Olyan közelségben addig még sosem voltam a természethez.

Az erdei epernek nagy becsülete volt nálunk. Amikor hazavittem, édesanyám megszórta porcukorral, behűtötte, és abból lett az egyik legfinomabb nyári csemege.

Hogy közeledik-e már a földi eper érési ideje, gyakran abból tudtuk, hogy a kanász vagy a gulyás esténként a kalapjába tűzött kis friss epercsokorral hajtotta végig a falun hazafele az állatokat.

Ma is megdobban a szívem, amikor a szőlősorok között meglátom az érő erdei epret. Ugyanazzal az örömmel szedegetem, mint gyerekkoromban.

Nektek van olyan gyermekkori íz vagy illat, amely egyetlen pillanat alatt visszarepít az időben?

Grósz István