Ábrahám idejében is voltak nagy melegek

Az alábbi bibliai történet kicsit a mai napról is szól:

Azután megjelent neki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő űlt a sátor ajtajában, a hő napon. És felemelte az ő szemeit, és látta, hogy íme három férfiú áll ő előtte. Amint meglátta őket, eléjük sietett a sátor ajtajából, és földig meghajtotta magát. És így szólt: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Mindjárt hozatok egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. Ők ezt feleték: Cselekedjél, a mint szóltál. És besietett Ábrahám a sátorba Sárához, és ezt mondta: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. A barmokhoz is elfutott Ábrahám, és hozott egy gyenge kövér borjút, és odaadta a szolgának, az pedig gyorsan azt elkészítette. És vett vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített, és eléjük tette: ő pedig mellettük állt a fa alatt, amíg ettek.

Ezután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felelt: Itt van a sátorban. Egyikük ezt mondta: Esztendőre ilyenkor bizonnyal visszatérek hozzád és akkor a te feleségednek Sárának már fia lesz. Sára pedig hallgatózott a sátor ajtajában, mely annak háta mögött volt. Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek voltak; megszűnt Sáránál az asszonyi természet. Nevetett azért Sára ő magában, mondva: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg! És mondta az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondva: Vajon csakugyan szülhetek-e, holott én megvénhedtem? Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Egy esztendő múlva ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára azonban tagadta: Nem nevettem én; mivelhogy félt. De mondta az [Úr:] Nem úgy van, mert bizony nevettél.

Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Szodoma felé tartottak. Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. És mondta az Úr: Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle. Mondta azután az Úr: Mivelhogy Szodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnük felettébb súlyossá vált: Alámegyek azért és meglátom, vajon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.

És elfordultak onnan a férfiak, és elindultak Szodoma felé: Ábrahám pedig még az Úr előtt állt. És hozzá járult Ábrahám és mondta: Avagy elveszted-e az igazat is a gonosszal együtt? Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-e a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak? Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot? És mondta az Úr: Ha találok Szodomában a városon belül ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért. És felelt Ábrahám, és mondta: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok. Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-e az öt miatt az egész várost? És mondta: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt. És ismét szólt hozzá és mondta: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Ő: Nem teszem meg a negyvenért. Mégis mondta: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram, ha szólok: Hátha találtatnak ott harmincan? És Ő felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. És ő mondta: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felelt: Nem vesztem el a húszért. És mondta: Ne haragudjék kérlek az én Uram, ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő mondta: Nem vesztem el a tízért. És elment az Úr, miután elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig visszatért az ő lakóhelyére.

Mikor a két angyal estére Szodomába jutott, Lót Szodoma kapujában ült, és amint meglátá őket Lót, felkelt eléjük ment, és arccal a földre borult. És mondta: Íme, én uraim, kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek, és indulhattok utatokra. Azok pedig mondják: Nem, hanem az utcán hálunk meg. De nagyon unszolta őket, és betértek hozzá, és bementek az ő házába; ő pedig készített nekik lakomát, és pogácsát is sütött, és ettek. Lefekvésük előtt a város férfiai, Szodoma férfiai körülvették a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig. És szólították Lótot, mondva neki: Hol vannak a férfiak, akik tehozzád jöttek az éjjel? Hozd ki azokat mihozzánk, hadd ismerjük őket! És kiment Lót őhozzájuk az ajtó eleibe, és bezárta maga után az ajtót. És mondta: Kérlek, atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot! Íme, van énnekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, kihozom azokat tihozzátok, és cselekedjetek velük, amint nektek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyékába jöttek. Azok pedig mondták: Eredj el innen! Ismét mondták: Ez egymaga nálunk a jövevény, s ő szabja a törvényt? Majd gonoszabbul cselekszünk veled, mint azokkal. És rárohantak a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon voltak, hogy betörik az ajtót. De kinyújtották azok a férfiak kezeiket, és bevonták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg kicsinytől nagyig annyira, hogy elfáradtak az ajtó keresésében.

És mondták a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? Vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, ami a tied a városban, vidd ki e helyből! Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt. Kiment azért Lót, és szólt az ő vőinek, kik az ő leányait elvették, és mondta: Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost! De az ő vőinek úgy tűnt, mintha tréfálna. És mikor a hajnal feljött, sürgették az angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két leányodat, hogy el ne vessz a városnak bűne miatt! Mikor pedig késedelmeskedett, megragadták a férfiak az ő kezét, és az ő feleségének kezét, és két leánya kezét az Úrnak iránta való irgalmából, és kivitték őt; és otthagyták a városon kívül. És lőn, mikor kivitték őket, mondta az [egyik]: Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz! És mondta Lót nekik: Ne, oh Uram! Íme, a te szolgád kegyelmet talált teelőtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartottad; de én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem, és meghaljak. Ímhol, az a város közel van, hogy odafussak, kicsiny is, hadd meneküljek, kérlek, oda, lám, kicsiny az; és én életben maradok. Monda azért neki: Ím, tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, amelyről szólottál. Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz! Azért nevezték annak a városnak nevét Cóárnak. A nap feljött vala a földre, mikor Lót Cóárba ére.

És bocsátott az Úr Szodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből. És elsüllyesztette azokat a városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is. És hátratekintett az ő felesége, és sóbálvánnyá vált. Ábrahám pedig reggel arra a helyre indult, ahol az Úr színe előtt állott. És tekintett Szodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látta, és íme, felszállt a földnek füstje, mint a kemence füstje. És lőn, mikor elvesztette Isten annak a környéknek városait, megemlékezett az Isten Ábrahámról, és kiküldte Lótot a veszedelemből, mikor elsüllyesztette a városokat, amelyekben lakott vala Lót”.

1 Móz 18 és 19,29-ig