(Jézus) egy másik példázatot is eléjük tárt: – “Hasonlít a mennyek királysága a mustármaghoz, amit fogott egy ember, és elvetett a kertjében. Ez kisebb minden más magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz a többi veteménynél, és akkora fává nő, hogy odarepülnek az ég madarai, és fészket raknak az ágain.”
Máté evangéliuma 13: 31 – 32
Az idézett példázatban Jézus nem a mindnyájunk által ismert félméteres fűszernövényről, hanem annak izraeli rokonáról, a fekete mustárról (Brassica nigra) – Héberül: charedál (kerúv sáchór) beszélt!
A Genezáreti- tó környékén elterjedt vad növényt a bibliai idők lakói is termesztették értékes magjáért, amelyből gyógyhatású mustármagolajat préseltek. A Szentföld kedvező éghajlati körülményei között ez az egy éves lágyszárú növény 3- 4 méteres magasságával valóban kiemelkedik minden más lágyszárú növény közül, így a példázat természetesen pontos. Karvastagságú törzse, erős ágainak elágazásai, sűrű lombozata kiválóan alkalmas madárfészkek építésére. Az élénk sárga virágok tavasszal az egész lombot beborítják, melyekből rendkívüli gyorsasággal fejlődnek ki 2 cm-es hosszúságú becőtermései. Mákszemnél is kisebb, gömbölyű fekete magvai pedig valóban a legkisebbek a Szentföldön az akkoriban termesztett növények magvai között.
A Máté 17, 20-21-ben Jézus azt mondja, hogyha olyan hitünk lesz, mint a mustármag, semmi sem lesz lehetetlen nékünk. Imáink és böjt által hegyeket mozdíthatunk el a helyükről!
Grósz István

