Dr Bálint György, a nemzet egykori főkertésze négy évvel ezelőtt hunyt el, 100 éves korában.
Bálint gazda egyike volt azoknak, akik túlélték a holokausztot.
A Szabad Föld folyóiratnak adott interjújából, illetve a www.vidamszuret.hu munkatársaival folytatott beszélgetéseiből adunk közre néhány általa megosztott emléket, gondolatot.
Gyuri bácsi elmondása szerint életének legboldogabb időszaka az első 18 éve volt, melyet szüleivel tölthetett el. Gyöngyöstől 9 kilométerre, a mostani Halmajugrán 500 holdas középbirtokos gazdálkodóként serénykedett az édesapja, aki már hároméves korától vitte magával és tanította mindenre, amit a földről tudni kell. Apja okos ember volt, például az első igazi nagy spárgaültetvényt ő hozta létre az országban, és neves külföldi forgalmazó cégeknek állított elő vetőmagvakat. Ebbe nőtt bele, ez határozta meg Bálint György sorsát is. 1941-ben végzett a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián. De sokat nem kamatoztathatta tudását, mert 1942-BEN ZSIDÓ SZÁRMAZÁSA MIATT ELVITTÉK MUNKASZOLGÁLATRA.
Korábban, a zsidótörvények miatt elvették a család birtokainak nagy részét. Ebbe édesapja szó szerint belebetegedett, nem tudta feldolgozni, meg is halt. Ezután következett a munkaszolgálat, az ukrán táborok borzalma, majd a koncentrációs és a megsemmisítő tábor.Innen SIKERÜLT MEGSZÖKNIE. Viccesnek tartotta, hogy egy napra rá az amerikaiak felszabadították a lágert. A CSALÁD TÖBBI TAGJÁT ELPUSZTÍTOTTA A HÁBORÚ.
Aratás idején tért haza, a gyér, de legalább meglévő termést csak le kellett vágni és eladni. Ebből a pénzből vett két lovat, és kezdte elölről a gazdálkodást. Három évig egyre jobban ment minden, aztán 1948 őszén betoppant egy bizottság, és közölték, hogy vagy 24 órán belül elhagyja a falut, vagy internálják,magyarul KULÁKNAK NYILVÁNÍTOTTÁK. A még mindig ifjú Bálint György a menekülést választotta. ÉVEKIG HÁNYÓDOTT, FORDÍTÁSBÓL ÉS KERTEK GONDOZÁSÁBÓL ÉLT, így tartotta el a feleségét és a fiát. Rengeteget tanult ezekben az években a szakmából. A kulákellenes hangulat oldódása után, a Mányi Állami Gazdaságba került, ahol fél év után kinevezték főagronómusnak. MINDEN APJÁTÓL ELLESETT ÖTLETE BEVÁLT, tíz évig egyre jobban ment a gazdaságnak. Fejér és Komárom megyében Ő lett az ottani állami gazdaságok főkertésze. Majd jött a kérés, hogy vállalja el a KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET című magazin főszerkesztői posztját. Akkor már sokat írt, egyetemen tartott előadásokat. Tizenhat évig volt az újság élén, alapított még öt kertészeti lapot, majd elment nyugdíjba. Akkoriban, 1981-ben indult a tévében az ABLAK CÍMŰ MŰSOR, amiben 2000-ig adott kertészeti tanácsokat, mellette pedig JÁRTA AZ ORSZÁGOT, kertbarát köröket, művelődési házakat látogatott, előadásokat tartott, ÍRT CIKKEKET ÉS 28 KÖNYVET. Készített egy százperces DVD-t arról, miként kell gyümölcsfákat metszeni. Honlapot működtetett, plusz unokája segítségével naponta több alkalommal is posztolt a facebookon, így is folytatva az ismeretterjesztést. Hazánk legismertebb kertészeként Bálint gazda sajnálatos ténynek tartotta, hogy egy generáció nőtt fel már úgy, hogy a szülei, nagyszülei nem tanították meg kapálni, kaszálni, metszeni, permetezni, veteményezni. REMÉNYSÉGGEL VALLOTTA MEG MINDIG, hogy az élet előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni, hogy minden talpalatnyi földet megműveljünk, hisz hazánkban is nagyon sok szegény ember él, és a bolti árakhoz képest fele áron meg lehet termelni a zöldséget, gyümölcsöt.
LEGYEN AZ EMLÉKE ÁLDOTT!
Grósz I.

