Február eltelt, és ebben az évben sem szólalt meg térségünkben a mezei pacsirta. A néphiedelem szerint február 19-én, Zsuzsanna napján megszólal a pacsirta, és hangjával a közeledő tavaszt hirdeti.

Háromszéken azonban idén február 19-én akkora hó esett, amilyenre az emberek csak évtizedekkel korábbról emlékeznek. A sűrűn hulló hó és a zord időjárás mégsem tartotta vissza az első tavaszi vándorokat. Alig léptük át a hónap közepét, máris megjelentek az első seregélycsapatok.

A seregély közepes termetű madár. Tollazata távolról sötétnek tűnik, közelebbről azonban fémesen csillogó zöldes és lilás árnyalatok játszanak rajta. Testét apró világos pettyek borítják, csőre tavasszal élénk sárgára vált. Mozgékony, társas madár, amely gyakran nagy csapatokban jár, és élénk, hangos jelenlétével könnyen felhívja magára a figyelmet.

Amikor meglátom az első seregélycsapatot, mindig felidéződnek bennem a velük kapcsolatos emlékek.

A seregély éneke nem igazán dallamos. Inkább reszelős csivitelések, kattogások és furcsa sípolások váltják egymást. Mégis különleges madár, mert kiváló hangutánzó. Más madarak hangját is képes utánozni, olykor meglepően pontosan. Előfordul, hogy még a sárgarigó jellegzetes, fuvolaszerű hangját is utánozza, és ezzel könnyen megtéveszti a madárhangokban kevésbé jártas embert.

Nem egyszer hallottam már olyan állításokat, hogy valaki már márciusban megszólalni hallotta a sárgarigót. Az ilyen „korai” sárgarigóhang azonban szinte mindig egy tréfás kedvű seregély műve.

A sárgarigók ugyanis jóval később érkeznek vissza. A vonuló madarak között a sereghajtók közé tartoznak, és többnyire csak májusban jelennek meg újra a ligetekben és a folyóparti erdőkben.

A sárgarigó az egyik legfeltűnőbb színezetű madarunk. A hím ragyogó aranysárga tollazatát fekete szárnyak és farok egészítik ki. A tojó visszafogottabb megjelenésű, zöldessárga tollazata jobban beleolvad a lombkorona színeibe. Karcsú testű, hosszú szárnyú madár, amely többnyire a fák magas lombjai között mozog, ezért gyakran előbb halljuk jellegzetes hangját, mintsem hogy megpillantanánk. Fészkét a hazai madárvilágban egyedülálló módon az ágak villájába fonja, ahol kis függő kosárként ring a lombkorona között.

Fuvolaszerű, tiszta hangja messzire hallatszik, és az egyik legszebb madárhangként tölti meg a ligeterdőket és a folyóparti fákat.

Végül március 7-én a mező fölött megszólalt a mezei pacsirta trillája. Amikor megpillantottam, csak egy apró pontnak látszott az égen, de a hang, amelyre hetek óta vártam, végre betöltötte a tájat, és messzire hirdette a tavasz megérkezését.

Kelemen László, Sepsiszentgyörgy