“Mert ahogyan lehull az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, termővé és sarjadzóvá (gyümölcsözővé) teszi; és magot ad a magvetőnek, kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely a számból kijön: nem tér hozzám vissza dolgavégezetlenül, hanem véghez viszi, amit akarok, és eléri célját, amiért küldtem.”

 

Gyönyörű képpel írja le a próféta, hogy az Ige olyan, mint a lehullott eső és a hó, ami nem tér vissza anélkül, hogy meg ne cselekedné azt, amiért küldetett. Termővé és sarjadzóvá, gyümölcsözővé teszi a földet.

 

Mi történik valójában a földben, amikor az eső és a hó lehull?
Hogyan válik a száraz föld termővé a csapadék által?
Miért nélkülözhetetlen az eső ahhoz, hogy a mag életre keljen?

 

Az esővíz, illetve az olvadó hó beszivárog a talaj pórusaiba (apró üregeibe). Nem csak a föld felszínét nedvesíti meg, hanem lejut a mélyebb rétegekbe is.

 

Közben: feloldja a talajban lévő ásványi anyagokat (pl. kálium, foszfor, nitrogén vegyületei), hogy ezek oldott formában elérhetőek legyenek a növények gyökerei számára. A száraz talajban ugyanis a sok tápanyag „ott van”, de nem hozzáférhető a növények számára.

 

A talajban baktériumok, gombák, mikroorganizmusok milliárdjai élnek, ám víz nélkül ezek csupán „szunnyadnak”.

 

Az eső hatására aktiválódik a talajélet, beindul a szerves anyagok lebontása, felszabadulnak a növények számára hasznos tápanyagok. A csapadék felébreszti a földet.

 

Hogyan indítja el az eső a földbe vetett magokat?

 

A mag a termő talajhoz hasonlóan valójában egy „alvó élet”. Eső idején azonban a mag vizet szív magába, megduzzad, a kemény maghéj fellazul, enzimek aktiválódnak a mag belsejében, elindul a csírázás: először gyökér, majd hajtás.

 

Ahogyan az eső és a hó nem azonnal hoz termést, de biztos, hogy elvégzi a dolgát, úgy munkálkodik Isten szava is az ember életében.

 

Mi is történik Isten Igéje által az életünkben?

 

Isten szavából, az Igéből hit születik. “A hit hallásból van (az üzenet meghallásából)” írja Pál apostol a rómaiaknak.
Az Ige által jutunk hitre abban, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, a Megváltó.

 

Így nyerjük el az örök életet.

 

Az Ige életet hoz a halál helyére.
A Biblia szerint az ember Isten nélkül a „szellemi halál” állapotában van. Létezik, de nem él. Az Ige azonban életre kelt:

 

„A beszédek, amelyeket én szólok nektek, szellem és élet.” – mondja Jézus János evangéliumában.

 

Az Ige fényt hoz és igazságra vezet.

 

A világosság leleplezi a bűnt, de nem pusztán vádol, hanem kiutat kínál, segít különbséget tenni jó és rossz, igaz és hamis között.
Az Ige belső iránytűvé válik sok ember életében.
A 119. zsoltárban azt olvashatjuk, hogy az Istennel járó emberek ösvényét, az Úr Igéje világosítja meg.

 

Az Ige átformálja a szívünket és a gondolkodásunkat. Nem áll meg a felszínen. Mint ahogy az eső és a hó sem.

 

„Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és a léleknek, az ízeknek és a velőknek a megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsidó 4,12)

 

Ez a hatás gyakran lassú, mint a hó hatása, de mély: gyógyítja a torz istenképet, lebont régi, romboló gondolkodásmintákat, új értékrendet alakít ki.

 

Az Ige gyógyít és helyreállít.

 

A Szentírás sokszor kapcsolja össze az Igét a gyógyulással:

 

„Elküldte (kibocsájtotta) Igéjét és meggyógyította őket.” (Zsolt 107,20)

 

Ez nem csak fizikai értelemben igaz: Belső sebek gyógyulnak, megbocsátás születik ott, ahol keserűség volt.

 

Az Ige gyümölcsöt terem rajtunk keresztül mások életében is. Áldások leszünk. Kapcsolatok gyógyulnak, közösségek épülnek, szolgálat, szeretet, irgalom fakad.

 

Ézsaiás szerint az Ige: nem tér vissza üresen.

 

Lehet, hogy csendesen, lehet, hogy hosszú idő alatt, de biztosan elvégzi azt, amiért Isten elküldte. Ugyanúgy, mint az eső és a hó esetében.
Készek leszünk mi is Krisztus napjára.

 

Ahhoz, hogy az Ige ne csak általánosságban legyen jelen közöttünk, hanem személyes életünkben is működjön, ahhoz folyamatos, dinamikus kapcsolatban kell lennünk Vele.

 

Ha olvassuk az Igét és elmélkedünk rajta, az egy belső átalakítást fog elvégezni bennünk. A Szentírás csendes, személyes olvasása az a közeg, ahol az Ige gyökeret ereszt, formálja a gondolkodást, hosszú távú változást hoz. Az olvasott Ige nem feltétlenül „robban”, hanem: finoman leleplez, lassan átír belső mintákat, stabil alapot épít.

 

„Boldog az az ember, aki az Úr törvényében gyönyörködik, és azon elmélkedik éjjel és nappal. Olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét és levele nem hervad el.” (Zsolt 1, 2-3)

 

Ha örömmel, nyitott szívvel járunk Istentiszteletre, és érdeklődve hallgatjuk a prédikált Igét, akkor Isten “külsőleg” is meg tud szólítani bennünket.

 

A Biblia külön hangsúlyt ad a hallott Igének: „A hit hallásból van…” (Róm 10,17)

 

A kimondott, megvallott Ige is nagyon-nagy jelentőséggel bír, ez tulajdonképpen egy hitben való együtt munkálkodás.

 

A hitből kimondott Ige: megerősíti a hitet, irányt ad a gondolkodásnak.
Elűzi a félelmet, ellene áll a hazugságnak. Irányt tart a viharban, hitben tart akkor is, amikor az érzések mást mondanak, reménységet ad ott, ahol a körülmények lehangolóak.

 

A Biblia szerint a szív hite és a száj vallástétele együtt működik:

 

„Ha száddal vallást teszel… és szívedben hiszed, megtartatol…” (Róm 10,9)

 

Az Ige hatása nem független Isten akaratától, a valóságtól, az engedelmességtől. Az Ige megvallása nem helyettesítheti az Istennel való együtt járást. Az Ige akkor fejti ki a teljes hatását, amikor nem csak hangzik, nem csak elhangzik, hanem testté lesz az életünkben.

 

Életünk részévé válik.

 

Az Ige elsődleges közege: a befogadó szív

 

Jézus a magvető példázatában (Máté 13) egyértelművé teszi:
A talaj (szív) minősége nagyon fontos.

 

„Aki nyitott szívvel hallgatja és megérti, értelmezi az Igét, az terem százszoros, hatvanszoros, harmincszoros termést…” (Máté 13,23)

 

Az Ige ott fejti ki legmélyebb hatását, ahol: alázat van, taníthatóság van, és bizalom Isten személye iránt.

 

Grósz István