“És ezt a példázatot mondta: – Volt egy embernek egy fügefája a szőlőjébe ültetve, és kiment, hogy azon gyümölcsöt keressen, de nem talált.
Azt monda ezért a vincellérnek: Nézd, három esztendeje járok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, és nem találok! Vágjad ki, minek foglalja a földet hiába?
De az így válaszolt neki: Uram, hagyj békét neki még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha jövőre termést hoz – és ha akkor sem terem, majd kivágod.”
(Lukács 13,6-9)

A példázatban szereplő vincellér szavunk a latin vinitor szóból származik, s azt a munkást jelenteti, aki a szőlőt szüreteli.
Az idők során több nyelvterületen gyűjtőfogalommá vált – ezért ma mindazokra értjük, akik a szőlőműveléssel és borkészítéssel hivatásszerűen foglalkoznak.
Közel hatezer évre visszatekintő, megbecsült mesterség. Ha valaki az ókorban megölt egy vincellért, azt a legsúlyosabb büntetéssel, halállal sújtották.

Néhány szó a példázatról:
A vincellér nem kérdőjelezte meg a gazda döntését, tisztában volt vele, ha nincs gyümölcs, ki kell vágni a fát.
A vincellér azt is tudta, hogy ez semmi örömöt sem okozna a gazdának, hiszen az ő igazi szándéka és vágya az volt, hogy a közelmúltban telepített fa minél előbb fejlődésnek induljon és gyümölcsöt teremjen.

A vincellér tulajdonképen a szőlőültetvény tulajdonosának az igazi, szívbéli vágyát fogalmazta meg:
Legyen még egy esztendő, amikor kiáradhat a kegyelem! 🙌✌️

Grósz I.