Egyik reggel a városi séta közben krü-krü–krü kiáltást hallottam, körbe néztem az égen. Két megriadt balkáni gerle igyekezett békésebb területre és azonnal meg is láttam a riadalmuk okozóját. A hangoskodó épp akkor csapott le a senyvedő városi akácfa száradt csúcságára. Aha. Állapítottam meg, zöld küllő tojó. Ezek szerint enyhe télnek nézhetünk elébe, legalább is a tél eleje nem jelezte a szép harkály-félének, hogy délebbre kellene húzódnia.

A faágon gyors keresgélésbe fogott, ügyesen, függőleges helyzetben tartva a testét mozgott körbe az ág tengelye körül. Néhány kisebb (halkabb) koppanást hallottam, majd felerősödött a hanghatás, és kitartóbbá is vált. Néhány csapást követően rövid csend következett majd madarunk pozíció váltás közben újra mozogni kezdett és kopácsolni kezdte a csúcs ágat egy kissé alább húzódva azon. Azonban nem találhatott újabb ígéretes helyet, mert a rövid kísérletezés után csendesen tovább röppent a fajcsoportra jellemző hullámzó repüléssel egy általam már nem látható új fát keresve.

Csodálatos madár. Nem csupán szép, de a fák operáló doktora tartja róla az emberi vélekedés. Ez ebben a formában csak kis részben tekinthető igaznak, de attól még ezek a harkály alkatúak valóban fantasztikusan alkalmazkodtak szervezeti felépítésükben az életmódjukhoz. A zöld küllő talán a leginkább alkalmazkodott, más szóval opportunista harkály félének tekinthető. Kertekben, városi parkokban, kisebb puhafás facsoportokban is megtalálják az életlehetőségüket, nem igénylik a zárt erdőállományokat. Táplálékuk zömét a melegebb időszakokban a hangyafajok különböző fejlődési alakjaiból szerzik meg. Ilyenkor télidőben azonban a hangyák mélyen a föld alatt, vagy egyéb fagymentes helyeken elhúzódva várják a szebb időket, ezért a küllőnek több energiát kell befektetnie az ételek előteremtésébe.

A harkályfélék közé a tudomány 249 fajt sorol a bolygón. Hazánkban tíz fajuk fordul elő. Ezek közül a fajok közül a háromujjú hőcsikre nem jellemző a fatörzseken való kapaszkodást segítő úgynevezett „vetélőujj” megléte. Ennek az ujjnak a speciális mozgathatósága teszi lehetővé, hogy szilárdan kapaszkodva a rendkívül kemény tollgerincű farok fakéreghez nyomását, szorulását biztosítsa, illetve a függőleges és oldalirányú közlekedését biztosító ugrálást-szökdelést kúszást biztonságosan tudja végezni a madár. A szervezetük alakulása azonban még ennél is sokkal összetettebb. A télvégi időszakban nem csak a hangos kiáltásaik jelzik, hogy egy adott területnek már van tulajdonosa, hanem messze hangzó „dobolás” is tudtára hozza ezt az esetleges konkurens fajtársaknak. Ilyenkor – és táplálékszerzés vagy fészekvésés közben- a hegyes ék alakú és rendkívül szilárd csőrükkel erős ütésekkel „érintik” a fákat. Nos, ezek az „érintések” azonban a madár fejét és azon keresztül az egész szervezetét is erősen megráznák, ha az nem erre az igénybevételre lenne kitalálva és összerakva. A csőrük csontos alapja sűrű csontrács szerkezetű, erre ránőve kemény keratin szaru-réteg biztosítja a rugalmasságot, és a kopásos károsodások gyors javítását. A koponyán kívül és belül az életmódból fakadó túléléshez nélkülözhetetlen eltéréseket találunk. A messzire kiölthető és még plusz szigonyra emlékeztető vég szaru képlettel ellátott nyelvük nem onnan ered ahonnan a más madaraké. A harkály-félék nyelvének izmai nem a gége környékén indulnak, hanem a csőr és a koponyacsont találkozásánál, a homloknál tapadnak. Maga a nyelv 4-5 cm hosszan kiölthető, ezzel kutatnak a farontó rovarlárvák által rágott járatokban, amíg a szigonyszerű véget bele nem döfik a zsákmányba és az immár nyél vagy kötélként visszahúzható nyelv végén a csőrükbe, a tápcsatornájuk kezdetéhez ránthatják a cseppet sem boldog kövér lárvát.

De eddig el is kell jutnia a küllőnek. Hogy az előbbi folyamat végbe mehessen azt a rovarjáratot meg kell keresni, és a lakóját is viszonylag pontosan felkell deríteni, mert azzal, hogy alapos előkészületeket tesz a madár, sok energiát megtakaríthat. Tehát a madarunk a faágra érkezés után az ígéretes ágon először hallgatózik. ha jellegzetes rágcsáló hang vagy rezgés arra utal, hogy érdemes keresgélni, akkor először a zaj forrás legerősebb eredetét keresi fel. Ekkor kúszik, ugrik aprókat a fa kérgébe kapaszkodva. Ezután következik a néhány halkabb, kisebb erővel történő koppintás a fa felszínére, ezzel a hang kongása alapján nagy pontossággal behatárolja a járat és benne a lárva pontos helyét. (a fában a lárva ekkor már „sejti” hogy valami gond lehet, ezért sietősen próbál helyet változtatni). No de maradjunk a kopogtatásnál. Tudósok megmérték a harkályfej sebességét 25km/ óra tempóval érkezik a fa vonalába. A csőr és a fa között keletkező becsapódási energiát 1200 g értéknek mérték!!!! (A kiképzett vadászrepülők, űrhajósok kb. 12-13 g mértékű nehézségi gyorsulást képesek elviselni, túlélni.)  A harkályok ennek a százszorosával ütköznek a vésett fába másodpercenként olykor 20 alkalommal, naponta akár 12.000–szer. Igen tizenkét ezerszer. Naponta. Hogyan lehet ezt túlélni?

Nos, a koponyán belüli és a fejhez kapcsolódó egyéb változtatások teszik ezt lehetővé. A harkályfélék agya sok erős izommal van körbe véve, és a koponyán belül nagyon kevés folyadék található. Eddig tudományosan fel nem derített ismeretlen vezérlés ezeket az izmokat megfeszíti, mielőtt a csőr hegye elérné a fa felszínét elnyelve a becsapódás erejét az agyra vonatkozóan. A fejet pedig azért nem szakítja le, vagy a nyakcsigolyák azért nem törnek el a 25km/ órás sebességű ütközés következtében, mert a vésési mozdulatsor erő keletkezési helye a hát és a váll izmaiból indul. A nyak és a fej egy merev, izmok által befeszített állapotban van a mozdulat során, így nyíró feszültség nem, vagy elenyésző mértékben keletkezik. A mozdulatsor vezérlésének újabb csodájaként az agyat körülvevő izmok megfeszülésével vélhetően egyszerre, a becsapódás előtt mintegy ezredmásodpercnyi idővel a madár szemhéja becsukódik, megvédve a szemet a forgács okozta esetleges sérülésektől.

Ezek után térjünk vissza a táplálkozni kívánó harkályunkhoz, (és az ebben részt venni egyáltalán nem kívánó lárvához). Tehát a lárva érezve a kopácsolásból, hogy baj van, hátrafelé, vagy oldaljáratba, vagy bárhová, de el innen, menekülőre fogja a dolgot. De hiába. A harkály, ha egyszer rátalált a járat lárvához legközelebbi részére (ezt a hangok elemzése teszi lehetővé számára) akkor eljön a messze kidugható szigonyos végű nyelv ideje, amivel ha kell, módszeres alapossággal átkutatja a lárva eddig biztosnak vélt lakóhelyének minden zeg-zugát, majd elégedetten visszahúzza a nyelvét amint már írtam végén a „megszigonyozott” lárvával, amit minden bizonnyal elégedetten juttat a tápcsatornájába.

Végig gondolva ezeket a szervezeti testi.fiziológiai változásokat azt hiszem, el lehet gondolkodni az evolució vagy kreáció kérdésein. Mi lenne, ha csak egy is hiányozna ezek közül a másságok közül? Létezhetne e zöld küllő, bármelyik sajátos szerv, vagy azok által biztosított speciális képességeinek hiányában? Jó gondolkodást kívánunk.

Kenéz István
nyugalmazott természetvédelmi őr

Fotók: Orbán Zoltán, Eduardo Balogh, imocs, M.Pointignon, Igor gorecki