“Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad, és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.”
(Jeremiás 17,5-8)

Izraelben őshonosak az igénytelen, szárazságot és fagyot egyaránt jól tűrő örökzöld borókafák. Fájuk igen tartós, illatos és faragásra különösen alkalmas. Az egy éves borókabogyót ételek fűszerezésére, a kétévest szeszes italok készítésére használták. A fertőtlenítő, méregtelenítő és bőrgyógyító borókaolaj a fagyási sérüléseket is jól gyógyítja. A Jeremiás 17,6-ban szereplő hangafa minden bizonnyal a föníciai boróka volt, mely a Szentföldön a Bibliai időkben tömegesen jelen lehetett, de a kopár, száraz, sziklás vagy homokos helyeken sokszor magányos remetefaként is megtalálható volt. A borókafa a Bibliaolvasó emberek számára pozitív üzenetet is hordoz, például a hosszú élet jelképe, hiszen akár 1000 évig is elél. Ám a sivatagban tengődő magányos alakja az Istent elhagyó, önmagában bízó bűnös embert jelképezi.

GI.