Vadalma (Malus sylvestrys)

Vadalma (Malus sylvestrys)

A Szentföld kopár dombjait Jézus korában nagy összefüggő erdőségek borították, melyek megfelelő klimatikus és talajtani feltételeket biztosítottak az állattenyésztéshez és földműveléshez. A két legelterjedtebb erdőtípus az örökzöld, szubmediterrán palesztin tölgyes és a részben lombhullató táborhegyi tölgyes. Az északon egykor kiterjedt aleppói fenyves ma sokfelé látható, gyakran a mandulafenyővel együtt mesterségesen telepítve. A Biblia egyik leggyakrabban említett értékes fája, a libanoni cédrus vadon nem élt a Szentföldön. Salamon a szomszéd Tirus (a mai Libanon) királyától, Hirámtól rendelte meg a Templom építéséhez szükséges tekintélyes mennyiségű cédrusfa anyagot.

A bibliai tájak erdeiben gyakori lehetett a vadalmafa is. Salamon is említi ezt az Énekek 2,3-ban. A szabálytalan, kusza ágrendszerű, 5-8 méter magas vadalmafa a nedves tölgyesek, ligeterdők szélének jellegzetes növénye. Májusban hozza nagy, halványrózsaszín virágait, melyekből diónyi, sárga, fanyar ízű almatermések fejlődnek, amelyek a telelő erdei vadak fontos tápláléka. A héber “tappuah” név a Bibliában almaként hatszor, helységnévként hatszor, személynévként egyszer (1 Krónika 2,43) fordul elő. Az almafa szépsége, virágjának illata és üdítő termése miatt a szerelem kifejezője.