Az Ószövetségben többféle balzsamról olvashatunk. Gileád különösen híres volt balzsamáról. (Jeremiás 8,22). Nagyon értékesnek számított, megtalálható volt a kereskedők árui között éppúgy, mint a királyok kincstáraiban és az ajándékok listáján. Az élet legkülönbözőbb területein felhasználták. Gyógyászatban minden bizonnyal az Egyiptomtól egészen a Hermon hegységig húzódó forró völgykatlanokban, hasadékokban mindenütt gyakori 3-5 méteres, tipikus trópusi fát a sivatagi datolyát használták. Datolyaszerű terméséből erjesztéssel mámorító italt készítettek, magjából pedig a gyógyhatású “zakkum-olajat” préselték. Fénylő sárga, erősen ragadós, hosszú fonállá húzható, finom illatú, képlékeny mézgája a “jerikói balzsam”, a legismertebb gyomorerősítő és sebgyógyító volt. A növény gyantás, gyógyító hatású fáját az ókorban fogtömésre is használták. Innen a “fogfa” elnevezés. A balzsam gyógyító hatása miatt lett a sivatagi datolya és a mézgája a gyógyulás és enyhülés jelképe. (Jeremiás 51,8)