A Szentföldön őshonosak az igénytelen, szárazságot és fagyot egyaránt jól tűrő örökzöld borókafák. Fájuk igen tartós, illatos és faragásra különösen alkalmas. Az egyéves borókabogyót ételek fűszerezésére, a kétévest szeszes italok készítésére használták. A fertőtlenítő, méregtelenítő és bőrgyógyító borókaolaj a fagyási sérüléseket is jó gyógyítja. A Jeremiás 17,6-ban szereplő hangafa minden bizonnyal a föníciai boróka volt, mely a Szentföldön a Bibliai időkben tömegesen jelen lehetett, de a kopár, száraz, sziklás vagy homokos helyeken sokszor magányos remetefaként is megtalálható volt. A borókafa a Bibliaolvasó emberek számára pozitív üzenetet is hordoz, például a szolgálat, a védelem és a hosszú élet jelképe (akár 1000 évig is elél), ám a sivatagban tengődő magányos alakja az Istenét elhagyó, önmagában bízó, bűnös embert is jelképezi.

(Kereszty Zoltán: “Nézzétek a mező liliomait…”)