Húsvéti bárány egészben sütve - recept

Húsvéti bárány egészben sütve – recept

Fogadjátok szeretettel ennek az  egyszerű, de nagyon finom ételnek a receptjét. Elkészítése igazi közösségi program. Miközben sül a bárány, bőségesen van idő arra is, hogy megemlékezzünk arról, hogy a mi Húsvéti Bárányunk, Jézus Krisztus milyen csodálatos áldásokat szerzett meg nekünk a Golgotán!

Íme a recept: Egy egész, kizsigerelt, lenyúzott bárányt kenjünk be kb. fél liter olajjal, majd sózzuk meg és belül alaposan dörzsöljük be az alábbi fűszerekkel: kakukkfű, majoranna, rozmaring, menta, bazsalikom. (A felsorolt fűszerek közül némelyiket már a Biblia is nevén nevezi, mint például a vadmajoranna és a menta). Ezután a bárányt húzzuk rá egy nagyobb nyársra, majd parázs fölött forgatva, szép lassan süssük meg. Fogyasszunk hozzá frissen sült lángost, endíviasalátát és más, frissen szedett fűszernövényt: tárkonyt, újhagymát, retket, kaprot, mentát, tümiánt.

Természetesen, ahol még kicsi a család és sok egy egész bárány, ott elég csak egy kiadós darabot vásárolni belőle – pl. combot – és azt süssék meg sütőben, grillen, vagy cseréptálban, így is nagyon finom!

(Forrás: Eleonore Schmitt – Bibliai szakácskönyv)

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!