“… és ad esőt a magra, amellyel a földet beveted, és a kenyér, a föld termése, bő és tápláló lesz…” (Ézs 30,23)

Izrael fiai között már az ősatyák is ismerték a földművelést, ám igazából csak a honfoglalás után váltak földműves néppé. Vetés előtt mindig nagy gondot fordítottak a talaj megmunkálására, amit általában faekével végeztek, hegyes-köves vidéken pedig ásóval és kapával. A korai esők idején (ősszel) vetették a búzát és az árpát. A vetés úgy történt, hogy kézzel szétszórták a magot, majd a talajba forgatták. Az Újszövetségben a magvető alakjával legtöbbször Jézus példázataiban találkozunk, de Pál apostol is többször említi.