Ha az iskolakezdés miatt nem is öröm sokak számára ez a hónap, de aki a természetre tekint,biztos, hogy izgalommal várja majd a következőket olvasva.
Szeptemberi hónapunk az év tán legkiemelkedőbb része, mind vadászatra, mind az erdeink hangulatára és a vadvilág közbiztonságra gyakorolt hatására nézve is. Ezen hónaptól kezdődően jelenik meg a híres bőgési szezon, mely lényegében a gímszarvas szaporodási időszakának elnevezése. E hetekben hallhatjuk az erdők mélyében a morajlásszerű mély bőgő hangok sorozatát, melytől nem csak a hobbi erdőjárók, de a vadászok is libabőrösek lesznek. A gímszarvas bikák jellegzetesen szeptemberben, az időjárás lehűlésével, továbbá a területen ivarzó szarvastehenek jelenlétének függvényében és egyéb, számos befolyásoló tényezők tükrében hallatják hódító hangukat. A bőgési időszak a legkiemelkedőbb alkalom a gímbika vadászatára, mely során a már az érett korban lévő bikák egészen október végéig kerülnek terítékre.
A dermesztőbb hajnalokat nem csupán libabőrös hidegrázások követik. Egy-egy mezőre kilépő,vagy erdő mélyén fennhangon kérkedő gímbika bőgése jelzi, a szaporodás és a háremfoglalás megkezdődőtt. Számos esetben a hormonokban, így a tesztoszteronban is túltengő egyedek az utakon való közlekedésre és a közbiztonságra is veszélyt jelenthetnek: gyakorta figyelmetlenek, vagy épp ingerlékenyek és agresszívak a környezetük felé.
Számos hímivarú egyed, a párzási jogért, vérre menő viadalra képes , így nem meglepő,hogy az ilyenkor a lakott területre merészkedő bikák veszélyt jelenthetnek akár a lakosok épségére is, amennyiben ingerelve vannak akár csak az emberi jelenléttel.
A gímszarvasok szaporodásbiológiájának sajátossága, hogy azok az érett hímivarú egyedek tartanak meg sikeresen háremet,melyek a megfelelő korral rendelkeznek. A fiatal korosztályt 5 éves korig határozza meg a szakirodalom s ezen években azok még keresőbikáknak neveztetnek, hisz a szaporodási időszakban a tehenek és ünők közeléből elverik őket a náluk mind hangban, mind fizikailag és agancsnagyságban is kiemelkedőbb társaik. Így a keresőbikák hatalmas távok megtételére kényszerülnek a megfelelő párzási lehetőségben bízva.
A bőgésben résztvevő bikák a szaporodásra szánják energiájuk nagy hányadát, így azok roppant keveset táplálkozhatnak és óriási (20-30%-os) súlyveszteségen mehetnek át, ezek lesznek az úgynevezett lebőgött bikák. Pontosan ezen okból kifolyólag a bőgés megkezdése előtt felhasználják a vegetációs hónapokat, a nyarat, és minél több agancs és testtömeget építenek magukra. Amikor elérik a megfelelő mennyiségű tartalékkal rendelkező súlyukat, akkor nevezzük azokat döhér bikáknak.
Agancsukon képződésekor a sűrű erekből szőtt barkát mely alatt építik különleges csontképződményüket augusztusban letisztítják gallyakhoz,fatörzsekhez dörzsölve. Minél magasabb a csersavtartalom azokban a fákban és növényzetben amin letisztítanak,annál sötétebb színű lesz az elkészült agancs. Februártól áprilisig pedig elhullajtják, és újra növeszteni kezdik azt.
Év közben, a szaporodási időszakon kívül a bikák néhány magányos társuk kivételével, csapatba verődve, úgynevezett bikarudliban töltik napjaikat. Hozzájuk hasonlóan a női ivarúak az ellési időszak kivételével, együtt maradnak, tarvadrudlijukban. A tarvad lényegében a női ivarúak elnevezése, hisz fejük tar, aganccsal nem rendelkeznek.
A Szent Biblia, Isten beszéde is számos helyen említi ezeket a gyönyörű állatokat, és csodálatra méltó módon, hasonlatként állítja párhuzamba az Istennel való kapcsolatunkkal.
Zsoltárok 18:34 -Dávid zsoltára Isten szabadításáról és erejéről:
„Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát, biztos magaslatra vezetett fel.”
A fiatal 1-2 éves bikaborjak a tarvadcsapattal tartózkodnak, de másodéves korukban, ivarérettségüket elérve a tarvadcsapattól elverődnek, s akár magányosan,akár egy bikarudlihoz vagy egy idősebb magányos bikához csatlakoznak.
Egy olyan berendezkedést vehetünk észre a tarvadrudliban, mely valós felelősséggel illet egy, a rudlihoz tartozó tehenet.
Ezt a tehenet ugyanis vezértehénnek titulálják, aki a csapat élén elhelyezkedve vezeti a rudli mozgásirányát továbbá a biztonságra,a hierarchiára és a mindannapi életükre is ügyel. Ez vadászai szempontból is érdekes, hisz a vezértehén borját kilőni nem etikus, mivel így az elveszti rangját, és társai szemében azt a bizalmat, amellyel a saját és borjaik életét bízták rá. Így a csapatösszetartás és a rend is teljesen meggyengülhet.
A fő bőgés szeptemberben zajlik, de a vemhesülés sikerét a tehenekben a tüszőrepedés után termelődő sárgatestek jelenléte határozza meg.
Ha az első párzások nem sikerülnek, az utóbőgést eredményezhet, hisz a progeszteronszint leesik, és a sárgatestek termelésére újra esély nyílik, így gyakran az októberi-novemberi hónapokban is történhetnek vemhesülések. Az ekkor megfogant borjak jóval a többi társuk után jönnek világra,tehát evesebb idejük marad a télere való felkészülésre.
Miért probléma ez?
A vemhességi idő 230-240 nap, így az egyetlen borjút május végén- június elején hozza világra a tehén. A később fogant egyedek annyival késöbb születnek, csököttebbként élnek ha el nem pusztulnak gyengeségük miatt.
Hogy egy gímszarvas ünő (korábbiakban nem szaporodott nőivarú szarvas) mikor vemhesül először, azután tehénként mi határozza meg, hogy sikeresen elsőre megfoganjonjon benne a borjú, azt befolyásolja az elegendő zsírraktárak megléte, a megfelelő testsúly. Így szükségszerű a jó élőhely, ahol elegendő az ideális táplálék, továbbá helyes kiegészítő takarmányozás folyik. Természetesen a genetikai adottságok nem elhanyagolhatók.
Így a szeptember is, mint az év minden hónapja, kulcsfontosságú szeretett vadfajunk, a gímszarvas számára, és az erről szóló érdekességek sorozata szinte végtelennek tűnik.
Írta: Németh András Joel – Vadgazdálkodási Technikus
Fotók: Simon László, Takács Ferenc, Németh Bálint