Madarakról mindenkinek | Az alkony első vadásza - részlet a Madarak a Bibliában c. könyvből

Madarakról mindenkinek | Az alkony első vadásza – részlet a Madarak a Bibliában c. könyvből

Mikor kiléptem az erdőből, a halvány fénybe borult horizont jelezte, hogy a nap nemrég bukott le a hegyek mögött. Az ég alján még narancssárga és bíbor színek derengtek, fölöttük azonban már gyorsan mélykékre váltott az égbolt. A nappali madarak lassan elhallgattak, és a tájra különös csend telepedett.

 

Egy pillanatra megálltam. A levegőben hó illata lengett. Még csak október közepe volt, mégis úgy éreztem, mintha a tél már megérkezett volna. A hegyek között gyakran előfordul, hogy az ember előbb megérzi az évszak közeledtét, mint hogy meglátná az első hópelyheket. A hideg sem kegyelmezett. Néhány perc alatt áthatolt a kabáton, egészen az ízületeimig. Olyan érzésem támadt, mintha egy szál ingben állnék egy hűtőkamrában.

 

Baloldalt, a domboldalon egy régi, roskadozó épület állt. Tetőszerkezete félig beszakadt, vakolata itt-ott lehullott, hiányos kéménye sötét árnyként rajzolódott az alkonyi ég elé.

 

Ekkor vettem észre a kémény mellett egy mozdulatlan alakot. Sejtettem, mi lehet. Távcsövemet lassan ráemeltem, és hamar beigazolódott a gyanúm, egy kuvik ült ott.

 

Kistermetű, zömök bagoly. Nagy sárga szemei még a félhomályban is jól látszottak. Tollruhájának barna és fehér mintázata szinte beleolvadt az öreg épület színébe. Ha nem mozdul meg, könnyű lett volna észrevétlenül továbbmenni mellette.

 

A kuvik rendszerint már alkonyatkor megkezdi vadászatát, bár nem ritka, hogy nappal is szem elé kerül. Sokszor ül villanyoszlopokon, kerítéseken vagy régi épületek tetején, ahonnan türelmesen figyeli a talajt. Elsősorban pockokra, egerekre, nagyobb rovarokra vadászik, de ha alkalom adódik, gyíkot vagy kisebb madarat is zsákmányol. Hallottam olyan gazdáktól is történeteket, hogy nappal a tyúkudvarból naposcsibét vitt el. Hogy ez milyen gyakran fordul elő, nehéz megítélni, de kétségtelen, hogy a kuvik ügyes és alkalmazkodó ragadozó.

 

Megálltam, és arra vártam, hogy megszólaljon. A kuvik jellegzetes hangja messzire hallatszik az őszi estéken, talán ezért is szerettem volna hallani. Percek teltek el, de a bagoly mozdulatlan maradt.

 

Még majdnem fél órán át várakoztam, de egyetlen hangot sem adott ki. Aztán egyszer csak eltűnt a kémény mögött. Távcsővel hosszasan pásztáztam az épületet, de hiába kerestem, nyoma veszett. Végül elindultam hazafelé.

 

Nem jutottam messzire, mikor a legelő fölött egy lappantyú jelent meg. Alig fél méterrel a talaj fölött suhant hangtalanul. Repülése egészen más, mint a baglyoké. Hosszú szárnyaival könnyedén siklott a levegőben, majd hirtelen irányt változtatott, mintha a szél sodorná. Alkonyatkor indul vadászatra a lappantyú. Nesztelenül cikázik a levegőben, miközben repülő éjjeli lepkékre és más rovarokra vadászik.

 

Úgy láttam, hogy egy magányosan álló fára szállt fel, legalábbis ezt hittem, mert hiába figyeltem, többé nem került a szemem elé. Lehet, hogy a fa lombja takarta el, de az is lehet, hogy hangtalanul tovább repült.

 

A lappantyú különös madár. Tollazata annyira hasonlít a fakéreghez és a száraz avarhoz, hogy nappal szinte lehetetlen észrevenni. Vonuló madár. Szeptember végén, október elején dél felé indul, és a telet Afrika szavannáin tölti. Csak tavasszal tér vissza ismét ugyanarra a költőhelyre.

 

Még egyszer visszafordultam a romos épület felé, arra gondoltam, talán ismét előjön a kuvik. Nem jött. Aztán a szürkületben mégis feltűnt egy árny, ő volt az, a legelő felől közeledett. Ahogy távcsövemmel ráemeltem, úgy tűnt, egy egeret tart a karmai között. Egyenesen az épület felé repült.

 

Arra számítottam, hogy ismét a kémény mellé száll, de nem oda érkezett. Az eresz alatt tátongó résben tűnt el, amelyet addig észre sem vettem. Valószínűleg ott volt a nappali pihenőhelye.

 

Fiókái ilyenkor már rég önállóak. Az őszi estéken a kuvik többnyire magányosan járja vadászterületét. Elképzeltem, ahogy odabent, a romos épület csendjében nyugodtan elfogyasztja zsákmányát, miközben odakint egyre sűrűbb lett az este.

 

Kelemen László, Sepsiszentgyörgy

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!