Az időjárás-előrejelzés heves esőzésekre figyelmeztetett, ezért hátramentem a kertbe, hogy a kiültetett paradicsompalántákat felkössem, hogy ha valóban megérkezik a vihar, legalább az erős szél nem töri el őket.

Az ég azonban egészen mást mutatott. A levegő nyugodt volt, a felhők sem siettek sehová, és semmi jele nem látszott annak, hogy hamarosan eső érkezik. Pedig a csapadék most sem jönne rosszul, még akkor sem, ha a májusi esők itt Erdélyben alaposan megitatták a földet.

A kert végéből közben újra és újra felhangzott a kakukk jól ismert kiáltása. Már napok óta figyeltem. Nem tágított ugyanarról a területről, és azon gondolkodtam, vajon melyik gazdamadár fészkét szemelhette ki magának.

A kakukk különös madár. Nem épít saját fészket, hanem más énekesmadarakra bízza utódainak felnevelését. Tojását titokban helyezi el a kiválasztott fészekben, rendszerint csak egyetlen tojást rakva bele. Ezért a kertem madarainak nagyon ébernek kell lenniük. Sorra vettem a lehetséges „áldozatokat”. Vörösbegy, ökörszem, esetleg barátposzáta, és ekkor mintha csak a gondolataimat hallotta volna, megszólalt az énekes nádiposzáta. Meg is feledkeztem róla, mert ebben az évben most hallom először a gyönyörű énekét. Kicsit késve érkezett, máskor május végén szólal meg nálam a kertben, most pedig már át fordítottuk a naptár lapját.

Az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris) nem tartozik a feltűnő madarak közé. Alig verébnyi méretű, barnás-szürkés tollazatú énekesmadár, amely első pillantásra szinte beleolvad környezetébe. Karcsú testalkata, finom csőre és élénk mozgása azonban hamar elárulja jelenlétét. A külsejénél sokkal nevezetesebb az éneke, az egyik legkiválóbb utánzó madarunk. Énekébe más madárfajok hangjait is beleszövi, sőt vonulási útja során afrikai madarak dallamait is képes megtanulni. Sűrű bokrokban, csalánosokban, nádasok szélén költ. Mivel fészke nyitott és viszonylag könnyen megközelíthető, a kakukk egyik kedvelt gazdamadara. Nem véletlen tehát, hogy a kert végében kitartóan kakukkoló madár jelenléte és az énekes nádiposzáta hangja talán nem is volt véletlen egybeesés.

Este ismét hátra mentem a kertbe. A bárányokat visszatereltem a helyükre, a tyúkokat és a többi szárnyast bezártam éjszakára. A nappal lassan átadta helyét az alkonyatnak. A fekete rigó nem sokkal korábban búcsúztatta el a napot, majd csend lett. Aztán egyszer csak megszólalt egy vékony, sípoló hang. Egy erdei fülesbagoly fióka. Néhány másodperc múlva egy másik válaszolt rá valamivel távolabbról. Azután egy harmadik is. Hamar kiderült, hogy legalább három fiatal bagoly tartózkodik a környéken.

Az erdei fülesbagoly (Asio otus) hazánk egyik leggyakoribb bagolyfaja. Karcsú testű, közepes méretű bagoly, amelyet hosszú tollfülei tesznek könnyen felismerhetővé. Narancssárga szemei nappal is átható tekintettel figyelnek a sűrű ágak közül. Leginkább alkonyatkor és éjszaka vadászik. Fő táplálékát a pockok és az egerek alkotják, ezért rendkívül hasznos madár. Érdekes módon nem épít saját fészket, leggyakrabban elhagyott szarka- vagy varjúfészkeket foglal el. A szomszédban van egy elhagyott szarkafészek, így könnyen lehet, hogy éppen az szolgált otthonul a bagolycsaládnak. A fiókák gyorsan növekednek, és még röpképességük elérése előtt kimásznak a fészekből a közeli ágakra. Ilyenkor esténként kitartó sípolással jelzik a szülőknek, hogy éhesek. Aki ilyenkor hallja őket, gyakran azt hiszi, valamilyen különös éjszakai madár énekel, pedig csak a fiókák kérik a vacsorát.

Ahogy hallgattam a bagolyfiókák sípoló hangját, arra gondoltam, milyen különleges világ rejtőzik a kert körül. Nappal a kakukk lesi a megfelelő fészket, az énekes nádiposzáta Afrika dallamait hozza magával, este pedig az erdei fülesbagoly fiókái adnak éjszakai szerenádot.

Kelemen László, Sepsiszentgyörgy