Január bőkezű volt.

A hó, az eső, az olvadás mind-mind megtette a maga dolgát: a föld jóllakott vízzel.

A kertek talaja átnedvesedett, a rétegek mélyén is megmozdult az élet.

A tavak, tározók, árkok újra megteltek – mintha a táj maga is fellélegzett volna.

Ez a csapadék nemcsak pillanatnyi ajándék, hanem ígéret: termővé tett föld, biztos alap a következő hónapokra.

A februári hidegnek is megvan a maga áldása.

A tartós fagy sok olyan kártevőt gyérít, amely enyhébb telek után gondot okozna.

A természet ilyenkor „nagytakarít”: ritkít, egyensúlyt teremt, előkészíti a tiszta indulást.

Mindeközben a kert hangja is változni kezd. A madarak már nem csak túlélnek, hanem jeleznek. A cinegék hangosabbak, a vörösbegyek egyre gyakrabban hallatják vékony éneküket, a rigók is próbálgatják a torkukat.

Ezek még nem a tavasz nagy dalai, inkább halk üzenetek: „itt vagyunk, készülünk”.

Az etetők továbbra is fontosak, de már nem a kétségbeesés, hanem az erősödés ideje ez számukra.

A hó alól kibújik a hóvirág – törékenynek tűnik, mégis rendíthetetlen.

Hamarosan követik a krókuszok, majd a kert egyre több pontján bújnak elő a csodás kis virágok. Ezek az apró gyönyörűségek nem sietnek, mégis biztosan jönnek. Nem harsányak, de határozottan hirdetik: a tél ideje véges.

Február a kertben átmenet.

Sokan ilyenkor már a metszőolló után nyúlnának, de a legtöbb fa és bokor még nyugalmat kér. Nyugodtan várhatunk márciusig – nem maradunk le semmiről.

Ami most igazán időszerű, az a felkészülés: a szerszámok átnézése, tisztítása, olajzása, élezése, javítása.

A februári kert arra tanít, hogy a jó időzítés legalább olyan fontos, mint a munka maga. Legyen időnk a várakozásra, a tervezésre, a csendes készülődésre. Ami most a föld alatt történik, az hamarosan láthatóvá válik.

Február üzenete egyszerű és biztató: minden készen áll.

A csapadék megérkezett, a hideg elvégezte a dolgát, a madarak már hírt adnak magukról – az élet úton van felfelé.

“Földünkön előbújnak a virágok, az éneklés ideje eljött…” Énekek 2,12

Grósz István