Hogy kerültek görög családok nagy számban Magyarországra a múlt század közepén? És hogyan lesz valaki rock rajongóból elkötelezett lelkész? Szokalopulosz Georgisszal, a Ceglédi Hit Gyülekezete pásztorával, hétgyermekes édesapával beszélgettünk. Váratlan fordulatokkal, kedves humorral teli történetéből árad a mediterráneumból származó ember életszeretete, és Isten iránti rajongása. Az ünnepek közeledtével a nagycsalád karácsonyi készülődésébe is bepillantást nyerhettünk.

A családodnak még a születésed előtt azért kellett elmenekülnie Görögországból – sok más családdal együtt, mert Görögországban 1945-47-ig polgárháború volt, és akik elköteleződtek a kommunisták oldalán, azoknak menekülnie kellett. A te őseid az akkori szocialista Magyarországon találtak új hazát. Beszélnél a kezdetekről, a letelepedésről?

 

Úgy hallottam, hogy 1949 körül jöttek el a nagyszüleim Magyarországra. A szüleim akkor még kisgyerekek voltak, apukám 8 év körüli, anyukám 4 éves. A gyerekeket vonatokra rakták, vagonokba, a szülők pedig elindultak gyalog a volt szocialista országokba. A családok szétmentek, valaki Lengyelországig ment, valaki Bulgáriába, az akkori Jugoszláviába, Csehszlovákiába, Magyarországra. Később, az 50-es évek eleje-közepe körül a KGST országok összeültek, hogy mi legyen ezzel az 50.000 emigrálttal és Magyarországot jelölték ki, a Magyar Vöröskeresztet, hogy hozza össze a családokat, nyilván ezt felsőbb utasításra. Az volt a feladat, hogy Magyarországon egyesítsék a szocialista országokba került görög emigráltakat. Magyarországon különböző nagyvárosokban kolóniákat hoztak létre (Budapest, Pécs, Miskolc, Szeged, Győr), oda telepítették le őket. Anyukám családja Miskolcon lakott. Akkor már kb. 10 év körüli volt anyukám és akkor mondták neki, hogy itt vannak a szüleid. Négy éves kora óta nem látta őket, úgyhogy csak nézett, hogy itt vannak a szüleim…

 

Magyarországon épült egy görög falu, Beloiannisz néven ma is létezik. Ez akkoriban, amikor én születtem, kb. ezer fős település volt, ott laktak apukámék. Anyukám az esküvőjük után költözött Miskolcról oda, mielőtt megszülettem. Beloiannisz Érd, Dunaújváros és Székesfehérvár között található. Anyukám nagyvárosi lányként a falusi életmódot nem sokáig bírta, így 7 éves koromban feljöttünk Budapestre, ahol kaptunk egy tanácsi lakást, ugyanis apukám Budapesten dolgozott, gyakorlatilag minden nap feljárt Budapestre.

 

75-80 év telt el mióta eljöttek a szüleid és nagyszüleid Görögországból, egy mediterrán országból, ez valamilyen módon a ti otthonotokban megjelenik-e még? Te személyesen hogyan viszonyultál a görög gyökerekhez, mennyire volt ez hangsúlyos a gyerekkorodban, változott-e ez mára, illetve mennyivel másabb az életszemléleted, mint általánosan a magyar embereké, van-e olyan attitűd, ami sokkal inkább görög, mint magyar?

 

Hét éves koromban már magyarul beszéltem. Az első osztályos ellenőrzőmbe még beírták, hogy „szókincse szegény”, hiszen korábban a görög faluban a szülőkkel, nagyszülőkkel nem magyarul beszéltünk. Amikor felköltöztünk Budapestre, és ott írattak be első osztályba, akkor már meg kellett tanulni rendesen magyarul, fejleszteni kellett a szókincsemet. Azt szoktam mondani, hogy én Magyarországon születtem, magyarul gondolkodom, magyar feleségem van, igazából teljes jogú magyarnak érzem magam. Minden Magyarországhoz köt. Vannak olyan unokatestvéreim, akik ápolják a görög kultúrát, görög zenéket játszanak … van olyan unokatestvérem is, aki kettős állampolgár, vagy egy helyi nemzetiségi önkormányzat vezetője. Nekem viszont így alakult. Eleinte az én életemben is voltak görög kulturális elemek, jártam görög táncházba… ma ez már nincs így. Viszont az gyakran észrevehető, hogy más reakciót adok, mint ahogy reagálnak a környezetemben mások. Van egy mediterrán életszemléletem, számomra ez a természetes, de ez nem mindenkire jellemző. Egy lazább életszemléletem van, nem úgy fogja fel a mediterrán életszemlélet az életet, hogy beleroppanjon, nem engedi, hogy a negatív dolgok kerüljenek előtérbe, hanem inkább egy görögös hozzáállással, hogy nem kell túl komolyan venni a dolgokat. Az élet nem azért van, hogy tönkre menjünk, hanem azért van, hogy éljük, használjuk ki, ha már élünk, annak ellenére, hogy történnek rossz dolgok, amiket fel kell dolgozni, de lépjünk túl rajta és örüljünk annak, hogy élünk. A feleségemet Patríciát is bele tudom ebbe vinni. Nyilván mindenki jön egy háttérből, de szerintem az a jó egy házasságban, hogy felfele tudjuk húzni egymást. És persze sok mindenben ő a jobb…

 

A híres görög hegyi tea, a görög fűszerkeverékek, azért ott vannak az otthonotokban a polcokon, vagy győzött a kalocsai paprika?

 

A kalocsai paprika győzött. Piros arany, erős pista… 🙂

Időnként vágyok a görög ízekre. A feleségem nem görög, de egy-két dolgot megtanult főzni a kedvemért, de alapvetően ritkán fogyasztunk görög ételeket.  Nekem ízlik a magyar koszt, sőt a roma koszt is – hiszen az jó csípős-fűszeres.

 

A közelmúltban többször is voltál Görögországban. Mennyire volt katartikus élmény első ízben oda visszamenni? Mondtad, hogy ezt letetted, de mégiscsak megláttad a görög földet, a görög embereket…

 

Amikor először voltam Görögországban, az valódi katartikus élmény volt.  Tesszaloniki fölött van egy nagyon szép hely, onnét származik édesapám és édesanyám is. Hogy ott milyen lenni, azt nem lehet elmondani. Tesszaloniki 300.000 fős város (agglomerációval a milliót is eléri), Athén után a második legnagyobb város Görögországban. Egy csodás kikötőváros, a szívem csücske.

 

Akárhányszor kimegyek, sok videofelvételt készítek a tengerről, nem lehet betelni vele. A hegyekről gyönyörködni a hullámzó, folyamatosan mozgó tengerben…elmondhatatlan. Sokszor felveszem a folyamatos hullámzást, nagyon szeretem hallgatni a tenger morajlását… megnyugtató hallgatni. Akkor is, amikor mélykéknek látni a tengert, de akkor is, amikor kicsit már korallzöld színű, ezt nem lehet megunni. Görögországnak több ezer km-es tengerpartja és csaknem 6000 kisebb-nagyobb szigete van, melyek közül 220-230 szigetet laknak is.

 

A partmenti városokban vannak olyan hajózási lehetőségek, ahol elvisznek egy-egy ilyen szigetre, útközben lehet látni delfinrajokat, ahogy ugrálnak ki a tengerből (a látványuk és a játszadozásuk szabadság érzetet kelt), de maga a halak sokszínűsége, sokfélesége is nagyon változatos…, ahogy beszélünk erről, újra van kedvem Görögországba menni.

 

Mikor lett számodra evidens, hogy szükséges befogadni a szívedbe Jézus Krisztust?

 

Egyik szakmunkás-iskolai barátom 1986 körül megtért, de akkor én ezt bolondságnak tartottam. Elhívott gyülekezeti alkalmakra, de nem fogott meg. Éreztem, hogy van egy vonzás, de akkor még sokkal inkább nyitott voltam a világ dolgaira. Ahogy látom az életemet, egy előkészítő fázisban voltam, barátkoztam a gondolattal, hogy van természetfeletti. Már ez is egy erős kimozdulás volt a materialista világszemléletemből. Tizennyolc éves koromra azonban eljutottam oda, hogy voltak olyan tapasztalataim, amikből azt kellett látnom, hogy kell, hogy létezzen Isten…

 

1991-ben érettségiztem, de előtte 90-ben egy szakközépiskolás osztálytársam mondta, hogy találkozott Jézussal. Nem értettem, lehetetlennek gondoltam, hiszen Jézus már meghalt 2000 évvel ezelőtt. Ő azt mondta, hogy: nem, Jézus feltámadt a halálból és lehet vele találkozni. Nagyot néztem, de szkeptikus voltam. Erősségek, magaslatok voltak a gondolkozásomban, cinikus is voltam, mégis valami behatolt a szívembe. Egyik alkalommal aztán úgy keltem fel egy álmomból, hogy hogy meg akarok térni.

 

Persze ehhez közben kellettek anyagi, érzelmi, egzisztenciális válságok, csalódások is az életemben.

 

Többféle dologból állt össze az egész. Közben egy volt osztálytársam, akivel együtt dolgoztam, mondta, hogy jár katolikus templomba, és elhívott a Ferenciek terére egy hittan órára. Akkorra már eljutottam oda, hogy érdekelt Isten személye, hogy ki Ő. Elmentem hittanra. Furcsa volt, de érdekes. A vallásos világ teljesen új volt számomra, kezdve, hogy a pap „szoknyában” van, vagy hogy azt kell mondani, hogy „Dícsértessék”. Az álmom után mondtam ott a papnak, hogy meg szeretnék térni, mire ő azt válaszolta, hogy ez egy szektás dolog, menjek el a Hit Gyülekezetébe. Így amikor legközelebb találkoztam az osztálytársammal, aki elmondta, hogy lehet találkozni Jézussal, elvitt a gyülekezetbe, pont most 35 éve, december elején. Viszont akkor zártkörű alkalom volt. Mondtam, hogy pedig nagyon meg szeretnék térni, úgyhogy elmentünk egy klubba, ahol Jézus élete című filmet vetítették (Lukács evangéliuma alapján). Megnéztem és teljesen összeroppantam, hogy énmiattam halt meg Jézus, teljesen átéreztem minden percét. Pláne, amikor Sinkovics Imre a végén elmondta a megtérő imát, az teljesen beégett a szívembe. Úgy éreztem, hogy én vagyok az oka annak, hogy Jézus Krisztus meghalt 2000 évvel ezelőtt. Ott helyben átadtam Neki az életemet, olyan volt, mintha egy láthatatlan súly felemelkedett volna rólam, könnyű lett minden. Utána mentem a gyárba reggel 6-ra dolgozni, a villamoson furcsán néztek rám az emberek, nem értettem, hogy miért, de ahogy leszállni készülődtem, láttam a tükörképem az ablakban és vigyorogtam folyamatosan. Reggel 5 után a villamoson nem értették az emberek, hogy én miért mosolygok?!

 

Emlékszem, három napig nem tudtam a mosolyt levenni az arcomról. Onnan tudtam, hogy valóságos volt a megtérésem, hogy volt egy munkatársam, akit előtte nagyon gyűlöltem, legszívesebben elintéztem volna, hogy távol kerüljünk egymástól, mentek bennem az indulatok. Megtérésem másnapján ugyanúgy bántón viselkedett velem, de meglepődtem magamon, hogy szeretem ezt az embert, nincs bennem gyűlölet. Nem egy nyálas szeretet volt bennem, hanem elfogadás. Számomra meglepő volt ez a változás.

 

16 éves koromban kerültem kapcsolatba a rockzenével, metálzenével, nem mentem mélyen bele (alkoholizmus és ami ezzel jár), de a zene hatása, a szöveg hatása, az egyénileg megtapasztalt frusztráció, csalódások egy depresszió szerű állapotba vittek bele. A zene és szövegek abszolút benntartottak ebben és nem volt kiút. Ettől szabadított meg a találkozás Jézussal, és a bűneimtől. A szellemi terhek, súlyok leestek rólam, amelyek a bűneim miatt nehezedtek rám, éreztem, hogy könnyebb vagyok. Az ember éli az életét és egy megmagyarázhatatlan teher kerül rá kora ifjúságától fogva, tesz olyan dolgokat, amiknek a visszahatását nem tudja kezelni. Nem akarok úgy megöregedni, hogy elfelejtek nevetni, akár vidáman kacarászni. Eldöntöttem, hogy nem akarok belekeseredni az életbe.

 

A megtérésem után találkoztam a Pokolgép együttes egyik tagjával és elmondtam neki, hogy az a probléma, hogy amit ti elénekeltek az igaz, ezek a szövegek igazak, de az nagyon nagy kiszúrás, hogy benne tartotok ebben a helyzetben és nem mutattok kiutat.

 

Megtérésem után közvetlenül elmentem egy Edda koncertre is, elkezdtem ugyanazt csinálni, mint előtte, és ahogy énekeltem a szövegeket, feljött bennem, hogy ezzel nem értek egyet… akkor mit csinálok akkor itt? Utána következő harmincvalahány évben nem is mentem el rockkoncertre. Ugyanez volt a görögséggel is, elmentem egy görög ünnepre, ami hajnalig tart, hallgattam a szövegeket, de nem értettem egyet, eltávolodtam.

 

Megtértél, beépültél a Gyülekezetbe, ma pedig már úgy ismernek, mint pásztort, mint lelkészt, aki több gyülekezetben is szolgál.

 

Megtérésem után nem sokkal nagyon erősen bennem volt, hogy gyülekezetet fogok vezetni, de nem tudtam ezt hova tenni. Ráadásul, amikor a gyülekezetben hallgattam Németh Sándor pásztort, mondta, hogy van olyan, hogy erősen ott van az elhívás, de kell 15-20 év, hogy kipróbáld magad. Kiszámoltam, hogy 35-40 éves koromig kellene várnom… Az a megdöbbentő, hogy amikor az emberben van egy úgynevezett testi ambíció, nyomulás, addig végig zárva vannak az ajtók. Amikor viszont elhal és amikor eljutunk egy olyan pontra, hogy ha egész életemben nem szolgálnék, akkor is boldog ember lennék, akkor megnyílnak a lehetőségek a szolgálatra. Behívtak katonának, ahol volt lehetőségem ezeken elmélkedni, minek hatására nagyon erős imaéletem lett.

 

1996-ban megállapítottuk a feleségemmel, hogy a szellemi életünk megreked, ha nem állunk be szolgálni valamit. Mindig akartuk az Urat, többet szerettünk volna belőle. Ahogy hallgattunk tanításokat, imádkoztunk, az alakult ki bennünk, hogy be kell állni szolgálni. Ha viszont beállunk szolgálni, akkor máshogy kell élni az életünket, mert akkor nem csak egy héten egyszer-kétszer megy az ember a gyülekezetbe, hanem többször, nem tudunk annyit menni családlátogatásra, szülőkhöz…stb. Fiatal házasként meg kevés pénzünk volt, húst csak akkor láttunk, amikor szülőkhöz mentünk étkezni. Felmerült a kérdés, hogy erről le kell mondani? De eldöntöttük, hogy beállunk szolgálni, a szellemi életünk pedig futott előre.

 

Amikor már nem akartam úgymond valaki lenni, és akkor is boldog voltam, ha senki vagyok és így jól éreztem magam, akkor kerületem bele a szolgálatba. Először házicsoport-vezető voltam, 2003-tól pedig Cegléden gyülekezetvezetője egy 10-15 fős csoportnak.

 

Ha valaki követi a szolgálatodat akár internetes oldalakon, akkor látja, hogy a gyógyulás üzenete eléggé meghatározó. Miért lett ez ennyire fontos?

 

Visszamennék a megtéréshez. Megtérésem után, amikor mély imaközösségben voltam az Úrral, szabadulások jöttek az életembe, megtapasztalások, amelyek által mély és addig nem ismert „terhek” hagyták el fokozatosan a személyiségemet, csak akkor még nem tudtam, hogy ez szabadulás. Katona voltam, nem tanultam még a szabadulásról, a Szent Szellemmel való gyakorlatról.

 

A feleségem egy Marilyn Hickey összejövetelen tért meg a Hit Gyülekezetében, a Ganz Mávag-ban, ahol csodálatos módon meggyógyult a térde. Szent Szellem keresztséget is vett és szólt nyelveken – amikor Marilyn imádkozott…

 

Elolvastam Derek Prince: Áldás és átok című, démonűzéssel kapcsolatos könyvét és úgy voltam vele, hogyha működik a démonűzés és a szabadulás, akkor működik a gyógyulás is. Először nagyon nehéz hitlépés volt imádkozni valaki gyógyulásáért. Pedig, ha működik a szabadulás, működik a gyógyulás is. Ezt a saját életemben is tapasztalattá tettem, volt amikor sikerrel, de volt amikor nem sikerült. Ehhez a területhez józanul kell hozzáállni. Németh Sándor pásztor tanításai nagyban befolyásolták az életemet, gondolkozásmódomat, hitemet, utána Kenneth Hagin, Derek Prince is és azt láttam, hogy ők is tanítanak erről. A hit hallás által jön, nem én tudok gyógyítani, viszont az, aki tud gyógyítani Ő él, vele hittel lehet kapcsolatban lenni, a hiten keresztül be tud nyúlni az ember életébe, de a hit meg hallásból jön, Isten beszédének a hallásából, úgyhogy kell tanítani erről.

 

Jelen vagy a közösségi oldalakon, sok követőd van, gyakorlatilag minden nap Igét osztasz meg, amelyek inspirálnak, erőt adnak. Ezeket az Igéket hogyan választod ki? Miért tartod fontosnak, hogy a neten buzdító, bátorító igéket rendszeresen elhelyezzél, amit ezrek köszönnek meg? Ebben is van egy tudatos döntés, egy hit, hogy ez segíthet embereken?

 

Nem gondoltam, hogy ekkorára felépül ez az oldal. Először csak néztem, hogy hogyan valósult ez meg? Csatlakoznak emberek, követnek, megnézik a videót… Nem értettem, azóta sem értem, nem is forszírozom a választ. Nekem az a vágyam, hogy valahogy reménységet adjak az embereknek, buzdítsak. Annyi rossz van a világban és tudom, hogy kell beszélni a rosszról is, de azt gondolom, hogy én ezt érzem belülről, hogy bátorítsam az embereket, buzdítsak, reménységet adjak. Lehet, hogy a fókusz így átkerül erre, de én csak annyit tudok tenni, amennyit én tudok tenni, én ebben szolgálatban érzem magam a helyemen. Egy kilátástalan helyzetből is van kiút, az Ige cselekszik.

 

Mi a véleményed az AI-ról? A mindennapjaink része lett, sokan használják, mi a véleményed arról, ha Igével kapcsolatban használják, akár prédikációk vázlatait készítik vele?

 

A világ megy előre technológiában is. Nyilván van negatív hatása, de van jó oldala is. A jó oldalát fel lehet használni, én pl. úgy tekintek a mesterséges intelligenciára, mint egy élő enciklopédiára, nem kell könyvtárakba elmenni, vagy akár héber, görög szavakat tanulmányozni, utána lehet nézni dolgoknak, ez egy nagyon jó segédeszköz.

Úgy vagyok ezzel, mint amikor felhív az ember egy hivatalt és egy gépi hang veszi fel, az nem egy ember, hanem egy gép. Azzal nem fogok egy olyan kommunikációt folytatni, mint egy emberrel. De mint eszköz, nagyon hasznos.

A szolgálatban és az igehirdetésben pedig a szellem az, ami megelevenít és ez nem a mesterséges intelligencia.

 

Szerinted a magyarországi ébredés további kibontkozásának, megerősödésének mik lehetnek a legfontosabb feltételei? Illetve van-e véleményed szerint olyan speciális nemzeti akadály, melyek az itt élő embereket vissza akarják tartani attól, hogy hívő keresztény életet folytassanak?

 

Ahogy nézzük az ébredéseket (a személyes ébredéseket is), láthatjuk, hogy mindig szellem és szellemi erő megnyilvánulása az, ami valahogy kibontja ezeket. Ugyanúgy, ahogy én is meg minden hívő megtapasztalja megtéréskor az ösztönzést, hogy utána „ezerrel” tegyen bizonyságot. Én is elmondtam az osztálytársaimnak, munkatársaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek (aki akarta hallani, és aki nem). Ha már én megtapasztalhattam, hadd tapasztalja meg más is, ezzel is segíteni akarok. Ez szellem és erő nélkül nem fog működni, pusztán intellektuális vagy kulturális szempontból nem fog működni. A kultúra, az intellektuális rész az egy tömlő, amivel a társadalomban aktívan jelen vagyunk. De a tömlő attól működik, hogy benne van a bor, és az új bor az a szellemi erő, amire szükség van. Persze van ellenerő, pl. ott van az antikrisztus szelleme, amely a világ minden területére benyomul és fellázít az isteni értékrend ellen, vagy a törvénytelenség, de ezeket le lehet győzni, ha ott van az új bor ereje. Az új borban, a Szent Szellemben benne van az az erő, amire szükség van.

 

Hét gyermeketek van, az otthonteremtés és annak a fenntartása komoly feladat, mutasd be a családodat.

 

A feleségem, Patricia csodálatos, ő viszi az otthont, a szervezést, az én vállamról nagyon sok mindent levesz. Ő is szokott bejelentkezni a közösségi oldalon női témákkal kapcsolatban. Még mielőtt összeházasodtunk volna, Isten a szívét arra indította, hogy tanulmányozza a bibliai nőket. Ezt a mintát a gyakorlatba átültette a házasságunkba, így egy háttérországot biztosít. Ha tőlem függene, bonyodalmak tudnának keletkezni. De neki van egy látása, hogy hogyan kell azt biztosítani, hogy én ki tudjak menni és megvívni a csatáimat. Nagyon sok terhet levesz rólam.

 

A gyerekekkel kapcsolatban először úgy voltunk, hogy 3 gyermeket szeretnénk, de aztán kijavítottuk 5-re, mert amikor megvolt a 3, akkor kevésnek éreztük. Valami még hiányzott. Akkor legyen 5, ott úgy voltunk, hogy akkor megállunk. Amikor 7 éves lett az ötödik gyermekünk, akkor a feleségem is úgy volt már, hogy szabadság van, akkor jött még 2 ráadásnak, vagyis jutalomnak, ők ikrek lettek. Ők most már 8 évesek. Élvezzük. Lehet, hogy több dolgot is elrontottunk az elsőknél, de az ikrek tapasztalják azt az áldást, hogy a jó bor a végén jön. Addigra rájön az ember, hogy mit lehet, mit nem, nem kell annyira ráfeszülni dolgokra. Persze ilyenkor mondják a nagyobb gyerekek, hogy de apa, anya, minket ezért már rég elővettetek volna!…

 

Szoktatok-e a természetben együtt időt tölteni kifejezetten pihenés, felüdülés céljából? Tapasztalatod szerint ennek milyen hatása van a szellemi-lelki állapotodra?

 

Általában pörgésben vagyunk. Én inkább otthonülő típus vagyok, szeretek olvasni. Ha ezt a kettőt végezhetem, akkor rendben vagyok. Ha közben bejelentkezem, vagy mással foglalkozok, az nem igazán én vagyok. Én ember vagyok elsősorban és nem szolgáló. Azért vagyok ember, hogy az életet megéljem… – én mindig otthonülős voltam. A feleségem viszont szeret kimenni a természetbe, jönni-menni, vinni a gyerekeket. Általában rávesz arra… sőt mindig :), hogy kimozduljak, és ez nagyon jó. Ilyenkor Buda környéki vagy Pest környéki túrákra megyünk, van hogy a Mátrára, nem vagyunk hozzászokva nagyobb túrákhoz, de kisebb túrákra el szoktunk menni. Fantasztikus az erdő illata, a fákon ahogy átszűrődik a napfény, ahogy az erdőben egy hűvösebb részhez érsz… Letisztít, leveszi a fölösleges lelki terheket.

 

A túrákra mennek a gyerekek is?

 

A kicsik jönnek, a nagyobbak már önállóak, 28 éves a legnagyobb gyermekünk Hara (jelentése: öröm), utána 26 éves Zoé (élet), 21 éves Timon (tisztelt), 19 éves Eleni (fény, világosság), 15 éves Agapi (szeretett), 8 évesek az ikrek: Nikosz (győzelem – “minden görög családban kell, hogy legyen legalább egy Nikosz”. 🙂 ) és Alissza (hercegnő, előkelő). Az első két gyermekem már megházasodott.

 

Milyen egy karácsony nálatok, miből áll a karácsonyi menü?

 

Az ünnepi menü sokszor sajtos tejszínes csirke burgonyapürével volt (gyerekek kedvence), vagy kacsacomb aszalt szilvás lilakáposztával. Feleségem mákos bejglit süt mazsola nélkül. Amúgy szeretem a mazsolát, de a bejglibe nem tesz a feleségem.

 

Most már régen ettem székelykáposztát és mondtam a feleségemnek, hogy most készítsen egy jó székelykáposztát. A székelykáposztát tejföllel, friss ropogós fehér kenyérrel esszük.

 

A karácsonyfát a nagyok állítják, utána mindenki elvonul, előkészítjük az ajándékokat. A csilingelős Jingle Bells dalt szoktuk youtoube-on beállítani és erre futnak be a kicsik, kezdődik az ajándékozás.

 

Kedves követőinknek mit kívánsz karácsony ünnepén?

 

2025 szempontjából, meg ahogy látom az elmúlt éveket is nagyon sok teher van, pszichikailag leterheltek az emberek, fáradtak. Azt kívánom, hogy meg tudjanak újulni, Isten természetfeletti kegyelméből részesüljenek a megújulásban, hogy 2026 kihívásait győztesen tudják venni mindannyian.

 

Köszönjük a beszélgetést!

 

Az interjút Grósz István készítette

Fotók: Georgisz Szokalopulosz hivatalos facebook oldala, Grósz István, Tóth Tibor, internet

Grafika: Kéringer Tamás

Technikai munkatárs: Kránicz Ágota