A mátyásmadár és a csuszka

November elején enyhe, napsütéses idő köszöntött ránk kint, a Sepsimagyaros körüli erdőn, ahová gombászni érkeztünk Ambrus László madarász barátommal.
A reggeli köd már felszállt, a levegőben még ott ült az őszi avar illata. Őzlábgombát kerestünk, de az erdőrész alja most inkább ízletes rizikét és lilatönkű pereszkét rejtett.
Az avar között kutatva egy szép példányért nyúltam, amikor a fejem fölött hirtelen felcsattant egy rikoltás.

Egy mátyásmadár (Garrulus glandarius) – vagy ahogy mi mondjuk, „matyi” – riasztott a legközelebbi fáról.
Élénk, rekedt hangja megtörte a délelőtti csendet. Fölpillantottam: ott ült, kék tollfoltos szárnyával, fejét kissé oldalra billentve nézett rám.
Mintha csak kérdezné: „Mit keresel itt az én birodalmamban?”
A nyakát elnyújtotta, kíváncsian pislogott, és ekkor vettem észre, hogy csőrében egy makkot tart. Ebből tudtam, hogy makkot hord – sokszor megfigyeltem már ezt a tevékenységét. Éléskamrákat hoz létre, ám nem minden rejtekhelyére emlékszik vissza; a feledésbe merült magokból tavasszal új tölgyek sarjadnak.

A mátyásmadár

A mátyásmadár különös lakója az erdőnek – egyszerre óvatos és vakmerő. Szereti a zajos bejelentéseket, mégis gyorsan tovarebben, ha közeledünk. Ahogy tovább indultam, a fák közt halk kopogást hallottam.
Egy csuszka (Sitta europaea) mozgott a törzsön, fejjel lefelé kapaszkodva, mintha semmit sem tudna a gravitációról.
Szürke-kék tollazata és rozsdás árnyalatú oldala szinte beleolvadt a kéreg mintázatába, mégis minden mozdulata élénk volt. A csuszka mindig siet, mindig úton van: apró léptekkel járja végig a fa repedéseit, magvakat és rovarokat keresve. Egy pillanatra megállt, csőrében valamit a kéreg repedésébe nyomott – talán egy magot.
Hasonlóan a mátyásmadárhoz, a csuszka is gyűjtöget: a télre készül, apró rejtekeket hoz létre az erdő fáin.

Az erdő ilyenkor, november elején, különösen élő. A levegő tiszta, a napfény már alacsony szögből szűrődik át az ágak között. A madarak hangjai – a mátyás rikoltása és a csuszka füttye – megtörik a csendet. Érezni, hogy a természet készül a télre, mégis minden mozdulatában ott van az élet szorgalma.

A csuszka

Ahogy a kosaram lassan megtelt – többnyire fenyőalja gombákkal, ahogy gyermekkoromban az ízletes rizikét neveztük –, megálltam egy pillanatra.
A fák között még láttam a mátyásmadarat, amint csőrében egy makkot tartva elsuhant az erdő mélye felé, ahol már a csuszka hangja is elhalt.
Az erdő újra csendes lett, csak a szél suttogott az avar fölött.

Kelemen László, Sepsiszentgyörgy