Túlfogyasztás vagy túllövés napja (Earth Overshoot Day)

Túlfogyasztás vagy túllövés napja (Earth Overshoot Day)

Ez az a nap, amikor az emberiség feléli a Föld egy évre elegendő természeti erőforrásait. 2025-ben globálisan július 25-ére esett, vagyis 205 nap alatt elhasználtuk mindazt, amit a Föld egy év alatt képes megújítani. Ettől a naptól úgy élünk, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre.

 

Összehasonlításképp: tavaly ez a nap augusztus 1-én jött el, 1997-ben még szeptember végére esett. Sőt, 1970-ben egészen december 23-ig sikerült kihúzni, vagyis akkor közel optimális volt természeti erőforrásaink felhasználásának mértéke.

 

A túlfogyasztás napjának kiszámítása a Global Footprint Network által történik. A számítás alapjául szolgál az emberiség természeti erőforrások iránti igénye és károsanyag-kibocsátása (vagyis az, hogy mennyi természeti erőforrást tud a Föld egy év alatt újratermelni).

 

Mik is azok a természeti erőforrások? Kifejezi a természet és az ember gazdasági tevékenysége közötti kapcsolatot, azaz a természeti elemeknek azt a körét, amely felhasználható az energiatermelésben, az élelmezési áruk/fogyasztási cikkek előállításában, és ipari nyersanyagként. Azok a természeti adottságok, amelyeket az ember a termelés egy adott szintjén szükségleteinek kielégítésére hasznosít.

 

A túlfogyasztás mértéke országonként változik:

– Katar: február 6. – kb. 9 Földnyi fogyasztásnak felel meg

– Egyesült Államok: március 13. ( kb. 5 Föld)

– Ausztrália, Dánia: március 19. (kb. 4,6 Föld)

– Ausztria: március 29. (kb. 4 Föld)

– Magyarország: június 2. (kb. 2 Föld)

 

A legalacsonyabb érték Eritreában, Kelet-Timorban, Haitin, Bangladesben és Afganisztánban mérhető.

 

Miért probléma a túlfogyasztás? A túlfogyasztás az ökoszisztémák kimerüléséhez vezet: vízhiány, erdőirtás, élőhelyek pusztulása, a biodiverzitás csökkenése és a klímaváltozás gyorsulása mind ennek következménye. Jól látszik tehát, hogy ez a fogyasztási szint nem tartható fenn. A társadalom, a jólét és a gazdaság azokra a szolgáltatásokra épül, amelyeket csak egészséges ökoszisztémák tudnak nyújtani. Természeti környezetünk azonban degradálódik, romlik.

 

Mit tehetünk egyéni szinten?

 

Energiagazdálkodás terén:

– Otthon szigetelése, energiatakarékos készülékek és LED izzók használata

– Felesleges világítás és készenléti üzemmód kerülése

 

Közlekedés terén:

– Tömegközlekedés, kerékpár, gyaloglás előnyben részesítése

– Üzemanyag-takarékos vezetés és járműkarbantartás

 

Vásárlás és étkezés során:

– Csak annyit vásároljunk, amennyit elfogyasztunk

– Szezonális, helyi termékek választása

– Élelmiszermaradék újrahasznosítása

 

Vízhasználat alkalmával:

– Csapok elzárása, víztakarékos eszközök használata

– Csapvíz fogyasztása palackozott víz helyett

 

Hulladékgazdálkodás terén:

– Szelektív gyűjtés és komposztálás

– Felesleges tárgyak elajándékozása vagy újrahasznosítása.

 

Ezita okl. környezetmérnök

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!