Dr. Olti Ferenc Balatonfüreden született, holokauszt túlélők gyermekeként. A tudományos és üzleti életben is kiemelkedő az életútja: a kémiai tudományok kandidátusa, informatikai cégek és pénzintézetek igazgatója, a 4-es metró kivitelezésének egyik vezetője. A kilencvenes években egyre erősödő zsidó identitása ösztönözte aktív társadalmi szerepvállalásra. Volt a MAZSIHISZ alelnöke, a Keren Hayesod Hungaria Alapítvány elnöke, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnökségi tagja, az European Jewish Association tanácsadó testületének tagja. Közoktatási projektjei meghatározó előrelépést hoztak az antiszemitizmus társadalmi szintű visszaszorításában. A balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza intézmény kuratóriumának elnöke és lendületfelelőse. 

A Zsidó Kiválóságok Háza kávézójában beszélgettünk.

Kérlek beszélj a gyermekkorodról, ifjúságodról.

Gyermekkoromat itt töltöttem Balatonfüreden. A fehér templom alatt laktunk, mint később megtudtam, az a ház családomnak a gazdasági központja is volt. A nagyapám szőlőtermesztéssel, és borkereskedelemmel foglalkozott. Ezt később tudtam csak meg, mert a családom soha nem mesélt nekem a háború előtti időkről. Tehát a nagyapám egy jómódú ember lett itt Balatonfüreden. Öcsém egyik ősömre vonatkozóan a Tihanyi Apátság levéltárában egy 1780-as évekből származó bérleti szerződést talált. Tehát a családom nagyon sok generációra visszamenőleg itt élt Balatonfüreden. A nagyapám – ahogy már említettem – borászkodott, borkereskedelemmel foglalkozott, ő vitte el a füredi és a környékbeli boroknak a többlettermelését német nyelvterületre. Az akkor növekvő füredi zsidó hitközségnek elnöke is volt, amit aztán az apám örökölt meg, aki szintén vitte tovább ezt a boros üzletet.

A zsidó törvények következtében a vagyonrablás keretében a Dózsa György utcai pincéből 20 vagon bort konfiskáltak el a 40-es évek elején, mint zsidó vagyont. (Ezt onnan tudom, hogy Bárány László rendezővel készítettünk egy filmsorozatot Soá napja címmel, melynek során minden megyében feltártuk a holokauszt-történetet. Így bukkantunk rá olyan dokumentumokra, hogy ez egy akkora pince volt, amiben egy lovaskocsi meg tudott fordulni). Kifosztották apámat, de amikor visszatért, akkor valamennyit sikerült visszaszereznie a vagyonból. Utána jött az államosítás, kulák lett, akkor is elvették tőle szinte mindenét. Maradt valamennyi a Baricska dűlőn, meg az Öreg-hegyen.

Egyébként Tapolcán volt egy nagyon komoly zsidó borcentrum, ami egészen Badacsonyig terjedt. Ezt egy híres tapolcai zsidó család hozta létre, de őket is elpusztították. Néhány leszármazottjuk él, Hangodi László történész tárta föl a történetüket és könyvet is írt róluk.

Tokaj környékének borkereskedelmét szinte teljes egészében zsidó kereskedők intézték. Hatalmas zsidó közösségek voltak ott. Az elszármazottak ivadékai még ma is rendszeresen visszajárnak (haszid rabbik sírjaihoz) New Yorkból, az USA-ból. Ezek híres zsidó centrumok voltak és szigorú vallásosság jellemezte őket. Az ottani rabbik közül volt olyan, aki ragaszkodott hozzá, hogy a férfiak minden templomba menetel előtt menjenek el a mikvébe megtisztulni. Ennek hatalmas hagyománya van.

Magyarország imidzsét nyugaton, főleg Amerikában ez nagyon meghatározta.

Apámnak volt egy gyönyörű felesége és volt egy 13 éves Judit nevű kislánya. Aztán apámat “jószándékú” fürediek feljelentették, elvitték munkaszolgálatra, majd később Mauthausenben kötött ki. Az itthon maradt feleségét és lányát 1944. május 16-án a deportáláskor elvitték Tapolcára, Zalaegerszegre, majd Auschwitzba, ahol meggyilkolták őket. Egykori házunk előtt van egy botlatókő az ő emlékükre.

Az anyám Érsekújvárról származik, magyar családból, de szlovák környezetből. Érsekújvárról a Csorba-tóhoz került, fodrászatot tanult és ide jött férjhez Balatonfüredre, egy László családból való fiatalemberhez. 1944-ben az egész László családot, így anyámat is deportálták. A családból egyedül anyám élte túl a borzalmakat. Apám is, anyám is visszajöttek kifosztva…, 1948-ban összeházasodtak. Több mint 20 év volt a korkülönbség köztük. Én 1949-ben születtem, öcsém pedig 53-ban (Olti István), aki 79-ben kivándorolt Izraelbe.

 

Na és a gyermekkor?

Nagyon boldog gyermekkorom volt, nagyon jól éreztem magam itt. A fehér templom felett volt egy óvoda, nagyon jó szívvel emlékezem rá. A templom mögött volt a piactér, engem nagyon izgatott, ott volt például a falu bikája. Gyermekkoromban minden reggel kihajtották az állatokat a legelőre, este jöttek vissza, én minden este mentem a szomszéd utcába frissen fejt tejért.

Általános iskolában nagyon jó tanuló voltam, szinte minden ünnepségen én tartottam a beszédeket. Egyáltalán nem értem, hogy miért, de a szüleim arra bíztattak, hogy tanuljak németül. Két zsidó ember visszatér a koncentrációs táborokból egyedüli túlélőként és a fiuknak azt mondják, hogy tanuljon németül. Úgyhogy a Vojacseknéhez jártam németet is tanulni.

Mindent csináltam, amit a többi gyerek, kint játszottunk a porban… A Dózsa György utcában akkor még szabadon folyt a Séd patak. Télen korcsolyáztunk a Balatonon, nyáron minden nap jártunk strandra.

Apám volt a füredi MIOI (Magyar Izraeliták Országos Irodája) üdülőjének a gondnoka – Ábrányi Emil emlékére épült a 30-as években zsidó tanítók háza – ma MAZSIHISZ. Ez volt az egyetlen olyan nyaralóhely Budapesten kívül, ahol ortodox kóser ételt lehetett kapni. Tehát aki vallásos zsidó volt a háború után és nyaralni akart, az idejött nyaralni. Vagy bent lakott az üdülőben, vagy a környező házakban vagy később az Annabellában bérelt szállást és oda jártak be étkezni.

Gyerekkoromban a mai, vagy inkább az eggyel korábbi rabbigenerációt ismertem. Együtt rúgtuk a labdát a strandon és oda jártam ebédelni az üdülőbe nyáron. Az őszi ünnepeket is ott töltöttük, mert az őszi zsidó ünnepekig volt nyitva. A Vitorlás Étteremben is gyakran vacsoráztunk, ahol tilos volt tvisztelni, nehogy beleessünk a Balatonba.

Középiskolába Veszprémbe kerültem az akkori Vegyipari Technikumba, ahova 10-szeres volt a túljelentkezés. Volt egy Murányi Tibi nevű osztálytársam, aki Horváth Boldizsár ortopéd professzor „Addio” nevű vitorlásának volt a mancsaftja, ő volt a felelős a vitorlás karbantartásáért, sok vidám percet töltöttünk ott. (Vitorláztam a Vasas-ban, kalózvitorláson.)

Úgy tudom van egy csodálatos mandulásod, amit még édesapáddal együtt ültettél kisfiúként.

Igen, ez a szívem csücske. Ez egy 5000 m2-es telek, amit még a nagyapám apja szerzett. A Kormos Csárdánál volt a harmadik pincénk. Aztán a kommunizmus alatt ez maradt meg. A pince felső részében lakott apám egy alkalmazottja, Pintér Lali bácsi, ő volt a mindenes. Ő indított ezen a telken egy úgynevezett faiskolát, amibe keserű mandulát ültetett magról. Amikor az növekedett, beoltották. Emlékszem a késére, ahogy megvágta a keserűmandula suháját és abba beletette az édesmandula szemet, rafiával körbetekerte. Ebben a faiskolában nevelkedtek azok a fák, amelyek aztán ki lettek ültetve a kertünkbe – 107 db mandulafa került elültetésre és ezek ma is megvannak. Nekem ez nagyon nagy gyönyör. Ezek a fák már nagyon öregek, de nincs szívem kivágni. Ilyenkor gyönyörűen virágoznak.

A zsidó ünnepekben mindig megjelenik a növénytermesztés: az első zsengének a bemutatása, vagy a különböző fűszernövények, amelyek illatoznak …, ételáldásnál a kenyér, a búza, az árpa, a bor, a templom díszítésében a gránátalma, egyéb motívumok…
Véleményed szerint a zsidóság ma hogyan gondol ezekre a növényekre, a természetre, a szaporodására, megújulására, benne él a mai zsidóságban?

Abszolút! Itt a Zsidó Kiválóságok Házának kertje is tele van bibliai növényekkel: mirtusz, füge, gránátalma, szőlő, babér, mandula stb., ezek a mindennapjainknak nagyon fontos részei. A zsidó háziasszonyok, ha csak egy kicsi balkonjuk van, akkor ott növényeket is termesztenek.

Az ókori Izrael egy mezőgazdasági ország volt, a papi tized és a levitáknak adandó adó az mezőgazdasági termény volt. A papok gondoskodtak arról – mintegy viszonzásképpen -, hogy megfelelő áldás jöjjön a Mindenhatótól a jó termésre. Esőért imádkoztak, kaptak esőt és ezt a nép meghálálta. A nép léte függött a mezőgazdaságtól és ennek rendkívül sok szakrális elemet biztosítottak, illetve tulajdonítottak.  Nagy tisztelete van a növényzetnek. Pl. háború esetén tilos gyümölcsfát kivágni még akkor is, ha arra a faanyagra a hadviseléshez szükség lenne. Izrael földjén 7 évente pihentetni kell a termőföldet, nem szabad földbe ültetni, illetve nem szabad terményt leszedni a fáról, mert a növénynek is pihennie kell. A föld egy nagyon szent dolog, Izraelben nincs is föld-magántulajdon, a föld az állam tulajdona. Az állam adja bérbe, ill. használatba, a föld a népé. Ennek egzisztenciális, anyagi oka is van, mert elszigetelt volt az ország és meg kellett teremtenie a saját mezőgazdaságát.

 

Neked személyesen a természettel, kertészkedéssel, mezőgazdasággal milyen kapcsolatod van?

Gyermekkoromban a mezőgazdaságban éltem. Volt egy kis birtokunk, ami állandó tevékenységet igényelt. Amikor már elég nagy lettem, akkor apám és anyám bevont a gazdaságba. Kisgyerekkoromban már jártam a szőlőben bilingérezni, amit a szüretelők elhagytak, botokkal levertük a levelet és az ott maradt fürtöcskéket még begyűjtöttük. Kb. 11 éves korom óta a pincemunkát én végeztem. Emlékszem, saját kezűleg fejtettem a bort, volt olyan, hogy megtermett 60 hl (6 ezer liter) borunk és azt 10 literes sajtárokkal én fejtettem át. Amikor nagyobb lettem, akkor már puttonyoztam – az asszonyok sokszor direkt a nyakamba öntötték a szőlőt…

Apámnak fontos volt a mandula, azt le kellett verni, ki kellett kopálni, leszedni a zöld héját, utána megtörni, szétválogatni, a héjat gyújtósnak használtuk, a megtört mandulát eladtuk. A füredi Filipovics család egyik tagja a budapesti Gerbeaud Cukrászda egyik vezetője volt, az ő révén Budapestre szállította apám a mandulát. Nagyon jó mandula volt. A leszedés előtt meg kellett néznünk minden fát, hogy nem keserű-e. Direkt volt keserű mandulafánk is, de az édes mandula is megkeseredhet szárazság miatt… Tehát a téli időszakban mandulával foglalkoztunk. A mandulásom ma már nem igényel sok munkát. Van sok diófánk is, kellemes árnyékot ad. Annyit csinálok, ha nő a gaz, traktorral lenyírom a füvet, amit ott hagyok és az táplálja a talajt. A fügét nagyon szeretem, akárhol laktam, mindenhol telepítettem fügét. Nyersen is szeretem, a feleslegből lekvárt készítek cukor hozzáadása nélkül, vagy mélyhűtőbe teszem vákuum csomagolásban egy kevés alkohollal a fertőtlenítés miatt – télen nagyon finom csemege.  A feleségem, Anna nagyon szeret gazdálkodni. Neki volt iskolaigazgatóként tanyája. Dr. Szeszler Anna egy vérbeli pedagógus, már kisgyerek korában erre a pályára készült. Főiskolai tanulmányai befejezése után igazi tanítónéniként kezdte, később tudományos munkát is végezve főiskolán tanított. A rendszerváltás után egyik kezdeményezője lett a zsidó oktatásügy megújításának. Az újonnan alakult Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda és Iskola egyik vezetője, majd több, mint 20 éven át főigazgatója volt. Nyugdíjba vonulása után is aktív részese a pedagógus továbbképzésnek, a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza pedagógiai vezetője.

Rendszeresen kirándulok, nagyon szeretem az erdőt, gyerekkoromban nagyon sokat barangoltam a Füred környéki erdőkben. Nagyon szeretem a vadakat is. Minden nap körbe sétálom a kertemet. Nagyon szeretem a Balatont, korábban 13-14 foktól már bementem a Balatonba, ma kb. 17 foktól. Gyerekkoromban horgásztam is. Ha nem tudok kimenni a természetbe, akkor is egy kis kirándulást teszek a saját telkemen. Megnézem, hogyan alakulnak a fák, pl. van egy diófánk, ami magról nőtt, már elég nagy, de mindig nézem, hogyan növekszik, ez örömmel tölt el.

Amíg egyetemre jártam, tájékozódási futó voltam. Most naponta teniszezek, legjobban a Kiserdőben szeretek teniszezni, ez az ország egyik legszebb teniszpályája, gyönyörű erdős környezetben van. Nem vagyok természetőrült, de akárhova megyek külföldre, nemcsak a várost nézem meg, hanem a környezetét is.

Amíg nem voltak mellettünk építkezések, addig rendszeresen bejöttek a telkünkre vaddisznók. A vaddisznó a gumós növényeket nagyon szereti. Ültettünk többszáz tulipánhagymát, mindet kitúrta. Vettem egy vadkamerát, felvett egy vaddisznóanyát, 6 csíkos, tündéri kismalacával, egy őzet, amelyik ott ellett a kertünkben, a három kis őzgida odajárt vissza, az volt a szülőhelyük. Van sündisznó, a róka beköltözött a macskánk házába az erkélyen, de aztán elzavartuk.

Budapesten, a gangos házakban is megnyilvánul a zsidók természetszeretete, a növények felé való megfelelő tisztelete?

Budapestnek még ma is vannak zsidós részei, pl. Lipótváros, ez a Margit-híd pesti hídfőjétől az Árpád-hídig a Duna-parti rész. Apám testvére, aki Pesten vészelte át a holokausztot, a Jászai Mari téren lakott és én gyerekkoromban nagyon szerettem Pestre járni. 73-ban végeztem Veszprémben a mai Pannon Egyetemen, akkor még Vegyipari Egyetemen, a diplomadolgozatomat már Pesten a SZTAKI-ban írtam, tehát kb. 50 éve vagyok Budapesten. Ott laktam a Jászai Mari téren, Dunára néző erkélyes ház 7. emeletén. A nagynéném petrezselymet, snidlinget, muskátlit tartott ládákban. Ez már egy polgári világ volt. Polgáriasodott nagyasszonyok még a kommunizmus nehéz évei alatt is megőriztek azért egyfajta polgári attitűdöt. Ők délutánonként elmentek a Béke Szállóba, presszóba és kibeszélték a szomszédasszonyt, meg egymást… Alkalmazottak már nem voltak, én a cselédszobában laktam. Amikor kitört a forradalom ‘56-ban, a nagynéném, aki abból élt, hogy plasztik táskákat készített otthon a konyhában és eladta – maszek volt, a férje zongora korrepetitor volt esténként, biztosítási bürokrata volt napközben. Az apám meg a nagyanyám tavasztól őszig Balatonfüreden élt – nagyanyám egyetlen nagyszülő volt, akit ismertem -, télen pedig Budapesten a lányánál.

 

Családod több tagja ma is Izraelben él. Hogyan élték meg az október 7-i terrorcselekményt? Izraelben azóta is folyamatosan háborús cselekmények zajlanak északon, délen egyaránt – hogyan befolyásolják ezek a mindennapjaikat?

Három fiam közül a legidősebb feleségével és két fiával Izraelben él, ahol nagyon boldogok. Valahogy ez a társadalom, számunkra, közép-európaiak számára nehezen megérthető módon szinte immunis a megpróbáltatásokra. Ők élik a normál hétköznapjaikat, közben mindenfélét gyűjtenek az IDF-nek, az izraeli hadsereg katonáinak amire éppen szükség van, normál életük része, hogy néha óvóhelyre kell menni. Nagyobbik unokám 19 éves és hatalmas lelkesedéssel készül bevonulni. Gyakran beszélünk telefonon, minden péntek délután törvényszerűen, mert ilyenkor jó szombatot kívánunk egymásnak, ők vallásosak, így szombaton nem telefonálgatunk. Szóval boldogok, miközben a belső feszültségeket és a háborút adottságként és nem tragédiaként élik meg.

Mit jelent számodra Izrael, mit jelent Jeruzsálem?

Én egy virtigli cionista vagyok, ami azt jelenti, hogy nagyon támogatom a modern Izrael állam létrejöttét és jólétét. Annak ellenére, hogy nem élek ott, minden megteszek, hogy ez az ország létezzen és működjön. Ennek a cionizmusnak az eszmei alapja az, hogy van a zsidó vallás, aminek a szakrális központja Jeruzsálem a két szentéllyel és a lerombolt maradványaival együtt. Mi naponta ötször imáinkba foglaljuk Jeruzsálemet és Jeruzsálem felé hajladozva imádkozunk. A legnagyobb ünnepünk végén úgy kívánunk egymásnak jót, hogy: Jövőre Jeruzsálemben. A zsidó nép otthona Izrael állama, aminek a fővárosa Jeruzsálem. Egy zsidónak hogyan lehet viszonyulnia Jeruzsálemhez? Hatalmas szeretettel, csodálattal, akárhányszor ott vagyok (most is megyek májusban), mindig végig sétálok a főutcán, elmegyek az óvárosba, a Siratófalhoz. Azt mondják, hogy egy izraeli út nem egy szokványos turistaút, annak mindig van valami többlet lelki töltete, ennek a kulminálása az, amikor ott van az ember Jeruzsálemben.

Én a nem vallásos, de a vallási törvényeket ismerő (tudom, hogy mit nem tartok be) cionistának érzem magam. A zsidók pontosan leképezik a többségi társadalmat. Azt gondolom, hogy a magyar társadalomnak kb. 5%-a vallásos. Szerintem a zsidók között ez még kisebb arány, főleg a holokauszt következményeként sokan elfordultak a zsidóságtól. De van egy nagyon erős visszatérés, van 5 zsidó iskolánk, ahova több mint 2000 gyerek jár napi szinten, akikből egyre több vallásos zsidó lesz.

Hogyan lehet a magyar emberekben még inkább erősíteni a zsidókhoz való jó hozzáállást? A ZSKH-nak mennyire missziója ez? Hogyan látod a zsidóság helyzetét?

Több kritikát is megfogalmazhatnék jelenlegi kormányunk irányába, két dologban azonban teljes mértékben egyetértek velük és támogatom őket. Az egyik a muszlim bevándorlás kérdése, teljesen igazuk van abban, hogy nem csak Magyarországon, hanem Európa-szerte meg kell ezt oldani. Ha nem oldjuk meg, akkor Európának vége. Szörnyű állapotok vannak azokban az országokban, ahova a muszlimokat tömegesen beengedték. Az iszlám vallás gyakorlói követik a vallásuk előírásait, ami szerint nekik nem szabad elfogadni más törvényt, mint az iszlám. Ezért természetes vallási kötelezettségük, ha kisebbségben vannak, és nem iszlám törvényű országban élnek, hogy az adott ország ellen forduljanak. Nincs kecmec, ez tetszik, nem tetszik, így van. Orbánnak teljesen igaza van abban, hogy az iszlám bevándorlást nemhogy vissza kell szorítani, hanem a már bent lévőket vissza kell küldeni a saját hazájukba, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Nem kell kémkedni, hogy miért, csak elő kell venni a Koránt.

A másik dolog, amiben teljes mértékben támogatom az Orbán kormány tevékenységét az az Izraelhez való pozitív viszony. Azt gondolom, hogy egy európai kultúrán nevelkedett csoport vagy akár ország nem tehet mást, minthogy Izrael államának a támogatása mögé áll és ehhez nem kell nagy eszmeiség, egyszerűen európaiság. Ott van egy demokratikus ország, amely minden polgárának mindenféle emberi jogot megad, míg az ellenségei ennek pont az ellenkezőjét teszik. Ahogy annak idején a Magyar Királyság több-kevesebb sikerrel védte Európát a muszlim terjeszkedéssel szemben, úgy most Izrael az az ország, amely a felvilágosult világot védi az iszlám terjeszkedéssel szemben.

Alapvetően vegyészmérnök végzettségű vagyok, rendszermérnöki szakon végeztem, tehát az informatika volt egész életemben a kenyérkereső szakmám, hála Istennek sikeres voltam ebben, nagy informatikai cégeket vezettem, miközben tanítottam is és a zsidó közösségért is tettem. Ebben a zsidó aktivitásban, főleg hogy 15 éve nyugdíjas vagyok, két nagy projektem van. Az egyik, amelyiknek talán kevés a füstje és a lángja, de nagyon fontosnak tartom, az eredményét pedig a legfontosabbnak, az a közoktatási projekt. 2010. óta sikerült összeverbuválnom 18 zsidó szervezet támogatásával létrejövő olyan szakértői csapatot, amely elkezdte önszorgalomból felülvizsgálni a mindenkori magyar nemzeti tantervet. Mégpedig abból a szempontból, hogy hogyan beszélnek zsidókról és Izraelről. Kiderült, hogy sehogy. Ami tulajdonképpen egy kicsit jó hír, mert negatívban sem. A holokauszt viszont mindegyikben szerepelt. Nem igazán tetszett az oktatási kormányzatnak az a törekvése, hogy centralizálják a közoktatást, de ez nekünk nagyon jó alkalom volt arra, hogy egy ponton oda tudjunk hatni a kormányzatra. Olyan javaslatokkal éltünk, hogy mit kellene beletenni a tankönyvekbe és tantervekbe. 2016-ra elkészült az a tankönyvsorozat, amit aztán 2018-ra be is vezettek gyakorlatilag kötelező jelleggel. Az egyetlen tankönyvsorozat, amit általános és középiskolákban is használnak. Többszáz referencia van  a zsidóságról, pozitív értelemben, tehát nem külön zsidó fejezetek vannak, hanem a világtörténelem vagy a magyar történelem keretében a zsidó aspektusokban – a gyerekek megtanulják, hogy mi az a tízparancsolat, ki volt Jézus, aki zsidó rabbi volt, megtanulják a zsidó vallás alapelveit, ünnepeket, és megtanulják, hogy a zsidóság mint közösség és bizonyos személyek milyen jelentős szerepet játszottak a magyar államiság történelmében, beleértve a polgárosodást, amiben a zsidóknak rendkívül erős szerepe volt. Ez világviszonylatban egyedülálló dolog. Ma ott tartunk, hogy évente kb. 1 millió gyerek tanul a zsidókról pozitív értelemben. Mérések mutatják, hogy azoknak a korosztályoknak, ahol már ezekből a tankönyvekből tanultak, az antiszemitizmus felé való fogékonysága sokkal kisebb, mint a régebbi korosztályoknak. Ezeket a tanterveket és tankönyveket 5 évente felülvizsgálják, sok energiám megy arra, hogy ezek az eredmények bent maradjanak, de komoly szakértő csapat van mögöttem, akik ebben sokat segítenek.

A másik projektem a Zsidó Kiválóságok Háza (ZSKH), ez az intézmény, aminek István, Te vagy a kezdeményezője, mert addig “gyalultál”, amíg átbillent az agyam arra, hogy ezt a romot, ami a város szívében éktelenkedett és volt lovagétterem, pizzakonyha, raktár – felépítsem.

A polgármester úr, szintén furcsállta, hogy a város egyik legrégebbi épülete omladozik és szörnyű állapotban van, ezért megkeresett, hogy én vagyok a füredi zsidó, – addigra már te is gyalultad az agyamat, – hogy ezt meg kellene venni. Én akkor mondtam, hogy ne legyen holokauszt emlékhely, ne legyen zsinagóga, úgysincs közösség, nem akarom, hogy ez egy szomorú hely legyen. Akkor leírtam ezt a koncepciót, hogy legyen a felső városrészt kiszolgáló kulturális intézmény és legyen olyan, ami nemzetközileg is egyedülálló. Egy olyan kiállító hely, ahol bemutathatunk kiváló zsidó személyiségeket.

Jelenleg itt a Zsidó Kiválóságok Házában bemutatunk 140 zsidó származású, a náci törvények alapján egyébként meggyilkolandó zsidó innovátort, 140 művészt, 120 sportolót. Ide nagyon sok zsidó eljön. Ha megnézed a vendégkönyvünket, most már lassan a harmadikat nyitjuk, csupa elragadtatott vélemény. A látogató zsidó embereket büszkeséggel tölti el, hogy megtudják – ez is zsidó, az is zsidó…, de nem ők a célközönség. A célközönség a többségi társadalom. Aki ide bejön és megnézi, hogy mennyi mindent zsidó emberek találtak fel, villanyáramot, B vitamint…stb, Aki azokat a fantasztikus művészeti alkotásokat látja, amiket ezek az emberek létrehoztak, vagy azt a rengeteg magyar olimpiai aranyérmet, amiket zsidó származásúak kaptak, tehát azok, akik ide bejönnek, kevésbé lesznek antiszemiták. Nem értik, hogy miért kellett volna még őket megölni.

 

Milyen híre van az Intézménynek, sokan látogatnak ide?

Egyre több iskolás csoport jön. Sikerült a MOL-ÚJ Európa Alapítványtól egy kis pénzt szereznünk.  A KLIK-kel közösen pályáztunk (a KLIK az állami iskolafenntartó), akikről sok rosszat lehet hallani, de valami fantasztikus jót tettek, mert azt mondták, hogy ha megvan ez a pénz és mi a látogatási körülményeket biztosítjuk, akkor ők “odahatnak”, nem erőszakkal, de megvannak a maguk módszerei, hogy ide eljöjjenek az iskolás csoportok. Egy hónappal ezelőtt elindult ez a projekt és már most hetente több iskolás csoport jön, egyelőre olyan városokból, ahonnan közvetlenül egy vonattal idejuthatnak. Ma jön a Székesfehérvári Tankerület teljes vezérkara, megnézik és utána küldik az iskolás csoportokat. Az a tervünk az idei és a következő tanévben, hogy a Balatonfüredi és a Székesfehérvári Tankerület összes hetedikes és tizenegyedikes diákja ide eljöjjön látogatóba. Ha sikerül több pénzt szereznünk – remélem a MOL-Új Európa Alapítványt meg lehet győzni arról, hogy ezt érdemes volt finanszírozni -, akkor messzebbről, akár Szegedről is jöhetnének iskolás csoportok busszal. A Pannonhalmi Apátság oktatási igazgatója szinte beleszeretett ebbe a projektbe, nekik van 12 iskolájuk, már 3-at ideküldtek. Ez nagy energiákat emészt fel, a meggyőzés, a szervezés, a pénzszerzés, de ez a küldetésünk, hogy a felnövekvő generációknak minél többet bemutassunk a zsidóságról. Az oktatási projekt tömeges, minden gyerek keresztülmegy ezen a zsidóságot pozitívan bemutató fázison és remélem, hogy megmarad a kormányzat, illetve a város attitűdje, mert ezt a város tartja fenn. Nagyon jelentős pénzügyi támogatást kapunk arra, hogy működtessük ezt az intézményt és innen-onnan még tudunk pénzt szerezni. Az elektromos áramra milliókat fizetünk, a bérköltségek is magasak, de próbálunk a felszínen maradni. Mára már van egy olyan társadalmi beágyazottságunk, (5000 fős levelezési listánk van) ami talán megvéd minket attól, hogy ezeknek az őrületes költségnövekedéseknek és a beszűkülő pénzforrások ellenére is fenn tudjunk maradni.

Köszönjük szépen a beszélgetést!

 

Az interjút Grósz István készítette

Fotók: Grósz István, internet

Grafika: Bárány Jordán

Technikai munkatárs: Kránicz Ágota