A füstifecske és a fehér gólya
A füsti fecske (Hirundo rustica)
A füstifecske az egyik legismertebb és legikonikusabb fecske Európában. Közepes méretű madár, tollazata jellegzetesen acélkék és fekete árnyalatú a felső részeken, míg alsó oldala fehéres vagy világos krémszínű. Fején és torkán vörösesbarna folt található, amelyet egy fekete sáv választ el a mellkas többi részétől. Farka mélyen villás, hosszú külső farktollakkal, ami segíti az ügyes manőverezést repülés közben.
A füstifecskét nyílt területeken, mezőgazdasági régiókban, falvak és városok közelében láthatjuk meg. Elsősorban emberi településekhez kötődik, ahol épületek belső tereiben építi sárból és növényi anyagokból álló csésze alakú fészkét.
A füstifecske évente általában kétszer költ, fészkében 4–5 tojást rak, amelyeket a tojó 14–16 napig költ. A kikelt fiókákat mindkét szülő eteti, és körülbelül 18–23 nap elteltével hagyják el a fészket. A fiatal madarak még néhány hétig a szülőkkel maradnak, míg teljesen önállóvá nem válnak. Vonuló madár, a telet Afrikában tölti. Szeptember és október folyamán vonul el. Tavaszi visszatérés március végé, április elején kezdődik.
A füstifecske kizárólag repülő rovarokat fogyaszt. Vadászat közben gyors és akrobatikus repülést végez, gyakran alacsonyan szállva a föld vagy vízfelszín felett.
A füstifecskék hűségesek fészkelőhelyeikhez, évről évre visszatérnek ugyanarra a helyre.
A fehér gólya (Ciconia ciconia)
A fehér gólya nagy termetű, elegáns megjelenésű madár. Testhossza 100–115 cm, szárnyfesztávolsága 195–215 cm, testtömege 2,3–4,5 kg között változik. Tollazata túlnyomórészt fehér, míg evezőtollai feketék. Hosszú, egyenes csőre és hosszú lábai élénkvörösek. A fiatal példányok csőre és lába kezdetben sötétebb, majd az ivarérettség elérésével fokozatosan elnyeri jellegzetes vörös színét.
A fehér gólya a nyílt területek, vizes élőhelyek madara. Emberi településeken telepszik meg, ahol kéményeken, villanyoszlopokon és fákon fészkel.
Vonuló madár, a telet Afrikában tölti.
Az európai fehér gólyák, vonulásuk során két fő útvonalat követnek: a kelet – európai gólyák, igy a hazánkban fészkelők is, a Boszporuszon keresztül haladnak dél felé, majd a Szuezi – csatornán érik el Afrikát. A nyugat – európai gólyák a Gibraltári-szoroson átrepülve érkeznek meg Afrikába. Tavasszal, március-áprilisban térnek haza, európai fészkelőhelyeikre. A fiatal madarak ivarérettségük eléréséig, 3 éves korukig kóborolnak, és az is előfordulhat, hogy az afrikai telelőterületen töltik a nyarat.
A fehér gólya étrendje változatos. Főként kisemlősöket, kétéltűeket, halakat, hüllőket és rovarokat fogyaszt, de alkalmanként dögöt is eszik. Vadászat közben lassan sétál a mezőkön vagy sekély vizekben, majd hirtelen csap le zsákmányára.
A gólyák kommunikációjuk főként csőrük kattogtatásával történik, ez az úgynevezett kelepelés.
A fehér gólya monogám, gyakran ugyanazzal a párjával tér vissza évről évre ugyanahhoz a fészekhez. A fészket gallyakból és egyéb növényi anyagokból építi, és évről évre bővíti, így egyes fészkek akár több száz kilogramm súlyúak is lehetnek.
A tojó évente egyszer, április-májusban 3–6 tojást rak, amelyeket mindkét szülő 32–34 napig költ. A fiókák kikelése után mindkét szülő eteti őket, és 8–9 hét elteltével repülnek ki.
A fehér gólya az egyik legismertebb madár Európában, amely hosszú vonulási útvonalai és emberközeli fészkelési szokásai révén fontos szerepet játszik a népi hiedelmekben és természetvédelemben. Ökológiai szerepe kiemelkedő, hiszen segíti a rágcsálók és rovarok természetes szabályozását. Megőrzése érdekében fontos a fészkelőhelyek védelme és a vonulási útvonalak biztonságának biztosítása.
Kelemen László, Sepsiszentgyörgy