Március első napján láttam meg az első seregély csapatot Sepsiszentgyörgyön az Olt utca és a Sport utca találkozásánál, és ugyanakkor ugyanott hallottam a feketerigót énekelni. Gyakran összetévesztik a két madarat. Ha valaki küllemre nem tudna különbséget tenni a seregély és a feketerigó közt, nyújtunk néhány támpontot, ami alapján biztosra veheti, hogy melyik madarat látta.
A villanyhuzalokon vagy oszlop tetőkön éneklés közben szárnyát rezegtető madár a seregély. A fenyőfák csúcsán naplementét köszöntő madár a feketerigó.
Párban vagy a már kirepült fiókákkal közösen a parkok pázsitján, földigilisztát kutató madarak, feketerigók. Nyáron nagy csapatokba verődő – szarvasmarha csorda vagy juhnyáj közt -, hangosan zsinatoló madarak, seregélyek.
A seregély vonuló madár, február második felében érkeznek haza az elsők. A feketerigó részben vonuló. A városban lakó feketerigók közül a hím példányok maradnak, igy télen is láthatjuk.
A seregély odúban költ, a feketerigó bokorra, fákra rakja fészkét.
Fémfényű vándor: A seregély (Sturnus vulgaris)
A seregély, fémes fényű tollazata és látványos rajalakzatokban történő repülése miatt kapta a “fémfényű vándor” nevet. A seregély közepes termetű madár, amelynek tollazata napsütésben kékes-zöldes-lilás árnyalatban csillog, nászidőben pedig fehéres pettyek tarkítják.
A seregély társas madár, gyakran hatalmas csapatokba verődik. Táplálkozása rendkívül változatos: rovarok, lárvák, magvak és gyümölcsök egyaránt szerepelnek étrendjében. Gyakran látni őket juhnyájak körül. A seregélyek általában faodvakban, épületek repedéseiben vagy mesterséges odúkban fészkelnek, egy szezonban több fészekaljat is nevelhetnek. Fiókáik gyorsan fejlődnek, és alig néhány hét alatt kirepülnek.
A seregélyek lenyűgöző, szinkronizált csoportos repülése, az úgynevezett murmuráció, az egyik legelbűvölőbb természeti jelenség. Ezen kívül kiváló hangutánzók, képesek más madarak énekét és akár emberi zajokat is reprodukálni.
Az erdők hajnali muzsikusa: A feketerigó (Turdus merula)
A feketerigó nemcsak az erdők és kertek egyik legismertebb madara, hanem az egyik legkiválóbb énekes is. Különösen a hímek dallamos, változatos éneke varázsolja el a hallgatókat, így méltán kapta az „erdők hajnali muzsikusa” nevet.
A feketerigó hímjei elegáns, mélyfekete tollazattal és feltűnő sárga csőrrel rendelkeznek, míg a tojók és fiatal egyedek barnás árnyalatúak.
A feketerigó éneke az egyik legszebb madárhang. A hímek különösen kora reggel és alkonyatkor énekelnek, dallamaik líraiak, változatosak és területi jelzésként is szolgálnak.
A feketerigó elsősorban erdőkben, parkokban és kertekben él, de otthon érzi magát a városok tömbház közötti zöldövezetek közt, ahol földigilisztákból, rovarokból és bogyókból táplálkozik. Fészkeit gondosan mohából és sárból építi, és évente több fészekaljat is nevelhet.
Kelemen László, Sepsiszentgyörgy