Május 1. - A munka ünnepe

Május 1. – A munka ünnepe


“Szegénnyé tesz a tétlen marok, a szorgalmasok keze azonban meggazdagít.” (Példabeszédek 10,4)


A bibliai időkben a családok viszonylag önellátóak voltak, saját földjüket művelték. A házat a férfiak építették föl, a nők fontak és szőttek. A szülőknek kötelességük volt, hogy gyermekeiket mindenre megtanítsák, amit ők tudtak.

Minden családnak volt némi földje, és megművelésébe minden családtag besegített. Míg a férfiak gazdálkodtak, vagy mesterségüket űzték, addig a gyerekek a szabadban kaptak feladatot: gondozták a szőlőt, szántottak, csépeltek, az állatokat legeltették.
A nők kötelessége a főzés és a ruhanemű elkészítése volt. Ők csináltak a tejből sajtot, ők fonták, szőtték és festették a gyapjút.
Legfontosabb napi teendőjük a kenyérsütés és a vízhordás volt. Egyik sem tartozott a könnyű munkák közé.
A munka mindig napnyugtakor ért véget. A család ilyenkor gyűlt össze a napi főétkezésre.

 

Izrael fiai többnyire mindig földművesek voltak, bár a talaj minősége, az éghajlat és más tényezők nagyon megnehezítették az életüket.
Egy korabeli írás szerint azonban mégis az itt termett gyümölcs finomabb volt, mint más országoké.
Amikor a zsidók letelepedtek Kánaánban, a családok nemcsak saját földet kaptak, hanem minden bizonnyal legeltetési jogot is a közös legelőkre.
A Biblia beszámolója szerint a jómódúak a későbbiekben megpróbálták “kivásárolni” a szegények földjét, akiknek emiatt állandóan harcolniuk kellett a tulajdonukért.

 

Izrael földjén a bibliai időkben alig változott valamit a földművelés, az Újszövetség idejére azonban már jóval intenzívebben művelték a földet, és sokan baromfit is tartottak. Galilea termékeny földjén rengeteg len termett, és valószínűleg öntözéssel is próbálkoztak.

 

A héber “marha” szó juhot, kecskét, ökröt és szamarat egyaránt jelent, csak disznót nem. A szamár főként teherhordó állat volt, az ökörrel pedig szántottak.
Az ökröt csak egészen különleges alkalmakkor vágták le a húsa miatt. A juhokat és a kecskéket mindig együtt tartották. A birka gyapjából ruhát készítettek, bár az állatot néha meg is ették – kövér farka ínyencfalatnak számított. Tejéből finom túrót készítettek. A kecskének mind a húsa, mind a teje, illetve a tejéből készült kecskesajt értékes táplálék volt. A kecskeszőrből durva szövetet szőttek,bőréből tömlőt varrtak.
A szegények házaiban nem volt kívül ól, így például a bárány gyakran a gyerekekkel aludt és a tányérjukból evett.

 

A pásztorok élete Ábrahám korától Jézus idejéig nem sokat változott. Ők terelték a juhokat és a kecskéket a jó legelőre és a patakokhoz.
Minden egyes állatot személyesen ismertek, külön-külön volt gondjuk mindegyikre, például Ézsaiás prófétától tudjuk, hogy a bárányokat karjukba gyűjtötték, ölükbe vették, az anyajuhokat szelíden terelgették. Botot mindig hordtak magukkal, hogy cipelni tudják az elhullott állatot és doronggal is fel voltak fegyverkezve, mert ugyan kőkerítés védte a nyájat a tolvajoktól és vadállatoktól, de állandóan tartani kellett a veszélytől, éjjel- nappal őrizték a nyájat.
A kőfalon, mely a juhok aklát körülvette, mindössze egy szűk nyílás volt. Amint a juhok legeltetés után, alkonyatkor hazatértek ebbe a karámba, a pásztor lefeküdt a nyílás elé aludni. Ezért is mondja Jézus magáról, hogy Ő a juhok ajtaja. (János 10,1-15)

 

A zsidók az újszövetségi időkben nagy becsben tartották a kézműveseket. A rabbik írásai szegkovácsot, péket, sarukészítőt, építőmestert és szabót említenek.
Nekik még akkor sem kellett felállniuk munkavégzés közben, ha egy tudós ember közeledett feléjük, holott ez a szabály mindenki másra vonatkozott.
Akadtak lenézett szakmák is, mint például az adószedőké, mert munkájuk módot adott a csalásra.

 

Grósz István

Forrás: The Lion Bibliai Enciklopédia

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!