„2007-ben vásároltam egy kis pincét, amihez egy 4000 m2-es szőlő is tartozik. Gyakorlatilag az összes szabadidőmet itt élem, gyönyörű a kilátás, csak szőlőtőkék vesznek körül. Itt tudok gondolkozni, dolgozni, sok ötletem támad közben. Szívesen fogadok itt barátokat, családtagokat. A szőlő mindig ad munkát, ugyanakkor le tudom tesztelni azokat az ötleteket is, amelyeket utána a településen megvalósítanunk.
Ha leülök ebben a tiszta környezetben, ahol nincs gondolatszennyezés, el tudok mélyülni. Itt lehet úgy könyvet olvasni, hogy az olvasottak meg is maradnak bennem, úgy tudok megfogalmazni valamit, hogy valóban az őszinte gondolataimat tükrözi.”

Dr. Pécsvárady László költő, Csopak krónikása így fogalmaz Csodás Csopak című kötetében: “Szeretném elérni, hogy mindenki lássa, a csopaki tájnak mily mély a varázsa.”
Csopak tényleg ilyen jó hely? Mit jelent csopakinak lenni? Teszem fel első kérdésemet hivatalában Ambrus Tibornak.

Hétszázötven éves az első írásos dokumentum, ami Csopakról szól. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy jóval ezt megelőzően, már a római korban is műveltek itt szőlőt. Római katonák voltak az elsők, akik szőlőtermesztéssel kezdtek el foglalkozni.
Csopak szerintem Magyarország egyik legszebb borvidéke – ha nem is a leghíresebb -, amely megtartotta kis borásztelepülés jellegét a mai napig.
Valódi gyöngyszem ez a falu.
Ugyanakkor körülbelül 100 éve kezdett kialakulni a fürdőkultúra, jóval később, mint a szomszédos Balatonfüreden. Amikor Füreden már napernyővel sétálgattak a hölgyek az egykori Deák sétányon, akkor Csopakon még a teheneket itatták a Balatonban. Ferenci doktor ( Dr. Ferenczy Sándor 1922-ben költözött Csopakra és magánorvosként praktizált) az elsők között alakíttatott ki itt egy-két tiszta szobát a városokból lejövő vendégeknek, majd a fürdő élet ösztönzésére megalakította a Csopaki Yacht Clubot. Néhány aktivistával megszervezték a Balatonkövesd -Csopak Fürdőegyesületet és a veszprémi Káptalantól bérbe vették a Balaton-part egy részét strand céljára. Az első “Fürdőházak” nádfonatból készültek. A csopakiak azonban nem ide jártak, hanem egy kis szabadstrandra.
A Balaton-partot szépen lassan kiszélesítették – én azt mondom sajnos – a nádirtásokkal, hogy egy megfelelő nagyságú strandja legyen az ideérkező vendégeknek.
Ahogy költöztek be a nyaralótulajdonosok, úgy lett egyre nagyobb igény arra, hogy a fürdőzhető balatoni vízpart nagysága nőjön.
Csopak bája mindig az volt, hogy elfogadó és befogadó település. A nyaralótulajdonosok és az állandó lakosok között sosem volt jellemző a harc, a „gyüttmentezés”, nálunk a mai napig békében élnek együtt az emberek. A  Covid-19 járvány alatt tapasztaltunk viszonylag nagy változást,  amikor a nyaralótulajdonosok nagy része idemenekült, és rájöttek arra hogy itt élni is kellemesen lehet, nem csak egy-két hónapnyi nyaralásra alkalmas a település. Egyre többen beköltöztek, a nyaralójukat átalakították 12 hónapon át használható ingatlanná. A belterület bővítését nem engedjük, nem jelölünk ki új területeket, így behatárolt az idetelepülők száma. Csopak lakosságának száma nem nő olyan mértékben, mint ahogy az a beköltözők számán látszik, csak nyaraló-átalakítással, nyaralótulajdonos-változással, elhalálozással van változás.

Mit jelent Csopak polgármesterének lenni, immár több, mint húsz éve?

Elsősorban felelősséget természetesen. Amikor először indultam a választásokon, tele voltam tervekkel, vágyakkal, ötletekkel és örülök neki, hogy ennek egy jó részét meg tudtam valósítani, de hamar megtapasztaltam, hogy ez nem úgy működik, ahogy egy kívülálló elképzeli, egy polgármester keze sok mindenben meg van kötve.
Abban a pillanatban, ahogy beültem a polgármesteri székbe, egy vállalkozó is belépett az irodába. Rengeteg szabállyal, törvénnyel, rendelettel találkoztam, amiket be kell tartani. Hihetetlen mennyiségű adminisztrációval, amivel előtte nem szembesültem. Az agyamat át kellett kódolni erre a – vállalkozói életformától nagyon különböző – rendszerre.
A fontossági sorrend is változott bizonyos mértékig. Előtte leginkább a családom, a gyerekem volt a fontos, a fiam felé tartoztam felelősséggel, de itt már sokkal több ember sorsa múlik azokon a döntéseken, amiket a képviselőkkel közösen hozunk, legyen szó szociális ügyekről, vagy a település gazdálkodásáról, miliőjéről, megjelenéséről.
Belenéztem egy 20 évvel ezelőtti beszédembe és büszke vagyok arra, hogy ma ugyanúgy fontosnak tartom a „csopakiságunk” megőrzését. Továbbra is az a feladatom polgármesterként, hogy biztosítsam a jó létet és a „jól-létet” itt, Csopakon. Ez nem politikai kérdés. Ha visszatérünk Csopakra, bárhonnan is érkezünk, azt érezzük, hogy hazajöttünk.
Az emberek olyan jelölteket választanak meg polgármesternek, akik megítélésük szerint biztosítani tudják a problémamentességet, a békét a szűkebb környezetükben. Az emberek azt szeretik, ha lakóhelyükön nincsenek botrányok, nincs feszültség, békétlenség. Ha  felkerülünk egy újság címoldalára, akkor pozitív eredmények, színes események miatt olvassanak rólunk, hogy minden csopaki büszke lehessen arra, hogy idevalósi. Azt gondolom, hogy ezt az érzést x-elik be a függöny mögött, nem azt, hogy ki mit mond, milyen programot ígér. A hitelesség és a jelenlét a döntő szempont, hogy a következő 4-5 évre is bizalmat szavazzanak egy jelöltnek a választók.
A legutolsó közmeghallgatáson elmeséltem egy történetet, mely szerint egy helyi étteremben a szakács kifüggesztett egy feliratot. Azt kérte, hogy „Ha ízlett az étel, akkor mondd el mindenkinek, ha nem, akkor mondd el nekem!”. Csopakon is arra törekszünk, hogy a problémákat, nehézségeket – amelyek természetesen előfordulnak – egymás közt beszéljük és oldjuk meg, a külső kommunikáció területén azonban mindenki felelős Csopak imázsáért, megfontoltan kell nyilatkozni, híreket megosztani.
A következő ciklusoknak az lesz a feladata – ami most már egyértelmű igényként is felmerül –, hogy megfelelő közösségi tereket teremtsünk az igényesebb kulturális programokra. Akár irodalmi estekre, akár egy színvonalas bál szervezésére, vagy bármilyen civil kezdeményezés, program támogatására. Ennek ma nincs meg a méltó helyszíne. Szerintem még egy lépéssel szebb lesz a jövő, ha lesz olyan modern, minden igényt kielégítő helyszín, ahol együtt tudunk örülni.

A Kertészeti Szakközépiskolában tanultál Balatonfüreden szőlőtermesztőnek (nem titok, négy évig osztálytársak voltunk, sőt szobatársak a kollégiumban). Mi vitt, mi hozott a Kertészetibe?

Édesanyáméknak volt szerencséjük csopaki barátok segítségével egy kis telket vásárolni és felhúzni rá egy kis faházat.
Hat éves koromtól a nyaraim nagy részét Csopakon töltöttem, már akkor Csopak szerelmese lettem. Nyolcadik után az első munkahelyem az Ági üdülőben volt, mint kertész. Utólag tudtam meg, hogy édesanyám szervezte le az igazgató úrral, hogy ha nyáron itt lesz a „gyerek”, akkor csináljon valamit…
Következő nyártól pedig a kulturális programok szervezésében segítettem, úgyhogy minden szép emlékem Csopakhoz kötődött. Amikor elvégeztem az általános iskolát, a szüleim még kint voltak Pozsonyban (Apám ott volt külkeres), nagy kérdés volt, hogy hol tanuljak tovább. Nem szerettem volna Szlovákiában tanulni, megkerestem a csopaki nyaralónkhoz legközelebb eső középiskolát, ahol kollégista tudtam lenni.
Azt sem tudtam, hogy milyen iskola, nem is számított, csak Csopak közelében legyek. Így kerültem be a kertészeti iskolába, tehát teljesen véletlenül.
Az a négy év lett aztán életem legszebb és leggondtalanabb időszaka.
Ezt követően Szarvason mezőgazdasági iskolát végeztem, öntözés – talajjavítás szakon. Ezután gyümölcstermesztési kutatóintézetben kezdtem el dolgozni. Később adódott egy lehetőség, ahol a szaktudásomat össze tudtam kötni a nagyobb szabadság és rugalmasság iránti vágyammal. A  szomszéd társasházban kertész gondnokot kerestek, így azt elvállaltam és elkezdtem 1983-ban vállalkozó, szabadúszó életet folytatni.
Tavasztól őszig a Balaton-parton, ősztől pedig Budapest környékén gondoztam, műveltem a kerteket.
Amikor megérkezett a hideg idő, akkor hazaköltöztem, tavasszal pedig visszaköltöztem Csopakra.
1990-ben vállalkozóként elnyertem Csopak közterületeinek gondozását. Ekkor költöztem le végleg Csopakra a feleségemmel és a gyermekemmel.
Elméletben azt tanultam, hogy Tihanytól Almádiig mediterrán klímával rendelkezik a régió. Ez inspirálta azt az ötletet, hogy megfelelő növényekkel adjunk nagyobb hangsúlyt ennek az adottságnak. Így közel 6000 mandulafát ajándékoztunk a lakosságnak, amelyből jó pár fa meg is maradt, ezek ma már kb. 30 éves fák. Ráadásul aki mandulafát ültet egy kivágott fa helyére, azt az Önkormányzat finanszírozza ma is, országosan egyedülálló módon.
Egy alkalommal egy idős méhésztől, aki pont a mandula virágzása idején volt Csopakon, megvettük a mandula-mézet, amit ráöntöttük a mandulára és szépen csomagolva ezt adtuk karácsonyra ajándékba az időseknek (kb. 500 üveggel). Sokan örömmel fogadták.
A mandulát a levendula követte, ma már Csopakon szinte minden kertben van levendula.
Először a főút mellé ültettünk levendulát nagyon sűrűn, hogy hamar szép legyen, utána minden másodikat kivettük és odaajándékoztuk a lakosságnak.
A fügével folytattuk, fügefákat ültettünk a közterületekre. A strandon, az önkormányzati hivatal előtt a mai napig is van egy-egy hatalmas fügefa, bárki szabadon megkóstolhatja.
A faültetésekkel párhuzamosan a közterületeket kezdtük el átalakítani. Madárbarát fákat, bokrokat ültettünk, madárberkenyét, galagonyát. A nyírt sövényeket lecseréltük virágzó cserjékre, ezek mai napig így vannak. Megváltozott a község hangulata, megjelenése. A munka nagy részét a csopakiak társadalmi munkában, önkéntes közösségi munkában végezték el. Minden kertészkedéssel eltöltött nap után főztünk egy jó pörköltet, ettünk-ittunk. A közösségért végzett munkát összefűztük a baráti beszélgetéssekkel, kapcsolatépítéssel. A legnagyobb változás a 71-es főút melletti hatalmas vizesárok (szeméttelep) feltöltése volt, amely több évig tartott. Ma kellemes látvány kísér bennünket, amikor végigsétálunk a falun, levendula, tulipán, nárcisz gyönyörködteti a szemünket.

Már a középiskolában is igazi közösségi embernek ismertünk meg, fantasztikus szervezőnek! Úgy tűnik a lendület semmit sem kopott, sőt…mintha a bibliai Salamon királyt hallgatnám, aki ezt írja a Prédikátor könyvében:  “ültettem szőlőket, létesítettem kerteket és parkokat, ültettem bennük mindenféle gyümölcsfát. Építettem vízgyűjtő medencéket, hogy azokból öntözzem árnyas erdeim fáit…”

Ahogy a területeket megpróbáltuk átalakítani, ugyanígy megpróbáljuk a természetközelibb szemléletet is meghonosítani Csopakon.
Rengeteg madárfaj költ Csopakon, madárlest építettünk, hiszen itt a nádasban, szőlőterületeken, erdőkben, nagyon sok madár megtalálja a fészkelőhelyét, de más állatok is – vidrák, teknősbékák otthonra találnak itt. Az állatokról készült fotókból kiállítást rendeztünk. Nem szeretnék olyan nagy szavakat mondani, hogy „megvédjük a Földet”, de ha mindenki csak egy picit tenne hozzá, ha a fejekben megváltozna a szemlélet, akkor hosszútávon biztos, hogy az változás jelentene. Az egyik legfontosabb feladatunk a csapadékvíz megtartása. Meg kell akadályoznunk, hogy az eső elfolyjon a csatornákon, belefolyjon a Balatonba tisztítatlanul, helyette valahogy össze kell gyűjtenünk.  Sokféle eszköz áll már a rendelkezésünkre, mi esőkerteket szeretnénk kialakítani.
Régen a Dunának, a Tiszának akkora árterei voltak, hogy megtartották a vizet. Ugyanezt kicsiben létre tudnánk hozni, az esőkertek – az ártér analógiájára – folyamatos vízellátást tudnának biztosítani a növényeknek. Csopakon áprilisban tervezzük az első esőkert kialakítását. Ha sikerül, akkor egy akciót szeretnék hirdetni a csopakiaknak, melynek keretében az önkormányzat munkaerővel és anyagiakkal is segítené azokat az embereket, akik vállalják, hogy ezt a technológiát a saját kertjükben alkalmazzák. Az esőkertekben egy víztároló réteget alakítunk ki a földben, amely, ha komposzttal van megtöltve (fahasábbal, fanyesedékkel), az megtartja a vizet, és sokkal lassabban szivárogtatja el a környezetbe. Ehhez tudatosan komposztot kell gyűjteni. Korábban komposztládákat osztottunk a lakosságnak, ezt szeretnénk újra felajánlani, hogy ezzel is ösztönzzük az embereket környezetbarát és fenntartható kertészeti megoldások alkalmazására.
Most éppen madárodúkat osztunk ki a csopakiaknak, mert a madarak nélkülözhetetlen társaink a fenntartható kertben. A községben lévő nagyobb kerteket madárbarát kertként szeretnénk kialakítani. Olyan növényeket fogunk százszámra ültetni Csopakon, amelyek megint kicsit megváltoztatják  a település parkjainak látványát. Tervezzük egy olyan tanösvény megépítését, ahol az erdei növénytársulásokat mutatjuk be.  Számos eszközzel szeretnénk a természettel való együttműködést bemutatni, támogatni.
A közelmúltban felújított Plul-malom egyik termében pedig a Bakony élővilágát szeretnénk bemutatni, leginkább a gyermekeknek.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy lepkekertet is ki fogunk alakítani – egy csopaki fiatal, aki a füredi Lóczy-ba jár, olyan magas szinten foglalkozik a lepkékkel, hogy már egy lepkefajt is elneveztek róla. Őt bíztuk meg a kert megtervezésével, ahol edukatív jelleggel bemutatjuk a lepkéket is.

Munkád jelentős része a hivatalban zajlik, mégis sok időt töltesz a szabadban.
Milyen hatással van a természet a szellemi és lelki állapotodra? Szabadidődben milyen tevékenységeket folytatsz legszívesebben?

 Kisgyermekként évente három hónapot töltöttem egy pici faluban a Hargitán. Ott együtt éltünk a természettel, főleg a régi világban, amikor még TV sem volt. Ott a természet szabta meg az életet. Menni kellett a teheneket etetni, megitatni a lovakat, ki kellett engedni a tyúkokat. Meg volt a természet és a munka rendje, mikor kell kaszálni, mikor kell forgatni a szénát…
A természet szeretete innen származik az életemben.
2007-ben vásároltam egy kis pincét, amihez egy 4000 m2-es szőlő is tartozik
Gyakorlatilag az összes szabadidőmet itt élem, ahol nincsenek épületek a közvetlen környezetben, gyönyörű a kilátás, csak szőlőtőkék vesznek körül. Itt tudok gondolkozni, dolgozni, sok ötletem támad közben. Szívesen fogadok itt barátokat, családtagokat. A szőlő mindig ad munkát, ugyanakkor le tudom tesztelni azokat az ötleteket is, amelyeket utána a településen megvalósítanunk.
Ha leülök ebben a tiszta környezetben, ahol nincs gondolatszennyezés, el tudok mélyülni. Itt lehet úgy könyvet olvasni, hogy az olvasottak meg is maradnak bennem, úgy tudok megfogalmazni valamit, hogy valóban az őszinte gondolataimat tükrözi.  A gondolkodás, tervezés után, amikor kikristályosodik egy-egy válasz, megkérdezek olyanokat is, akiknek adok a véleményére, hiszen fontos, hogy ellenőriztessük, validáltassuk az ötleteinket másokkal is, nehogy a saját „buborékunkban” ragadjunk.
De nem csak szőlőt művelek, konyhakerti zöldségeket is termesztek. És nem csak termesztem, hanem meg is főzöm őket. A főzés – különösen barátokkal, jó társaságban – szintén a hobbim.
A barátaim, a családom jól tudják, hogy az étkezés nálam nem azzal kezdődik, hogy megérkeznek és eszünk, hanem közösen elkészítjük az ételt és utána együtt elfogyasztjuk.
Azt szokták mondani, hogy a lecsóm páratlan. Nem tudom miért a lecsónál alakult ez ki, de ezt mindenki szóvá teszi. A kemencés ételek is a kedvenceim közé tartoznak. Egy külön programpont a tálalás is egy-egy közös étkezésnél. Büszke vagyok, hogy saját bort (olaszrizling természetesen), eperszörpöt, málnaszörpöt, bodzát, levendulát tudok kínálni. Ez tölt fel.
Otthon a kertben is nagyon sok mediterrán, mondhatni bibliai növényem van.
Szőlő, füge, babér például és nagyon finom gyümölcsöt termő gránátalma is. Alig győzzük megenni a munkatársaimmal.

Egy polgármester munkájának a 70%-a kötelező feladat, amit minden polgármesternek el kell végezni. Meg kell teremtenie és felügyelnie kell például a település működésének a pénzügyi feltételeit. Van azonban 30%, amit saját maga, saját magából ad hozzá. Az adottságainkat- és nem csak a sajátunkat, hanem mindenki másét is a településünkön – jól használni fontos lehetőség a kezükben annak érdekében, hogy egy élhető, lélegző, szerethető, fejlődő, békés település legyen a lakóhelyük generációkon átívelően is.

Köszönjük a beszélgetést!

Az interjút Grósz István készítette
Fotók: Grósz István és Ambrus Tibor facebook oldala
Grafika: Kéringer Tamás
Technikai munkatárs: Kránicz Ágota