Karácsony Jézus Krisztus földi születésnapja, a szeretet ünnepe. Számomra a legbensőségesebb, legmeghittebb ünnep.
Édesapaként évről évre átélem a szeretet és a családi összetartozás élményét.
Karácsonykor mindannyian kicsit gyermekké válunk, annak minden varázsával együtt.
Hogy milyen a karácsonyi várakozás Balatonfüreden?
Mint a korábbi években, az idén is színes kulturális és sport programokkal
várjuk a város lakosságát és az ünnepre hozzánk látogató vendégeket.
Az adventi időszakot immár 20 éve Betlehem állításával és az első gyertya meggyújtásával kezdjük.
Jó látni a csillogó szemű gyermekeket, ahogyan megidézik a kis Jézus születését.
A gyermek és felnőtt kórusok bensőséges, felemelő karácsonyi hangversenyeket adnak templomainkban.
A Vaszary Galériában családi alkotófoglalkozás várja az érdeklődőket.
Az arácsi városrészen az Arácsért Alapítvány szervezésében a helyi óvodások és fiatalok előadásában betlehemes játékban és hagyományőrző pásztorjátékban gyönyörködhetnek az érdeklődők.
A Zsidó Kiválóságok Házában Hanuka gyertyagyújtás és szeretetvendégség lesz.
Az ünnepi időszakot gazdagítja Érdi Tamás zongoraművész hangversenye az Anna Grand Hotelban, valamint a megnyílt jégpálya színes, változatos programmal várja a korcsolyázni vágyókat.
Mindnyájuknak áldott, boldog karácsonyi ünnepeket és jó egészségben, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!
A gondolatokat lejegyezte Grósz István
Fotó: csodalatosbalaton.hu
Grafika: Kéringer Tamás