"Isten dolgozik azon, hogy ne féljünk Tőle, bátran engedjük Őt közel az életünkhöz" - Interjú Illés Kornéllal, a salgótarjáni Hit Gyülekezete pásztorával

“Isten dolgozik azon, hogy ne féljünk Tőle, bátran engedjük Őt közel az életünkhöz” – Interjú Illés Kornéllal, a salgótarjáni Hit Gyülekezete pásztorával

“Van egy kis liget itt Salgótarjánban, ahová nagyon szeretek  kijárni nap mint nap. Jó ott imádkozni, Igét olvasni és dicsérni az Urat.
Gyönyörű a liget panorámája, hat imahegyet is lehet látni.” – mondta Illés Kornél, a Hit Gyülekezete országos imatáborainak szervezője és házigazdája.
“Az imatáborokban feljárunk ezekre a hegyekre a csoportokkal imádkozni. Nagyon szeretik a testvérek ezt a túra-ima kombinációt.”

 

Illés Kornél lelkész minden ízében a mai tömegkultúra ellenpontja. A problémák közt is vidám, személyiségének és lelkészi szolgálatának elmaradhatatlan eleme a humor. Feleségével, Krisztinával 11 gyermeket neveltek -nevelnek, ami már önmagában is megköveteli a derűs problémamegoldást. A természetet Isten ajándékának tartja – ahogy a 11 gyermeket, a humort, és a lelkészi hivatást is. Az interjúhoz képzeljük hozzá Kornél rendkívüli, ízes nógrádi tájszólását!

Milyen módon és milyen gyakran szoktál a természettel kapcsolatba kerülni? Tapasztalatod szerint milyen hatása van szellemi és lelki állapotodra a természetben eltöltött időnek?

Hát személy szerint erdő szélén élek 24 éve, előtte 7 évig laktam belvárosi panel 8. emeletén.
Előtte gyermekkoromban szintén egy erdő mellett nőttem fel.
A természet közelsége mondhatom része az életemnek.
A fák, növények, gombák, állatok, a jó levegő a szabadság érzetét adják nekem.
Ezek szabadon élnek a természet körforgása szerint.
Én nem járok a természetbe időnként, hanem benne élek mindennap.

 

Ez a lelkem számára  a legfontosabb, de fizikailag is kondiban tart.
Ha szellemi tevékenységet folytatok, hamarabb közel kerülök Istenhez, mint épületekben. A természetet Isten “építette”, az épületeket pedig az emberek.

Közismerten vidám természeted kialakulásához lehet-e köze a természetben eltöltött időnek?

Hát ezt nem tudom megmondani, de tanulmányok kimutatták, hogy a természet képes kisimítani az ember idegszálait, feloldani a feszültségeket.
Jó hatással van a stresszre, a szomorúságra is.

Feleségeddel, Krisztinával 11 gyermeket neveltek, illetve neveltetek fel.
Szoktál családtagjaiddal, testvérekkel vagy barátokkal rendszeresen a természetben időt tölteni? Ha igen, van hatása a természeti környezetnek a velük való kapcsolatodra?

Mivel benne élünk, így én soha nem figyeltem, hogy ez hat-e az életünkre így vagy úgy, csak élünk, de hálásak vagyunk hogy így élhetünk.

"Isten dolgozik azon, hogy ne féljünk Tőle, bátran engedjük Őt közel az életünkhöz" - Interjú Illés Kornéllal, a salgótarjáni Hit Gyülekezete pásztorával

Szoktál szellemi tevékenységet folytatni természeti környezetben (például ima, dicséret, igeolvasás)? Milyen gyakran és miért éppen abban a környezetben teszed? A Hit Gyülekezete országos imatáborainak szervezője és házigazdája is vagy évek óta, miképpen építitek be a természetben való Isten-keresést a tábor életébe?

Igen, van egy kis liget, ahová nagyon szeretek kijárni (majdnem mindennap), szoktam dicsérni az Urat, jó imádkozni is ott, általában séta közben.
De ha leülök vagy lefekszem (van függőágy) akkor az Ige is előkerül.
Innen gyönyörű a panoráma, hat imahegyet is lehet látni, ahová az imatáborokban feljárunk csoportokkal imádkozni.
Nagyon szeretik a testvérek ezt a túra-ima kombinációt.
Sokan elmondják hogy nagy élmény nekik.
Nagyon sok szellemi, lelki élményünk volt ezeken a helyeken, ezért ezek nekem is többet jelentenek, mint egy szimpla turistának.

Szolgálatodra vonatkozóan volt, illetve van jelenleg hatása a természeti környezetben eltöltött időnek és szellemi tevékenységnek? Ha igen, tudnál konkrét példát, példákat említeni?

Smith Wigglesworth (a hit apostola) mondta, hogy két könyvből prédikált egész életében.
Egy fekete-fehérből, ami a Biblia, illetve egy kék-zöldből, ami az ég, föld, természet, mivel Istent fel lehet ismerni az általa teremtett világból.

 

Csak egy példa: hogy a Bibliában az embert a fa szimbolizálja.
Ahogy fák élnek, sok tanulsággal bírnak.
Bármilyen szép mutatós egy fa külön ültetve egy kertben, soha nem fogja olyan jól érezni magát, mint az erdőben.
Mert oda lett teremtve eredetileg. Isten erdőkben gondolkozik.
Ez pedig a gyülekezet, minden ember számara.
Egyénileg bármilyen sikert érünk el, ha elszakadunk a gyülekezettől, nem érezzük magunkat jól, mert nem vagyunk a helyünkön.

"Isten dolgozik azon, hogy ne féljünk Tőle, bátran engedjük Őt közel az életünkhöz" - Interjú Illés Kornéllal, a salgótarjáni Hit Gyülekezete pásztorával

Kaptál személyes kijelentést a természet megfigyelése, vizsgálata során Isten személyéről, Igéjével vagy bármi egyébbel kapcsolatosan? Ha igen, ez gyakran megtörtént vagy inkább esetleges? Tudnál konkrét példát is említeni?

Isten nagysága, ereje felfedezhető a természetben. Az ég, a csillagok, nap és hold mind Isten dicsőítik.
A világűr Isten nagyságát. A fák is tapssal dicsérik Istent.
De az állatok is. Szeretem a vadakat, de a szelíd házi állatokat is.
Most is van két kedvenc bárányom, akiket a nevükön szólítok. Bátor és Szelíd.
Hát erről pedig órákat tudnék mesélni.
Ami az első és legerősebb élményem volt velük, hogy félnek tőlünk.
Sok ember hasonlóképpen menekül Isten elől.
De én nem adtam fel és több havi munkával elértem, hogy most már közel engednek magukhoz, sőt már ők  jönnek hozzám ha meglátnak.
Hála Istennek, hogy Ő is dolgozik azon, hogy ne féljünk Tőle, közel engedjük az életünkhöz, sőt mi menjünk hozzá hálával, dicsérettel.

Van-e bármilyen egyéb megjegyzésed a természeti környezetnek a keresztények életében és szolgálatában betöltött szerepével kapcsolatosan?

Mindenkinek, aki belvárosokban lakik, vagy a munkája mesterséges környezetben telik: légkondi, led-fények, monitor előtt ül órákat, tudatosítsa magában, hogy ezek minden bizonnyal negatívan hatnak az emberekkel és Istennel való kapcsolatukra, és ezt tudatosan ellensúlyozniuk  kell sétákkal, kirándulásokkal, természetben eltöltött idővel.

 

Az erdőben a fák között lehet tanulni bölcsességet, alázatot, erőt és törékenységet.
Sok fa több száz évig él, de egyszer akkor is vége lesz.
Az évszakok körforgásában is sok bölcsesség van. Minden tél után jön a nyár.
Nekem az erdő ősszel mutatja a legszebb arcát, ez a kedvenc évszakom ha egy erdőre gondolok.
De szeretem a havas tájakat is, szenvedélyes síelő vagyok.
A nyári reggeleken felkelő nap mindig örömre és hálára indít, persze a déli 40 fok az más kérdés.
A tavasz pedig az újrakezdés lehetőségét adja minden évben.
Tehát csodás az egész év! Kívánom hogy mindenki megtalálja minden évszakban az örömét!

 

Sok sikert kívánok minden kedves Vidám Szüret olvasónak!

 

Fotók: Gyetvai Áron, Illés Archibald, Grósz István
Címlap: Kéringer Tamás

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!