Bibliamagyarázat

Bibliamagyarázat

Egy kis vegyeskereskedésben összetalálkozik a plébános és az ügyvéd. Az ügyvéd nemigen kedvelte a papot, ezért ahol csak tehette belekötött az egyházi méltóságba. -Ha jól emlékszem, atyám – szólítja meg ravasz mosollyal, – ugye azt prédikálta vasárnap, hogy akit arcul ütnek jobb felől, az tartsa oda a bal orcáját is? – Ezt prédikáltam – mondta nyugodtan a plébános. Ám a következő pillanatban majd hogy le nem esett a tisztalendő feje, az ügyvéd úgy képen törölte. A pap nem késlekedett, hanem gyorsan odatartotta a másik arcát is a pofon párjáért.

 

– Köszönöm kegyelmednek a teológiai oktatást – mondta a jogi szakember, s nagy elégedettséggel elindult kifelé. De csak egyet léphetett, mert a pap megragadta, földhöz vágta, a mellére térdelt, s úgy eldöngette, hogy szinte már levegőt sem kapott. Miután a cséplés befejeződött, a hit embere azonnal magyarázattal is szolgált: – Az is meg van írva ügyvéd uram, hogy azzal a mértékkel mérnek neked is, amellyel te mérsz másoknak.

 

Ebben a pillanatban robban be az ajtón a bíró, aki hírét vette az összecsapásnak. -Mi történik itt?! -Semmi különös, tekintetes úr – válaszolt a boltos. – Az urak a Bibliát magyarázzá

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!