Az élő kenyér

Az élő kenyér

Az élő kenyér


“Én vagyok az élő kenyér, amely a Mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, örökké fog élni – a kenyér pedig, amit a világ életéért odaadok majd: a testem.”
(János 6,51)

A mindennapi kenyér


“Napi kenyerünket add meg ma nekünk!”
(Máté 6,11)

A kenyér a Biblia emberének alaptápláléka. A Szentírás négy gabonafajtát nevez meg, amelyet a sütéshez használtak: az árpát, a búzát, a tönkölybúzát és a kölest, melyek közül főként az árpa és a búza az, amiből a kenyerek készültek. A friss, teljes kiőrlésű gabonából természetesen nemcsak kenyeret sütöttek, hanem kásának is szívesen megfőzték. A gabonaőrlés és a kenyérsütés a nő dolga volt. A férfiak a földet művelték. Az aratást a férfi és a nő együtt végezte.

A kovász példázata


“Hasonlít a mennyek királysága a kovászhoz, amelyet egy asszony beletett három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt”
(Máté 13,33)

A történelem kezdetén az ember a vadon élő fűfélék szemterméseit eleinte nyersen, vagy pörkölve ette. Az idő haladtával a szemeket megtörte, megőrölte és sűrű, finom kását főzött belőle. Később a sütés módszerét is felfedezve először parázson, majd forró köveken lepényt készített. A bibliai idők embere általában árpából, a tehetősebbek a drága búzalisztből készítették ételeiket. Egy idő után már a legfőbb tápláléknak a lángosszerű kerek lepénykenyér (lehem) számított, melyeket közepükön botra fűztek, és nem késsel vágva, hanem kézzel törve fogyasztottak. Az asszony, vagy a szolga dolga volt reggelenként kovászból és lisztből az ősi dagasztásos módszerrel a család napi kenyéradagját megsütni. Erre különálló agyagkemencéket, felhevített vaslapokat, vagy egyszerűen csak forró hamut használtak. A kelés nélküli tésztából sütött lepény tömör, nehéz étel volt, ezért az izraeliták szívesen használták az egyiptomiaktól ellesett kovászolást, amikor is a tészta állás közben felpuffad és lazább szerkezetű lesz. Az ilyen “megkelt” nyers tészta maradékát aztán másnap az új keverékbe tették, hogy így gyorsítsák a kelést. A Bibliából azért az kiderül, hogy a zsidók kiforratlannak, tisztátalannak ítélték a kovászt ezért általában is, de ünnepi szertartásaikon mindig kovásztalan kenyeret használtak.

A kovász úgynevezett kettős jelkép, azon egyszerű oknál fogva, ami a fő jellegzetességéből következik: kicsiből naggyá növeszt. Egyrészről, mint a fentebb idézett igeszakaszban is tanítja Jézus, az evangélium elterjedésének a jelképe. Kevés kovász képes akár 35-40 liternyi (három mérce) lisztet is megkeleszteni. A keresztények birtokában van a kovász, fontos, hogy ne őrizgessék sokáig pl. szárított formában, hanem minél előbb használják fel arra, hogy környezetükben ki tudjon teljesedni Isten országa. Nagyon bátorító ez a példázat, hiszen egyértelműen kiderül belőle az is, hogy nem kell aggodalmaskodni, mert a fejlődést, növekedést Isten adja. A hívők dolga annyi, hogy a kovászt a lisztbe tegyék. Másrészről a kovász a bűn kifejlődésének is jelképe, hiszen nyilvánvaló, hogy egy kicsi, jelentéktelennek tűnő cselekedet Ádámtól és Évától az Édenben, mint kovász minden ember életére kiterjesztette a bűnt,s annak következményét a halált. De Jézus Krisztus legyőzte a halált, s akik Benne hiszünk, mindannyian győztesek vagyunk!

Grósz István

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!