„Somogyországban” a Zselicségtől északra elterülő dombvidéken elhelyezkedő csendes kis faluban él immár nyolc éve Hajas Zoltán és kedves felesége, Krisztina. A faluban élő emberek mindannyian mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. Zoltánék 2012-ben négy méhcsaláddal fogtak neki a méhészkedésnek és mivel a rendkívül tiszta levegőjű Ecseny kiválóan alkalmas erre a munkára, ma már több, mint 190 méhcsaládot menedzselnek.
Mikor megérkeztünk családi vállalkozásuk helyszínére, éppen a kaptárak körül forgolódtak, hogy kiválogassák és előkészítsék a kereteket a pergetéshez. Kaptunk egy védőfelszerelést, majd a kaptárak közelébe invitáltak bennünket ahol ezer és ezer méhecske hordta a közeli napraforgómezőről az összegyűjtött nektárt, illetve édesharmat cseppeket.
Zoltán elmondta, hogy “egy méh 1500-2000 virágot látogat meg naponta.
1kg méz begyűjtéséhez pedig 2-5 millió virágot kell meglátogatni, nektárt begyűjteni, besűríteni, majd sejtenként lefedni.”
A méhek, attól függően, hogy milyen nagy a mézteher (édes teher) 25-40km/h-val repülnek.
Fantasztikus volt látni, hogy milyen harmonikusan dolgozik együtt ez a kedves méhész házaspár. Amíg például Zoli a kereteket szedegette ki a kaptárból, hogy egy kisebb szekérre rakja őket, Krisztina a füstölővel tartotta távol a méheket. Hogy melyik mézzel telt keret érett már meg a pergetésre és melyik nem, azt minden esetben egy biccentés általi közös jóváhagyás előzte meg.
Kérdésünkre, hogy 8-10 millió sürgő-forgó méh közelében hogyan lehet biztonságban tevékenykedni, hogy lehet-e egyáltalán a méheket megszelídíteni, mint némely más állatot, Zoli csak annyit válaszolt, hogy “A méheket nem lehet megszelídíteni, idomítani, hanem a számukra megfelelő feltételeket kell biztosítani, hogy egészségesen, zavartalanul tudjanak fejlődni, dolgozni, szaporodni, nektárt gyűjteni, áttelelni, valamint a betegségek megelőzésében és legyőzésében segíteni kell őket. Folyamatosan figyelni kell a méhek viselkedését, alkalmazkodni kell hozzájuk, és minden rendben lesz.”
Krisztina, Zoltán és a méhek fáradhatatlanul dolgoznak, a kocsi megtelt a keretekkel, úgy hogy elindulunk a mézpergető műhely felé. Miközben sétálunk, vendéglátóink beavatnak bennünket a méz készítés folyamatába: “A méhek a virágzó növényekről begyűjtik a nektárt a mézgyomrukba, ebben szállítják haza. A kaptáron belül viaszsejtekbe helyezik a híg nektárt. A víztartalom ilyenkor még igen magas, a fiatal dolgozók állandó légáramlat biztosításával szárítják ki, 19% alá csökkentik a víztartalmat. Innen beszélünk mézről! Viaszréteggel lefedik, raktározzák, (spájzolják) a mézet. A mézes keretek elvételével kezdődik a méhész (hálás) feladata a méz körül. (Ezt csináltuk most). Ez olyan, mint amikor a szőlőtermesztésben elkezdődik a szüret.
A pergetés előtt eltávolítjuk a mézzel teli sejtekről a viaszréteget (fedelezés), majd a pergetés következik. Ezután a méz szűrése, ülepítése, hogy tiszta mézet tudjunk üvegezni a vásárlóknak.”
Ahogy közeledünk a mézpergető műhely felé, egyre erősebb méz illat vesz körül bennünket. Eszünkbe jut a Bibliából megismert tejjel és mézzel folyó föld és Friderika gyönyörű dala az Édenkertről, ahol a dal szövegírója szerint mindig “méz illata száll”, de erről majd egy hét múlva.
Folytatás következik…
Kép és szöveg: Grósz István