Megvalósult álmok

Megvalósult álmok

Székesfehérvár közelében, a különleges nevű Iszkaszentgyörgy határában, mintegy hatvan hektárnyi területen található a Silver Bull Ranch. Olach Csaba és felesége, Beáta kilenc évvel ezelőtt vásárolták az első állatokat – négy lovat és tíz borjút – az akkor még “csak” húsz hektárnyi területre gyermekeik, Eliza és Bálint nagy örömére. Ma már 120 állat van a birtokon, főként szarvasmarhák, bivalyok, lovak, de van két láma, emu és négy hatalmas amerikai bölény is. Na meg Füles, a Bálint szamara.

Csak ámulunk és bámulunk, amikor elindulunk vendéglátóinkkal, hogy megtekintsük az állatokat az aranyat érő májusi esőben. Csaba elmondása szerint alapelv náluk, hogy a fejlesztéseik során minél jobban megteremtsék az állatok természetes élőhelyét. Legeltetés, ridegtartás zajlik, csak beállók készültek az állatok számára. A 70 méter mély kútból ásványvíz minőségű vizet nyernek, ebből iszik a jószág, plusz a negyed hektárnyi tóból, amelyben mára már temérdek kapitális méretű hal van. Mióta a harcsák nagyra nőttek, úszni már nem is mer benne senki, csak az indián kenuval járnak néha egyet a víz színén.

Eliza öt-hat éves kora óta rendszeresen járt lovas táborokba lovagolni. Hét-nyolc éves korában kapta meg az első lovát, tíz évvel ezelőtt elkezdett versenyezni, eleinte Magyarországon, majd hamarosan Ausztriában, ahol sokkal népszerűbb az általa választott szakág, a western lovaglás, mint hazánkban (bár Eliza szorgalmasan dolgozik rajta, hogy ez megváltozzon). Három éve már komoly nemzetközi versenyeken indul. Megszerezte a felnőtt Európa-bajnoki címet, tavaly óta pedig ő az osztrák és lengyel bajnok is. A Vidám Szüret munkatársai ezúton is gratulálnak a remek eredményekhez!

A Silver Bull Ranch tulajdonképpen azért jött létre, hogy legyen hova elhelyezni Eliza lovait, aztán szép lassan az egész család beleszeretett a western életstílusba. Ezért is vettek a lovak mellé marhákat, majd bölényeket. Most Csaba és családja azon dolgozik, hogy az igen kedvelt vadnyugati életforma nyereséges, jövedelmező is legyen egyben.

Következő bejegyzésünkben folytatjuk a Ranch bemutatását, elsősorban arról írunk majd, miképpen kell bánni ezekkel a csodaszép és értelmes állatokkal.

Grósz István

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!