Kedves követőink, nagy örömmel adjuk közre ifjabb Pálfy Gyula “A TERMÉSZETI KÖRNYEZET SZEREPE A KERESZTÉNY ÉLETBEN ÉS SZOLGÁLATBAN” című szakdolgozatának egy következő részletét, melyben Borbély József, a Hit Gyülekezete dicséret zenekarának trombitása ad interjút a témához kapcsolódóan a szerzőnek. A szakdolgozat készítője 2018-ban diplomázott a Szent Pál Akadémián. A Vidám Szüret blog oldalon olvasható rövidített és egyben szerkesztett interjút a szerző és az interjúalany hozzájárulásával Grósz István készítette.

Milyen módon és milyen gyakran szoktál a természettel kapcsolatba kerülni?

Mivel jelenleg is kertes házban lakom Budaörsön egy hegy tetején, mondhatom mindennapos a természettel való kapcsolatom. Egyébiránt járni, beszélni és horgászni gyakorlatilag együtt tanultam meg. Édesapám egészen kis koromtól fogva vitt a szabadba, úgyhogy a természet szeretetét és a természet felé való vonzalmat nagyon hamar belém oltotta. Egészen kicsi voltam még, mikor hajnalonta mentem vele horgászni, csónakázni. Tiszalökön volt nyaralónk és mindig ott voltunk nyaranta – a Tisza és a Tisza-holtág környezetében. Ezt a szokást megtartottam felnőtt koromban is. Mindig elképeszt a természet sokszínűsége, sokfélesége – ez egészen különleges. Annyi változás történt gyerekkoromhoz képest, hogy ma már inkább vadászni járok, – a horgászatból vadászat lett.

Megfigyelésed szerint milyen hatása van a lelki állapotodra a természetben eltöltött időnek, és ennek mi az oka?

Kettősség van benne. Egyrészről nagyon felfrissít az, amit a természetben látok, hallok és megfigyeltem, hogyha nem tudok kimenni egy ideig a szabadba, akkor szinte elvonási tüneteim lesznek. Másrészről viszont, ha nagyon sokat vagyok kint az nagyon le tud fárasztani fizikailag is, lelkileg is, szellemileg is. A természet nagyon különös módon hat az emberre: egyrészről a természet kommunikál, beszél hozzánk, van benne üzenet, amit képes mindenki meghallani, akinek van füle, látása és értelme. Alapvetően két dolgot üzen: az egyik az, hogy a Teremtőről beszél, a másik pedig az, hogy van halál, van elmúlás. Egyrészről nagyon felüdítő, nagyon magasztos, nagyon felemeli az ember lelkét, de ha egy kicsit hosszabb időt van az ember a természetben, nagyon el tud fáradni tőle, lelkileg is, szellemileg is, mert megérzi az elmúlásnak, a rothadásnak a szagát, és az megnyomja az embert. Szóval mindent csak mértékkel!

Milyen módon hat a szellemi állapotodra és szellemi életedre a természeti környezet, és ennek mi az oka?

Azt vettem észre, hogy megpezsdíti a szellemi életemet, imádkozásban és hálaadásban is megpezsdít. A teremtett világból ugyanis meg lehet ismerni, hogy milyen a Teremtő, aki ezt csinálta, kitalálta, eltervezte, kivitelezte, Őneki minden lehetséges. Azt lehet látni, hogy minden veréb másmilyen, egyik sem „sorozatgyártás”. Minden elképesztő szeretettel, humorral és kimeríthetetlen érdekességgel van tele. Ez azt üzeni, hogy Aki ezt csinálta, annak fantasztikus képzelőereje van, mindent meg tud csinálni, és az is benne van, hogy nagyon nagy szeretettel és humorral csinálta. Van olyan, hogy látsz egy gyönyörű állatot, amikor pedig meghallod a hangját, nevetned kell, mert olyan humor van benne. Tehát a teremtés beszél Isten magasztosságáról, mindentudásáról, fantasztikus képzelőerejéről, ahogy ezt az egészet kitalálta – minden akácfa másmilyen, de mégis hasonlók. Amikor az ember ezt látja, azt mondja elsőre, hogyha hívő, hogy „Dicsőség Istennek! Hát ez fantasztikus, egészen elképesztő! Uram, milyen gyönyörűt teremtettél!” Az ember hálát ad és ez nagyon jó. A teremtett dolgokból vissza lehet következtetni a Teremtőre. Istent megismerni “rendesen” persze csak az Igéje és a Szent Szellem kijelentése által lehet, de a teremtett világ mindenesetre kiválóan alkalmas arra, hogy ráébressze az embert arra, hogy Aki ezt csinálta, az fantasztikus.
A bűnbeesés miatt ugyanakkor a világ megromlott, és bejött a rothandóság rabigája – ahogy mondja a Biblia, hogy „az egész teremtett világ nyög a rothandóság rabigája alatt”. Azaz ez is benne van a természetben: az avarban, a rothadásban, az elmúlásban. A generációk jönnek-mennek az állatvilágban – és az embereknél is természetesen. Gyerekkoromban mindig tapasztaltam, hogy bár nagyon szerettem kint lenni a holtágban horgászni, de ha túl sokat voltam kint, akkor egy idő után rám jött egyfajta depresszió. Ez is a természet üzenete: az elmúlás. Ezért lehet az is, hogy a „zöldek”, a természetvédő emberek sok esetben rosszkedvűek. A vadászok között is kevés a vidám ember, komor arckifejezéssel járnak-kelnek. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a természetben jó kint lenni, csak mértékkel kell ezt tenni. Fontos mindig visszatérni a minden napi élethez, családhoz!
Egyébként pedig a teremtett világhoz való viszonyunkról tudjuk, hogy a Bibliában az van benne, hogy Isten teremtette az állatokat, növényeket, és azt mondta az embernek: hajtsa uralma alá. Itt olyan kifejezés van az eredeti szövegben, hogy nyerjen ki belőle hasznot, vagyis gazdálkodjon vele, azaz a teremtett világhoz úgy álljon hozzá, hogy gondozza azt, dolgozzon rajta. Továbbá – ellentétben a modern gondolkodással – nem igaz, hogy ha nem lenne ember, akkor jobb lenne a természet, hanem valójában, ha nem lenne ember, nem működne úgy a természet, ahogy kéne neki működni. Eredetileg Isten úgy teremtette meg a teremtett világot, hogy az embert tette a gazdájává. Ha az ember jól gondozza a természetet és nem kizsákmányolja, hanem gazdálkodik vele, akkor működik jól a természet. Igazából ez a bibliai hozzáállás a természethez.

Szoktál szellemi tevékenységet folytatni a természetben (például ima, dicséret, igeolvasás)?

Igen, főként a hálaadást szoktam gyakorolni és elmélkedem. A természetben nem jó, s nem is illik zajongani. Én úgy szoktam kint lenni, hogy aktívan vagyok ott: vadászom vagy horgászom, és akkor nem tud az ember közben olvasni, énekelni. Ha énekelnék, akkor nem jönnének oda a vadak… De a hálaadás rendszeres – sétálok, megyek, cserkelgetek az erdőben, és ilyenkor rendszeresen hálát adok az Úrnak, imádkozom – de természetesen mindig magamban, csendben.

Szolgálatodra vonatkozóan volt, illetve van jelenleg hatása a természeti környezetben eltöltött időnek és szellemi tevékenységnek? Ha igen, tudnál konkrét példát említeni?

Abszolút van hatása, mert a teremtett világban levő törvények egyáltalán nem idegenek a szellemi törvényektől, mivel ugyanaz a személy alkotta őket. Emiatt a teremtett világ törvényei és a szellemi törvények nagyon sok analógiát mutatnak. Nem tökéletesen egyeznek (a bűn és a rothandóság igája miatt), de ha nem lett volna lázadás és bűn, akkor a teremtett világ és Isten törvénye, beszéde teljes harmóniában lenne. Ilyen például a vetés-aratás törvénye. Azután az oltás, metszés, gazdálkodás, valamint az állatvilág is nagyon sok mindenre tanít. A prédikációimban nagyon jelentős szerepe van az ilyenfajta példabeszédeknek. Nem olyan régen a beoltott Igéről beszéltem, felhasználva, hogyan működik az oltás művelete. Vagy a vetés-aratás törvénye: valaki elvet valamit és lesz belőle harminc-, hatvan-, százszor annyi. Ez egy természeti törvény, hogy minden vetésből több lesz, mint amennyit elvetsz, ami a szellemi törvény magyarázata számomra. Vagy például Jézus beszélt a madarakról, hogy Isten hogyan tartja el őket – ezek mind-mind olyan példázatok, amelyek szemünk előtt vannak, csak körül kell nézni, és az ember akkor meglátja ezeket. Jézus is gyakran beszélt példázatokban.
Mindenkinek tanácsolom, hogy a természethez való viszonyát újítsa meg újra és újra. A természetet érdemes szeretni, mert Isten nekünk adta, hogy hálaadással élvezzük azt. Én kint a természetben le szoktam tenni a terheket, gondokat, le szoktam a telefont is némítani, kimegyek a terhek alól oda, amit Isten teremtett. A természet az embert bölcsebbé teszi. Ha egy pár órát eltölt valaki a természetben sétálgatva, van ideje gondolkozni. Ráadásul, ha úgy teszi ezt, hogy a teremtett világ és Isten Igéje összekapcsolódik benne, azaz ismeri már annyira a Bibliát, hogy a látott élményeket össze tudja kapcsolni vele, nagyon erősen tud hatni rá a kijelentés.
Ha látsz egy szarvast az erdőben, és értesz a természethez valamennyire, fogod tudni, hogy miről beszél a Biblia, amikor például azt mondja, hogy „olyanná teszed a lábamat, mint a nőstényszarvasé”. Arról beszél ugyanis, hogy olyan helyekre fogsz tudni elmenni, ahol egyébként szinte lehetetlen eljárni. Nem lesz tériszonyod, magas helyeken fogsz járni – mivel azt tudni kell, hogy a szarvasok mindig hegygerinceken szeretnek végig menni, ellentétben a disznóval, ami a völgyben megy, mélyen. Azért nőstényszarvasról beszél az Ige, mert a hím szarvasnak, a bikának hatalmas agancsa van, és azzal könnyen beleakad a sűrűbe, és ezért a nőstényszarvas az, amelyik a leglehetetlenebb helyeken is el tud menni. Úgy tud szaladni a sűrű erdőben, hogy hihetetlen, hogy nem szalad neki a fának. Isten Igéjére tanít így is természet, ahogy lesi az ember a szarvasokat, őzeket.

Az interjút készítette: ifjabb Pálfy Gyula
Szerkesztette, rövidítette a szerző és az interjúalany hozzájárulásával: Grósz István
Fotó: Kántor Fanni
Grafika: Kéringer Tamás