“És ezt a példázatot mondta: – Volt egy embernek egy fügefája a szőlőjébe ültetve, és kiment, hogy azon gyümölcsöt keressen, de nem talált. Azt monda ezért a vincellérnek: Nézd, három esztendeje járok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, és nem találok! Vágjad ki, minek foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyj békét neki még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha jövőre termést hoz – és ha akkor sem terem, majd kivágod.” (Lukács 13,6-9)

Néhány szó a példázatban szereplő vincellérről:

E csodás szavunk eredetileg a latin vinitor szóból származik, s azt a munkást jelentette, aki a szőlőt szüreteli. Az idők során több nyelvterületen gyűjtőfogalommá vált – ezért ma mindazokat jelenti, akik a szőlőműveléssel és borkészítéssel hivatásszerűen foglalkoznak. Közel hatezer évre visszatekintő, megbecsült mesterség. Ha valaki az ókorban megölt egy vincellért, azt a legsúlyosabb büntetéssel, halállal sújtották.

Néhány szó a példázatról:

A vincellér nem kérdőjelezte meg a gazda döntését, tisztában volt vele, ha nincs gyümölcs, ki kell vágni a fát.
A vincellér azt is tudta, hogy ez semmi örömöt sem okozna a gazdának, hiszen az ő igazi szándéka és vágya az volt, hogy a közelmúltban telepített fa minél előbb fejlődésnek induljon és gyümölcsöt teremjen.
A vincellér tulajdonképen a szőlőültetvény tulajdonosának az igazi, szívbéli vágyát fogalmazta meg: Legyen még egy esztendő, amikor kiáradhat a kegyelem!

Grósz I.