Atlanti pisztácia, atlanti terebintfa (pistacia atlantica)

Atlanti pisztácia, atlanti terebintfa (pistacia atlantica)

A pisztácia, – más néven terebint – és a tölgyfa Izrael szent fái. Kezdettől fontos szerepet töltöttek be a választott nép vallási életében. Ősi tiszteletüket mutatja az Úr (‘ÉL) nevével kezdődő, egymáshoz nagyon hasonló héber nevük, melyeket a Biblia 6 változatban említ. Amellett, hogy a pisztácia és a tölgy a Szentföldön többnyire együtt fordul elő, egyes, felületes Biblia fordítások (amikoris a botanikában kevésbé jártas fordítók önkényesen választottak nevet) szintén megnehezítik pontos beazonosításukat. Ezért nem is szabad csodálkozni azon, hogy a különböző Biblia fordításokban a legkülönbözőbb módon váltakoznak a tölgy, a cser és a terebint nevek. A pisztácia nemzetség 3 faja őshonos Izraelben. Bár régen a balzsam pisztácia volt a leggyakoribb, a Biblia legtöbb helyén a szakértők egybehangzó véleménye alapján mégis az atlanti pisztáciáról lehet inkább szó. Ennek egyszerű magyarázata, hogy általában ezek a fák nőnek olyan hatalmas, szép, tölgyszerű, gyakran magányos faóriásokká, amelyekről a Szentírásban olvashatunk. A pisztácia fák csonthéjas terméseikben egyetlen zöldes fehér magot érlelnek. A bibliai időkben ágaikat bevágva balzsamot nyertek, magvaiból pedig “terpentin- olajat” pároltak. Az atlanti pisztácia édeskés mézgája pedig az ókor “rágógumija” volt. Ez a több ezer éves bubble gum kellemes illatot ad a leheletnek, kiválóan fehéríti a fogakat, a fogínyt és a gyomrot pedig erősíti.  A pisztáciafa tökéletes formája miatt ősidők óta a hatalommal megerősített biztonság jelképe, hosszú életkora miatt pedig a tölgyhöz hasonlóan az örökkévalóságot szimbolizálja.

(Kereszty Zoltán nyomán)