A Nílus mentén egykor végig nagy tömegekben élő lótusz ma már csak a forrás- és deltavidék tavaiban él. Izraelben a Hula-tó nyílt víztükrén találjuk szigorúan védett kis maradvány foltjait. Ahol a Szentírás a héber “sosan” kifejezést használja, ott minden esetben nagy valószínűséggel az “egyiptomi vízi liliomra” kell gondolni, mely a lótuszvirággal azonosítható, ami viszont a mai héberben már az átvett “nymphaea” nevet viseli. (A nagyváradi Püspökfürdőről áthozott harmadkori maradványnak tartott “hévízi lótusz”, az egyiptomi faj magyarországi változata. Ez a csodálatosan szép növény a hévízi és a budapesti Lukács fürdő melegforrásában a hideg telek ellenére is jól érzi magát. Ehető gumós gyöktörzséből eredő hosszú nyelű, kerek, öblös fogas szélű, fényes zöld színű levelei a víz színén úsznak. Víz alatti levelei nyíl alakúak. Úszó, kiterült virágjának széles lándzsás szirmai felül hófehérek, alul rózsásak. A szélsők a vízre fekszenek, a középsők csésze alakú kelyhet alkotnak, benne a sok sárga porzóval. A tojás nagyságú termésben rejtőző mogyorónyi, világosbarna, édes mag igen fontos táplálék volt, és ma is csemegeként árulják! A szegényebbek a növény csaknem minden részét felhasználták táplálkozási célra. Mivel védi és javítja a hangszalagokat, ezért az ékesszólás jelképe lett. A Nílus évi rendszeres áradása mindig hirtelen, július közepén kezdődik. Ilyenkor a kiszáradt talajban alvó rengeteg gyöktörzs életre kel és egy héten belül ezernyi fehér virág borítja el a vízfelszínt. A Szentírásban (pl. az 1 Kir 7,19-ben) Salamon templomának rozettáin díszítő elemként van jelen.

(Kereszty Zoltán nyomán)