Olajfa (Olea europaea)

Olajfa (Olea europaea)

Az ókorban a vad olajfa legkülönbözőbb változatai közül válogatták ki a termesztésre legalkalmasabb, nagy termésű, finomabb olajat adó típusokat, melyeket Izrael földjén elsősorban Efraim, Ezdrelon, Sharon, Hebron, Betlehem és a Gileádi – fennsík nagy ültetvényeiben termesztettek. Ezek a települések éppoly büszkék voltak olajfaligeteikre, mint szőlőskertjeikre és a gabona földjeikre. A vad olajfát a bibliai szövegek nem jelölik külön néven, egyedül Pál apostol említi görög nevét, amikor a közismert oltási módszert használja fel példázatához a rómaiakhoz írt levelének 11. fejezetében.

Olajfáról egyébként a Bibliában először a vízözön – történetben olvashatunk, amikor Noéhoz olajággal a csőrében érkezett vissza a galamb, mely egyrészről az esőzések végét jelentette, de egyben a Teremtő békekötési szándékát is. Az olajfa kifejezetten lassan növő, görbe törzsű, tömör, néha üreges, görcsös fájú örökzöld növény, mely a legszegényebb talajon is megél. Hatalmas gyökérzete a koronánál jóval nagyobb területet hálóz be. Bár kedvező körülmények között a korona magassága elérheti akár a harminc métert is, de görbe és rövid törzse miatt gyakorlatilag kizárható, hogy Krisztus keresztjét, vagy Salamon templomának gerendáit olajfából készítették volna.

A fa hat – nyolc éves korában kezd először virágozni és negyven – ötven évesen hozza a legtöbb termést. A téli hónapokban a bogyók olajtartalmának növelése végett tovább hagyják a fán érni a termést, és csak kora tavasszal préselik ki az igazi, víztiszta olíva olajat, mely a mediterrán népek nélkülözhetetlen tápláléka, világító és gyógyszeranyaga. Az olajfa akár két – három ezer évet is megérhet, hiszen a kivágott, kiöregedett törzs nagyon sokáig megőrzi a sarjadóképességét, ezért gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy kipusztíthatatlan! Jézusnak és tanítványainak kedvenc találka helyén a jeruzsálemi városligetben, a Getsemáne – kertben napjainkban is megtekinthető olajfák közül némelyik éppen ezért is fantasztikus történelmi események tanúja lehetett.

Az olajfa a Közel – Keleten a szépség, az erő és a gazdagság szimbóluma volt. (Kereszty Zoltán nyomán)