Feltámadásvirág (Anastatica hierochuntica)

Feltámadásvirág (Anastatica hierochuntica) és társai


“… az Ő (Krisztus) lelke nem hagyatott a sírban, sem az Ő teste rothadást nem látott.”


Egy korábbi bejegyzésünkben írtunk már a jerikói rózsáról, melyet sok helyütt feltámadásvirágként ismernek. E név annak köszönhető, hogy az érett, magokkal teli száraz növény elválik a tövétől, majd a szél által görgetve szétszórja a magvait, hogy így biztosítsa a túlélését. Nagyon érdekes, hogy a feltámadásvirág mellett még legalább 30 ilyen növényfaj található Izrael pusztáin, de még hazánkban is megtalálható közülük némelyik, mint pl. a kerti iringó. A két legismertebb, a bibliai időkben még tömegesen előforduló ilyen faj a jerikói rózsa és a gundélia lehetett. A posztolt fotón az említett növényfajokon túl még sínai imolát, szír articsókát és szúrós ballagófüvet láthatnak kedves követőink. A Vidám Szüret munkatársai amellett, hogy teljes meggyőződéssel hisznek a halottak feltámadásában, azt is vallják, hogyha itt a földi életben a hívők készek megszabadulni “elszáradt” énüktől, – mint e bejegyzésben szereplő növények – akkor a magokból,- mely az Isten Igéje – ők is egy csodálatos új élet részesei lehetnek.

Köszönjük, ha Megosztásoddal támogatod munkánkat!