“Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa, de elmúlt és íme nincsen! Kerestem, de nem található.” (Zsoltár 37, 35-36)

Az idézett igerészben nagy valószínűséggel a babérfa szerepel. Ez a sűrű lombú, akár 15 méter magasra is megnövő, szép, széles-tornyos koronájú örökzöld fa főként Izrael középső területein élt korábban vadon, de sehol sem tömegesen. Egyébként az egész mediterrán vidéken régóta termesztik. Vastag bőrnemű, fénylő, ép szélű, széles lándzsás levele aromás illatú. Apró, zöldes-fehér virágfürtjei beborítják az egész koronát. Olajbogyó nagyságú csonthéjas termése egymagú, éretten fekete. A növény levelei akadályozzák a rothadást és egyes betegségeket. Fűszerként régóta használt leveléből illóolajat pároltak, amelyet ízületi bántalmakra használtak. A bogyókból készült babérolajat a likőr és kozmetikai ipar egyaránt hasznosítja. A római és a görög mitológiában egyaránt fontos növény, sajnos okkult erővel is felruházták. A hagyomány szerint a levelek rendszeres rágása növeli a jósló és az igazmondó erőt. Pythia jósnőt például “babérrágónak” hívták. (Pfúj!).  Az Úr a hit útján kitartó hűséges keresztényeket útjuk végén babérból készült koszorúval várja, mely a Teremtő legnagyobb megbecsülését jelzi.

(Felhasznált irodalom: Kereszty Zoltán : “Nézzétek a mező liliomait…”)